A borotva éle

A velencei kalmár

  • Csáki Judit
  • 2013. május 5.

Színház

Most akkor az a kérdés, hogy meg tudunk-e maradni a borotva élén. Mohácsi János rendezése a Nemzeti Színházban nem sok jóval biztat. Annyival talán, hogy az előadást megtartja ezen a bizonyos borotvaélen.

Shakespeare-nek még a holokauszt előtt sikerült megírnia A velencei kalmárt. Napi, kortárs darabot rittyentett az ő mindig újra éhes közönségének; előkapta hozzá az asztalfiókban "feltámadásra" váró ötleteket, Portiát a ládikáival, a lányszöktetést, az álruhát, a gyűrűt, és - meglehetősen laza kézzel - összedolgozta a pénzéhes és sértett velencei zsidó, valamint a többségi öntudatos, zsidógyűlölő kalmár konfliktusával.

Ma viszont A velencei kalmárt nem lehet úgy eljátszani, mintha nem lett volna holokauszt, ugyanakkor minimum egyszerűsítés lenne Shylockot egy fasizálódó Velence áldozatának beállítani. A számos lehetőség közül az egyik: újabb kortárs darabot írni belőle. Ezt tették a Mohácsi testvérek.

És dramaturgiailag alaposan megnyírták az eredeti művet, át is írták a jeleneteket, bele is toldottak. Nem lett sima és koherens, kerültek belé fölösleges kanyarok is (például a zsidó lány, Jessica előző házassága), de az alaphelyzet világos és mai.

Egyik oldalon ott a velencei ifjak voltaképp "rendes", "normális" baráti társasága; szépen megünneplik a negyvenéves Antonio születésnapját, és alapjáraton, mondhatni, reflexből zsidóznak. (Később buziznak is; cigányozás helyett "félvéreznek".) Senki nem tudja, nem is kutatja, honnan a zsidógyűlölet - evidens örökség, szokás, beszéd- és gondolkodási fordulat, mintha káromkodás lenne.

A másik oldalon ott van Shylock, az "utolsó velencei zsidó", akit leköptek, megaláztak ezek a velencei legények, ő meg tűrt, és szívében megkövesedett a gyűlölet. Annyira, hogy már nincsen is emberi határa.

E kettős spirál feltartóztathatatlanul tart a vég felé, szorosan egymásba fonódva. Mohácsi János rendezésében a jelenség (no, mondjuk így) hétköznapisága dominál, vagyis az, ahogy szinte természetesen átitatja a szokványos beszédfordulatokat, a helyzeteket, a figurákat. Az eredetiből a két szál azért megmaradt és összefonódott: a velencei társaság és Shylock mellett a férjválasztási procedúrába belefásult Portia és jó barátnője-cselédje, Nerissa a szülői ház "ódon termeiben" fogadja a kérők tömegét. Odamegy ládikázni az egész velencei trupp, a dózse is, a négygyerekes apa is, meg Shylock, az elhagyott férj, és persze a félvér meg a leszbikus - hiszen az atyai végrendelet csöppet sem körültekintő a lehetséges férjek meghatározásában. Az éles eszű és szavakész Portia száján is kicsúszik egy-egy, politikailag erősen inkorrekt fordulat, pedig amúgy nagyon rendes lány ő.

Mohácsi András díszlete leginkább tér: néhány babzsák, ülőke, asztal "vész el" a mozgékony színpadon, melyről változatos formában visznek lépcsők a mélybe. Trükkös a világítás is, tovább szabdalja a teret néhány hatalmas fekete lepel segítségével. Feketébe vagy sötétszürkébe mennek át Remete Kriszta egyenruhaszerű velencei jelmezei, melyek közt üdítően világít Portia és Nerissa ruhája. Kovács Márton nyugtalanító, baljós zenéjét a szerző, valamint Zságer-Varga Ákos és a zsidó szolgáját is alakító Némedi Árpád játssza.

Micsoda marhaság, hogy a tárgyalásra betoppanó álruhás figurákban nemcsak Portiát és Nerissát, hanem egyáltalán: a nőt sem ismerik föl Shakespeare hősei. Nem így Mohácsinál: mindenki lát és tud mindent, és aszerint huny szemet a csalás fölött, hogy kinek látszik kedvezni a két csaló. Senki sem ártatlan itt, sem a velencei köztársaság legfőbb törvényes ura, a dózse, sem a bírót játszó (nem olyan nagyon) szerelmes asszony, hogy felperesről és alperesről már ne is beszéljünk.

Igen, a szöveg ebben a részben is érdes; kitüremkednek belőle az aktuális fordulatok - ezeket majd az időnek és a színészeknek kell elsimítaniuk. Mert probléma az is, hogy egyenetlenek az alakítások, márpedig Mohácsinál nincsen mellékszereplő, minden figurának sorsosnak és testesnek kell lennie. A velencei polgárok csapata csapat; közülük Antonio mintegy véletlenszerűen válik a történet egyik főhősévé (s ezt a véletlenszerűséget húzza alá az áldozat értelmetlensége is). Ezért lenne fontos, hogy Makranczi Zalán Gratianóját ne csak a folyamatos agresszivitás, Szatory Dávid Bassanióját ne csak a puha felületesség, Farkas Dénes Salerióját ne csak a poénszinten emlegetett észrevehetetlenség jellemezze - vagyis ne csak Hevér Gábor bonyolultabbra vett Antoniójára kelljen figyelnünk, aki a történet előrehaladtával amúgy is súlyosabbá válik. Marton Róbert dózséja túlságosan rájátszik a szövegpoénokra, miközben mégiscsak elsőnek kéne lennie az egyenlők közt.

Jó, mert laza és természetes Radnay Csilla Portiája és Martinovics Dorina Nerissája - tudjuk, kik ők, ismerjük őket az elegáns és drága romkocsmákból. És jó Bánfalvi Eszter magányos-tragikus zsidó lánya, aki mindent hajlandó lenne megtagadni - ha tudna -, hogy befogadják.

Gáspár Sándor Shylock szerepében a lefelé intonált, visszafogott és éppen visszafogottságában fenyegető gyűlöletet, szikár bosszúvágyat hozza erősen - egyszerre azt, hogy van igazsága, és azt, hogy az igazságnak emberölés formája egyszerűen nincsen. Ezt ismeri föl - a maga oldaláról persze - Hevér Gábor Antoniója, aki a halálközeli pillanatban rádöbben: így nem lehet élni. Ez a fölismerés jut büntetésül - a megkeresztelés tetejébe - Shylocknak is: a lehetetlen élet.

Együtt kell élni - mondják a velencei ifjak, és gyanítom, Mohácsi válasza ez: a borotva éle.

Nemzeti Színház, március 22.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.