Színház

Minden ötödik órában

  • - ki -
  • 2013. május 18.

Színház

Minden ötödik órában bántalmaznak valakit családon belül. Illetve nem is így igaz: minden ötödik órában keletkezik ilyen tárgyú bírósági ügy, márpedig jó okkal hisszük, hogy az "ügyeknek" csak töredéke kerül bíróság elé. Ahol ugyanis sikerül a megfélemlítés, ott csönd következik.

Ezt a csöndet töri meg az Orlai Produkció (és a Füge és az Átrium) előadása, Bozsik Yvette rendezése. Vegyes a szereplőgárda - színészek és táncosok -, és vegyes az anyag is: írói szövegek, dokumentumok, NANE-kutatások.

Az előadás erős, de nem jó. Az ereje, az jó: a táncosok testnyelve és a két színész játéka elementáris. A kettő mixelése nem jó: nem alkotnak elegyet, csak keveréket.

Bozsik rendezésében a kemény testnyelv természetes: ütést, tépést, rángatást, taszigálást imitál még a nettó tánc is. Nem kaphatjuk el a tekintetünket, sem a kihallgatásakor porig alázott, megerőszakolt feleség monológja, sem a mostanában már szimpla kedélyességgel művelt verbális erőszak elől. A terepismeret mellé egy - egyetlen - író emberre és/vagy egy, Szabó-Székely Árminnál erősebb kezű dramaturgra szükség lett volna ahhoz, hogy ne mennyiségi, hanem minőségi is legyen a sokk.

Mert a két színész, Fullajtár Andrea és Rába Roland szerepeket formál, színházat csinál, magas színvonalon teszi, amihez nagyon ért. A táncos részben pedig a táncosok jobbak, és az ő (nem verbális) játékuk is színházi. Csak éppen a kettő nem ér össze.

Rába Roland "sikerreceptje" - mi kell a boldogsághoz?, egy feleség és három gyerek neki, hogy el legyen foglalva; és egy szerető - legalább olyan brutális, mintha kézzel ütne. Fullajtár Andrea Pipás Pistája megrendítő, mert a poénnál - hogy ugyanis Pipás Pista nő - erősebb az előzmény és a motiváció.

Orlai előadásainak jelentős része abban utazik, amiben a minőségi színház: a magyar valóságban. Köszönet illeti ezért.

Orlai Produkció, Füge, Átrium Film-Színház, április 10.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.