Színház

"Hét méterrel a színpad fölött"

Az örmény származású orosz rockzenész és képzőművész néhány éve Budapesten él és dolgozik. A Deti Picasso énekesnőjeként ismerhettük meg, aztán öccsével, Karennel megalapította a Wattican Punk Ballet formációt, amelynek most jelent meg az első nagylemeze.
  • Artner Sisso
  • 2013. május 25.

Stílgyak

Én erősen hiszek az úgynevezett írói színházban, ugyancsak erősen a rendezői színházban - de legerősebben a színészi színházban hiszek. A színészek azok, akik kollaboránsként olykor valamivé pumpálják a semmit, jóvá a rosszat. A jó színészek, persze, csak ők; azok, akikre azt szoktuk mondani, hogy még a telefonkönyv is, ugye...
  • Csáki Judit
  • 2013. május 25.

Bő egy hét színházi együttlét

"Megfér a színpadon Pintér Béla Parasztoperája, Horváth Csaba Peer Gynt rendezése, Hajdu Szabolcs sajátos előadása, a Békeidő" - a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészeti aligazgatójával, Gálovits Zoltánnal beszélgettünk.
  • rés a présen
  • 2013. május 24.

"After party, fejben"

Fiatal pár beköltözik a fiú családjának valahai lakásába, s bár a feleség már az utóddal terhes, a férjre az elődök története szakad rá. Nagyjából a 20. század.
  • Csáki Judit
  • 2013. május 18.

Disznószívem meghasad – A színházi kellékesek titokzatos világa

Ribizlilé almapéppel és műcsirkecombbal, biztonsági pótpörkölt nokedlivel, na meg Kerényi Imre előző éjjeli álmai - ezek mind fontos részei a színházi előadásoknak. Mégis a kellékesről, aki mindezért felel, a néző szinte semmit nem tud. A trükkjeiről nem is beszélve.
  • Kovács Bálint
  • 2013. május 18.

Running

Meglepő, de Fehér Ferenc táncos-koreográfus először készített egész estés előadást külföldi előadóval. A Runningban Yumi Osanai japán táncosnővel húznak le ötven percet bokáig érő kapucnis csuhában (Simon Judit jelmeze). Nehéz, lefojtott tánc, feszengős nézni is, csak a lábak és a lepel alatt vonagló, reszkető, vibráló testek látszanak.
  • Sisso
  • 2013. május 18.

Minden ötödik órában

Minden ötödik órában bántalmaznak valakit családon belül. Illetve nem is így igaz: minden ötödik órában keletkezik ilyen tárgyú bírósági ügy, márpedig jó okkal hisszük, hogy az "ügyeknek" csak töredéke kerül bíróság elé. Ahol ugyanis sikerül a megfélemlítés, ott csönd következik.
  • - ki -
  • 2013. május 18.

Stohl András: „Abszurd, hogy összesen tízszer fog lemenni”

A Magyar Narancs legfrissebb számában nagyinterjút közlünk Stohl Andrással, aki Alföldi Róbert utolsó nemzetis rendezésében, a Mephistóban főszerepel. A felkészülés gyötrelmei, Törőcsik bókja, a legendás Szabó-film, a jövő Vidnyánszkyval és nélküle: minden szóba kerül. Fotógalériával!
  • narancs.hu
  • 2013. május 15.

Erna Ómarsdóttir

Erna Ómarsdóttir nevét érdemes megjegyezni, és nem csak azért, mert ő volt a Shalala társulat Hogyan lépjünk túl őrületünkön? című, 2009-ben készült darabjában a hét hónapos terhes kismama, aki sátánmetál hanggal, vetélő mozdulatokkal a frászt hozta mindenkire. Ómarsdóttir nemcsak a tárgyalt darab, hanem az izlandi táncművészet központi figurája is. Dolgozott a belga színházi rendező, az excentrikus és innovatív darabokat alkotó Jan Fabre társulatában, a szintén nem gátlásos Björk produkcióiban, valamint Gabríela Fridriksdóttir szürrealista-újgótikus vizuálartista projektjeiben.
  • Sisso
  • 2013. május 12.

Brook el

Az előadás (amely a párizsi Thé‰tre des Bouffes du Nord-ban készült) már az előcsarnokban elkezdődött: a masszív várakozás volt a nyitány. A Művészetek Palotájának aznap esti közönsége nem föltétlenül és nem elsősorban a Varázsfuvola elemzőgárdája volt, hanem egy várhatóan nagyszabású találkozás drukkere: egy "utolsó opera" és egy beharangozottan "utolsó rendezés", Mozart és Peter Brook randevújának tanúi.
  • Csáki Judit
  • 2013. május 11.

"Azt mondták, agyon fognak lőni"

A Sto gyelaty? (Mit tegyünk?) nevű szentpétervári művészcsoport a tranzit.hu meghívására rendezte meg a tandráma és a közösségi színház módszereit alkalmazó Hová letta kommunizmus? című darab budapesti adaptációját. A Jurányi Inkubátorházban bemutatott előadást a művészetelméleti és -gyakorlati szabadiskola 2012. decemberi szemináriuma készítette elő, ahol a baloldali művészcsoport tagja, Dmitrij Vilenszkij vizsgálta - Tamás Gáspár Miklós segítségével - a magyarországi (anti)kommunizmus állapotát.
  • Vértes Judit
  • 2013. május 11.

A színház nem alszik – Színházak Éjszakája, 2013

Botrány nem volt, pedig lehetett volna, de kungfuzó Nagy Zsoltot vagy alvószínházat csak itt lehetett látni. Színészeinknek persze legfőképp dalból van a lelkük – a hétvégén megtartott, második Színházak Éjszakáján többek között ez is kiderült.
  • Kovács Bálint
  • 2013. május 6.

A borotva éle

Most akkor az a kérdés, hogy meg tudunk-e maradni a borotva élén. Mohácsi János rendezése a Nemzeti Színházban nem sok jóval biztat. Annyival talán, hogy az előadást megtartja ezen a bizonyos borotvaélen.
  • Csáki Judit
  • 2013. május 5.