Színház

Minden ötödik órában

  • - ki -
  • 2013. május 18.

Színház

Minden ötödik órában bántalmaznak valakit családon belül. Illetve nem is így igaz: minden ötödik órában keletkezik ilyen tárgyú bírósági ügy, márpedig jó okkal hisszük, hogy az "ügyeknek" csak töredéke kerül bíróság elé. Ahol ugyanis sikerül a megfélemlítés, ott csönd következik.

Ezt a csöndet töri meg az Orlai Produkció (és a Füge és az Átrium) előadása, Bozsik Yvette rendezése. Vegyes a szereplőgárda - színészek és táncosok -, és vegyes az anyag is: írói szövegek, dokumentumok, NANE-kutatások.

Az előadás erős, de nem jó. Az ereje, az jó: a táncosok testnyelve és a két színész játéka elementáris. A kettő mixelése nem jó: nem alkotnak elegyet, csak keveréket.

Bozsik rendezésében a kemény testnyelv természetes: ütést, tépést, rángatást, taszigálást imitál még a nettó tánc is. Nem kaphatjuk el a tekintetünket, sem a kihallgatásakor porig alázott, megerőszakolt feleség monológja, sem a mostanában már szimpla kedélyességgel művelt verbális erőszak elől. A terepismeret mellé egy - egyetlen - író emberre és/vagy egy, Szabó-Székely Árminnál erősebb kezű dramaturgra szükség lett volna ahhoz, hogy ne mennyiségi, hanem minőségi is legyen a sokk.

Mert a két színész, Fullajtár Andrea és Rába Roland szerepeket formál, színházat csinál, magas színvonalon teszi, amihez nagyon ért. A táncos részben pedig a táncosok jobbak, és az ő (nem verbális) játékuk is színházi. Csak éppen a kettő nem ér össze.

Rába Roland "sikerreceptje" - mi kell a boldogsághoz?, egy feleség és három gyerek neki, hogy el legyen foglalva; és egy szerető - legalább olyan brutális, mintha kézzel ütne. Fullajtár Andrea Pipás Pistája megrendítő, mert a poénnál - hogy ugyanis Pipás Pista nő - erősebb az előzmény és a motiváció.

Orlai előadásainak jelentős része abban utazik, amiben a minőségi színház: a magyar valóságban. Köszönet illeti ezért.

Orlai Produkció, Füge, Átrium Film-Színház, április 10.

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.