Színház

Minden ötödik órában

  • - ki -
  • 2013. május 18.

Színház

Minden ötödik órában bántalmaznak valakit családon belül. Illetve nem is így igaz: minden ötödik órában keletkezik ilyen tárgyú bírósági ügy, márpedig jó okkal hisszük, hogy az "ügyeknek" csak töredéke kerül bíróság elé. Ahol ugyanis sikerül a megfélemlítés, ott csönd következik.

Ezt a csöndet töri meg az Orlai Produkció (és a Füge és az Átrium) előadása, Bozsik Yvette rendezése. Vegyes a szereplőgárda - színészek és táncosok -, és vegyes az anyag is: írói szövegek, dokumentumok, NANE-kutatások.

Az előadás erős, de nem jó. Az ereje, az jó: a táncosok testnyelve és a két színész játéka elementáris. A kettő mixelése nem jó: nem alkotnak elegyet, csak keveréket.

Bozsik rendezésében a kemény testnyelv természetes: ütést, tépést, rángatást, taszigálást imitál még a nettó tánc is. Nem kaphatjuk el a tekintetünket, sem a kihallgatásakor porig alázott, megerőszakolt feleség monológja, sem a mostanában már szimpla kedélyességgel művelt verbális erőszak elől. A terepismeret mellé egy - egyetlen - író emberre és/vagy egy, Szabó-Székely Árminnál erősebb kezű dramaturgra szükség lett volna ahhoz, hogy ne mennyiségi, hanem minőségi is legyen a sokk.

Mert a két színész, Fullajtár Andrea és Rába Roland szerepeket formál, színházat csinál, magas színvonalon teszi, amihez nagyon ért. A táncos részben pedig a táncosok jobbak, és az ő (nem verbális) játékuk is színházi. Csak éppen a kettő nem ér össze.

Rába Roland "sikerreceptje" - mi kell a boldogsághoz?, egy feleség és három gyerek neki, hogy el legyen foglalva; és egy szerető - legalább olyan brutális, mintha kézzel ütne. Fullajtár Andrea Pipás Pistája megrendítő, mert a poénnál - hogy ugyanis Pipás Pista nő - erősebb az előzmény és a motiváció.

Orlai előadásainak jelentős része abban utazik, amiben a minőségi színház: a magyar valóságban. Köszönet illeti ezért.

Orlai Produkció, Füge, Átrium Film-Színház, április 10.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.