csontzene - Böjtös napok tógában

  • .
  • 2008. március 27.

Trafik

A Tavaszi Fesztivál utolsó napjaira Raymond Chandler szavaival élve nagyon nehéz fiúk töltötték ki a bejelentőlapot.

A Tavaszi Fesztivál utolsó napjaira Raymond Chandler szavaival élve nagyon nehéz fiúk töltötték ki a bejelentőlapot. Itt van mindjárt a csodálatos román zongorista, Radu Lupu, aki ráadásul a világ egyik legszebb zongoraversenyét (Beethoventől a G-dúrt) játssza háromszor is a Budapesti Fesztiválzenekarral, Fischer Iván dirigálásával (MűPa, március 28-29., illetve Zeneakadémia, március 30., mindig 19.45). Ráadásnak pedig kapunk egy Bruckner-mélyütést a 7. szimfónia hangmasszájában, amely a linzi, katolikus tébolyba zuhant mester méreteihez képest nem is túl hosszú, mindössze egyetlen, igaz, gyötrelmes óra. Van persze egybeesés, mégpedig kétszer is, egyrészt a kedves játékmackó, Marc Minkowski vezette Les Musiciens du Louvre (Grenoble) fellépésével (Zeneakadémia, március 29.), másrészt az Eötvös Péter által dirigált Göteborgi Szimfonikusok koncertjével (MűPa, március 30.), amelyen Stravinsky, Wagner és Bartók szól, nem is beszélve a karmester Seven című darabjáról - az utóbbi magyarországi bemutató.

Ettől a kínálattól meg kell tébolyodni, de - kutyaharapást szőrével! - helyette beszéljünk egy kicsit Anton Bruckner elmebajairól, aki többek között számolási kényszerben szenvedett, különös előszeretettel az épületeken fellelhető ablakok vagy tornyok iránt; nem nyugodott, amíg egy városban le nem számolta az összeset, aztán egy heuréka felkiáltással nyugtázta a végeredményt, hogy pár perc múltán nekikezdjen az ellenőrzésnek. Nekrofil hajlama ugyancsak közismertnek számított. Amikor a Mexikóban lelőtt Miksa császár bebalzsamozott hulláját Bécsbe szállították, folyamatos távirati jelentést kért Linzből a ravatal és a koporsó mineműségeiről, más alkalommal meg kérésekkel ostromolta egy ismerőse barátját, az államügyész von Kleebornt, ugyan engedélyezné már számára, hogy részt vehessen a kéjgyilkos Hugo Schenk kivégzésén. Kortársai nemigen szerették, Brahms ezt írta róla egy levelében: "Nála szó sincs művekről, ez inkább valami svindli, mely egy vagy két év múlva meghal és feledésbe merül. Értse, ahogy akarja: Bruckner a hírét kizárólag nekem köszönheti, nélkülem a kutyát sem érdekelné, de ez nagyon is az akaratom ellenére történt. Nietzsche egyszer kijelentette, hogy pusztán egy véletlennek köszönhetem a híremet, mivel az anti-wágneriánusoknak a személyemben szükségük volt egy ellenpápára. Ez persze marhaság, de Brucknerre stimmel. Wagner halála után a híveinek természetesen kellett egy pápa, és Brucknernél nem találtak jobbat. Hát tényleg azt hiszi, hogy ebben az éretlen tömegben akad egy ember is, aki megért valamit ezekből a szimfonikus óriáskígyókból?" Brahms ítélete sokban találó, ám annyi bizonyos, hogy Bruckner művészete nem ment feledésbe, és ma Mahler mellett talán a legtöbbet játszott szimfóniaszerző. A Zenegyűlölő persze ki nem állhatja, mindamellett egy szokását szerfölött figyelemre méltónak véli. Vallási tébolyában ugyanis az eszement osztrák folyton azzal a döntő kérdéssel nyaggatta a gyóntatóatyját, hogy vajon a böjti napokon kezet foghat-e egy hölggyel? A jó pap nem tudott megfelelni erre a nagy horderejű problémára, így aztán Bruckner állandóan egy fehér gyapjúkesztyűt tartott - für alle Fälle! - a zongorán. És noha a fizetőpincér nem valószínű, hogy kezet adna, nem árt az óvatosság, pláne, hogy mint arról korábban beszámoltunk, újabban Quintilianus Szónoklattan című, a Kalligram által frissen kiadott magisztrális munkáját tartja a számlagép tőszomszédságában. És már idéz is: "Maga a tóga legyen kerek és jól szabott, mert különben sok szempontból szabálytalan lenne. Leghelyesebb, ha az első rész combközépnél végződik, a hátsó ugyanannyival magasabban, mint a felövezett tunika." Na, ezt igazán nem nehéz teljesíteni. És már bele is vághatunk a ceterum censeóba: "Dologtalan hangversenyrendezők! Tessék azonnal meghívni Jevgenyij Koroljovot egy szólóestre, amelyen etc.!" És ha beszédünket elvégeztük, azonnal visszavágunk a fizetőpincérnek egy Quintilianus-citátummal: "Miután a szónoklat oroszlánrészén túlestünk, szinte minden illik, még a veríték, a fáradtság, a hanyagabb ruházat és a megoldott, szinte cafatokban lógó tóga is!" Bort tehát!

Figyelmébe ajánljuk