csontzene - Böjtös napok tógában

  • .
  • 2008. március 27.

Trafik

A Tavaszi Fesztivál utolsó napjaira Raymond Chandler szavaival élve nagyon nehéz fiúk töltötték ki a bejelentőlapot.

A Tavaszi Fesztivál utolsó napjaira Raymond Chandler szavaival élve nagyon nehéz fiúk töltötték ki a bejelentőlapot. Itt van mindjárt a csodálatos román zongorista, Radu Lupu, aki ráadásul a világ egyik legszebb zongoraversenyét (Beethoventől a G-dúrt) játssza háromszor is a Budapesti Fesztiválzenekarral, Fischer Iván dirigálásával (MűPa, március 28-29., illetve Zeneakadémia, március 30., mindig 19.45). Ráadásnak pedig kapunk egy Bruckner-mélyütést a 7. szimfónia hangmasszájában, amely a linzi, katolikus tébolyba zuhant mester méreteihez képest nem is túl hosszú, mindössze egyetlen, igaz, gyötrelmes óra. Van persze egybeesés, mégpedig kétszer is, egyrészt a kedves játékmackó, Marc Minkowski vezette Les Musiciens du Louvre (Grenoble) fellépésével (Zeneakadémia, március 29.), másrészt az Eötvös Péter által dirigált Göteborgi Szimfonikusok koncertjével (MűPa, március 30.), amelyen Stravinsky, Wagner és Bartók szól, nem is beszélve a karmester Seven című darabjáról - az utóbbi magyarországi bemutató.

Ettől a kínálattól meg kell tébolyodni, de - kutyaharapást szőrével! - helyette beszéljünk egy kicsit Anton Bruckner elmebajairól, aki többek között számolási kényszerben szenvedett, különös előszeretettel az épületeken fellelhető ablakok vagy tornyok iránt; nem nyugodott, amíg egy városban le nem számolta az összeset, aztán egy heuréka felkiáltással nyugtázta a végeredményt, hogy pár perc múltán nekikezdjen az ellenőrzésnek. Nekrofil hajlama ugyancsak közismertnek számított. Amikor a Mexikóban lelőtt Miksa császár bebalzsamozott hulláját Bécsbe szállították, folyamatos távirati jelentést kért Linzből a ravatal és a koporsó mineműségeiről, más alkalommal meg kérésekkel ostromolta egy ismerőse barátját, az államügyész von Kleebornt, ugyan engedélyezné már számára, hogy részt vehessen a kéjgyilkos Hugo Schenk kivégzésén. Kortársai nemigen szerették, Brahms ezt írta róla egy levelében: "Nála szó sincs művekről, ez inkább valami svindli, mely egy vagy két év múlva meghal és feledésbe merül. Értse, ahogy akarja: Bruckner a hírét kizárólag nekem köszönheti, nélkülem a kutyát sem érdekelné, de ez nagyon is az akaratom ellenére történt. Nietzsche egyszer kijelentette, hogy pusztán egy véletlennek köszönhetem a híremet, mivel az anti-wágneriánusoknak a személyemben szükségük volt egy ellenpápára. Ez persze marhaság, de Brucknerre stimmel. Wagner halála után a híveinek természetesen kellett egy pápa, és Brucknernél nem találtak jobbat. Hát tényleg azt hiszi, hogy ebben az éretlen tömegben akad egy ember is, aki megért valamit ezekből a szimfonikus óriáskígyókból?" Brahms ítélete sokban találó, ám annyi bizonyos, hogy Bruckner művészete nem ment feledésbe, és ma Mahler mellett talán a legtöbbet játszott szimfóniaszerző. A Zenegyűlölő persze ki nem állhatja, mindamellett egy szokását szerfölött figyelemre méltónak véli. Vallási tébolyában ugyanis az eszement osztrák folyton azzal a döntő kérdéssel nyaggatta a gyóntatóatyját, hogy vajon a böjti napokon kezet foghat-e egy hölggyel? A jó pap nem tudott megfelelni erre a nagy horderejű problémára, így aztán Bruckner állandóan egy fehér gyapjúkesztyűt tartott - für alle Fälle! - a zongorán. És noha a fizetőpincér nem valószínű, hogy kezet adna, nem árt az óvatosság, pláne, hogy mint arról korábban beszámoltunk, újabban Quintilianus Szónoklattan című, a Kalligram által frissen kiadott magisztrális munkáját tartja a számlagép tőszomszédságában. És már idéz is: "Maga a tóga legyen kerek és jól szabott, mert különben sok szempontból szabálytalan lenne. Leghelyesebb, ha az első rész combközépnél végződik, a hátsó ugyanannyival magasabban, mint a felövezett tunika." Na, ezt igazán nem nehéz teljesíteni. És már bele is vághatunk a ceterum censeóba: "Dologtalan hangversenyrendezők! Tessék azonnal meghívni Jevgenyij Koroljovot egy szólóestre, amelyen etc.!" És ha beszédünket elvégeztük, azonnal visszavágunk a fizetőpincérnek egy Quintilianus-citátummal: "Miután a szónoklat oroszlánrészén túlestünk, szinte minden illik, még a veríték, a fáradtság, a hanyagabb ruházat és a megoldott, szinte cafatokban lógó tóga is!" Bort tehát!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.