Narancs XX. évf. 13. szám (2008-03-27)
Nagyszerű dolog a kiszámíthatóság, a tervezhetőség, érthető, hogy a gazdaság szereplői mihamarabb adótörvényt szeretnének. Most mégis amellett érvelek, hogy várjunk a nagy adócsomaggal őszig.
A kedd délutáni helyzet szerint lesz rendkívüli küldöttgyűlés az SZDSZ-ben. Ez nem feltétlenül jelent rendkívüli tisztújítást is - bár az látszik a legvalószínűbbnek és a legcélszerűbbnek is -, arról ugyanis éppen a kedden bejelentett összejövetel dönthet. (A küldöttgyűlések rendje a neten két kattintással tisztázható.)
A kormány a népszavazást követő második munkanapon bejelentette, hogy a.) szétdarabolja a Magyar Villamos Műveket, azt az állami vállalatot, ami a magyar árampiacon a legnagyobb eladó, vevő, kereskedő, sőt, még a piac rendszerirányítójának is a tulajdonosa, és eldöntötte azt is, hogy b.) meneszti ennek az összeférhetetlenségekből összetákolt birodalomnak a vezérigazgatóját, Kocsis Istvánt. Ezután elszabadult a pokol. Először a köztiszteletnek örvendő atomfizikus, a Műegyetem atomenergetikai tanszékének a vezetője, Aszódi Attila nyilatkozott minden szembejövőnek és érvelt a feldarabolás és a piac felszabadítása ellen. Aztán megszólalt a politika is, Podolák György, az MSZP és Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa foglalt állást hasonló szellemben és uniszónóban.
Mindannyian büszkék vagyunk a magyar tudományos eredményekre. Örömmel jelenthetem, hogy kormányunk az építési vállalkozókkal karöltve felfedezte a feketegazdaság elleni küzdelem gyógymódját. És milyen egyszerű is az egész! Az ember a homlokára csap, hogy nem neki jutott eszébe először.
Racine XIV. Lajos és Madame de Maintenon társaságában kiejtette a Madame volt férje, a drámaíró Scarron nevét. Tapintatlanságáért kegyetlen büntetés sújtotta: a király nem fogadta többé. A nagy drámaíró mélységes bánatba süllyedt, és két év múlva elkeseredetten halt meg. "Ez egy munkahely - mondta olykor K. lázadozva kollégáinak, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőinek. - Egy munkahely, nem a versailles-i udvar. Elvégezzük a munkánkat, megkapjuk a fizetésünket, ennyi. Nem muszáj minduntalan azzal foglalkoznunk, mikor hivatott utoljára Illés Endre, mit mondott, hogy nézett."
Kedves Szerkesztő Úr! Az újságjukban mindig nagyon penge elemzések jelentek meg az egészségügyről. Ha nem politikai cikket akar írni, ahogy azt deklarálja, akkor érdemes lett volna az ezeket jegyző hozzáértők valamelyikét megkérdezni az egészségügy finanszírozásának mikéntjéről, mielőtt dehonesztáló szavakkal általánosít, idézem:
Kartondobozok jelölik a pályát, kuka a kapu, energiaital helyett Koccintós. Így képzelnénk a hajléktalanfocit. De nem ilyen. Klub van, csapat, mez, palánk, sőt világbajnokság.
Fel-felröppennek hírek arról, hogy a Kultiplex telke túlontúl értékes ahhoz, hogy egyszerű parknak áldozzák be. Hiszen az "ingatlan" hívó szava mellé az "üzlet" társul, ez olyasféle evidencia, mint hogy a kávé mellé jár a cukor.
Hetek óta gyűrűzik az SZDSZ tavalyi elnökválasztó küldöttgyűlésén történt áltagszavazások miatti botrány. Akár az egész párt jövője is elszállhat egy megismételt elnökválasztást követő esetleges pártszakadás nyomán. De kik is a borsodi főszereplők?
Van, ahol megmentőként tekintenek a Hospinvestre, máshol mindent megtennének a távol tartására. Közben mind erősebb konkurenciaharc közepette épül az ország legnagyobb kórház-üzemeltető birodalma - a jogalkotás által meglehetősen magára hagyott piacon.
A futballakadémiának nevezett bentlakásos utánpótlásképző intézmények alapításában és működtetésében nem meglepő módon a rendezett tulajdon- és vagyonviszonyú egyesületek járnak az élen. A nyugat-európai modell nem olcsó, de üzletileg akár be is jöhet.
Ha nem vigyázunk, újabb diktatúrában találjuk magunkat - figyelmeztetnek a privát szféra védelméért küzdő szervezetek. Szerintük a nyugati demokráciák a biztonságért cserébe hajlandók lennének lemondani állampolgáraik szabadságáról és magánszférájuk sérthetetlenségéről. Ennek vetne részben gátat az új német alapjog.
Még bő egy éve is úgy tűnt, hogy az ország menthetetlenül felfeslik az etnikai és konfesszionális törésvonalak mentén, és ebbe százezrek fognak belehalni. A kép azonban a tavalyi év eleje óta lassan változik. Bár a béke még távol, a body count jelentősen mérséklődött.
Három nap adásszünetet sorsolunk ki azok között, akik helyesen megválaszolják: - hány állatnevet rejtettünk el itt? - hány külföldi szót tanulhattak meg itt? - hány filmet ajánlottunk a hetvenes évekből?
A Bartók Béla úton, a bűvészbolttal szemben, ahol az ifjú Gasztronauta kis pajtásaival még azon rágódott a hetvenes években, miként szólítsa a megvásárolni kívánt műszart (Az elővarázsolt város, Magyar Narancs, 2008. március 20.), tíz évvel később olasz étterem nyílt.
A Tavaszi Fesztivál utolsó napjaira Raymond Chandler szavaival élve nagyon nehéz fiúk töltötték ki a bejelentőlapot.
A belgák nagy ínyencek. Éttermi élményeikről, receptekről szívesen folytatnak eszmecseréket, és heves gasztronómiai viták is előfordulnak.
Régóta gondolkodom azon, hogy meg kellene írni a Gőg a magyar festészetben című tanulmányt, mely a 19. század közepétől, "nemzeti festészetünk" (ahogy Lyka Károly mondja) megszületésétől egészen napjainkig szedné büszkén virító csokorba hazánk gigászi művészei közül azokat, akik beteljesítetlen nagyra hivatottságukat, valamint nagyra hivatottságuk beteljesíthetetlenségét pusztán a külső körülmények rideg ádázságának tudták be. Például legyőzettek a kortársak kisszerűségétől, irigységétől vagy éppen másképp: szétzúzattak a vaksors csapásaitól, széttépettek a széthúzás tépéseitől, megalázta őket az arcátlan kozmopolitizmus, de meg a szűkagyú nacionalizmus is, felvérződtek az idők farkasfogától, midőn a maradiak és haladárok kettős csapásai alatt vergődtek, s nem maradt más nekik, mint a rájuk hagyományozódott "atyai" örökség. A sértettségből és a durca habarcsából megképzett Patyomkin-fal, mely mögé hazamehettek, és természetesen a metafizikaivá dagasztott gőg. Madarász Viktor, Zichy Mihály, Munkácsy Mihály, Székely Bertalan biztosan és talán Szinyei Merse Pál is szerepelne az első félidőben, hogy aztán kövesse őket Bortnyik Sándor és Bernáth Aurél - utódaik kilétét most nem fedem fel...
Hogyan működött a királyi udvar mint hatalmi - kormányzati, igazságszolgáltatási, kulturális - centrum, miként folytak a mindennapok, milyen formák között közlekedtek egymással a különböző rendű-rangú emberek? Ideális esetben ilyesfajta kérdésekre vár tárgyiasult - de legalább tárgyakkal alátámasztott - válaszokat az ember még egy ennyire távoli korszakot idéző kiállítástól is. De azt is tudjuk, hogy ideális esetről a legkevésbé sem beszélhetünk, hiszen Mátyás király udvarának/udvarainak reneszánsz pompájából szinte mindent megsemmisítettek a következő évszázadok. Különösen ezzel a korszakkal kapcsolatban van okunk sopánkodni történelmi katasztrófáink miatt, mert az itáliai reneszánsz első fogadó országa történetesen a mi - akkoriban nem is kicsiny, jelentéktelennek pedig végképp nem mondható - hazánk volt, csak hát az akkor felvirágzó udvari kultúra a továbbiakban nem indulhatott organikus fejlődésnek, és Mátyás uralkodása a művészet- és tudománytermelés szempontjából időbeli zárvány maradt.
Az Éneklő folyó helyszíne egy olyan, fiktív Tisza-parti falu, Kandicsfalva, melynek a szerző által felvázolt, hétköznapi lakosai amolyan lokális dimenzióban léteznek. Bár van, aki a tanulmányai során élt nagyvárosban is, van, aki más településről érkezett ide, s olykor még ki is mozdulnak egy-egy vásár vagy kirándulás miatt a szereplők idegen falvakba, városokba, de életük menetét, látásmódjukat a helyi perspektíva szabja meg. A kívülről érkező modern dolgok, az EU, a globalizáció, az internet számukra értelmezhetetlenek és/vagy negatívak. Ebben a szűk, kifelé kevéssé nyitott térben felerősödik a helyi történetek, nevezetesebb alakok szerepe, személyiségformáló hatása, így az újabb és újabb öngyilkossági, lányszöktetési, emberölési kísérletek mindig egy-egy korábbi eseményre utalnak, s még megvalósítási módszerüket tekintve is hasonlatosak egymáshoz.
A jobb híján magyar indie színtérnek nevezett, angolszász hatású szcéna legrégebben létező zenekara az Amber Smith. A 2000-ben alakult társaság felállása különböző tagcserék és vargabetűk után 2004-ben állandósult, két évvel ezelőtt jelentették meg Reprint című nagylemezüket, majd idén februárban jöttek ki a folytatással - Introspective címmel. A zenekar dalszerző-énekes-gitárosa először adott interjút a Narancsnak.
Diligramm című, 1997-ben megjelent lemezük után a magyar popzene egyik legnépszerűbb zenekara lettek és máig azok. Új, előre telt házas turnéprogramjukról, a Quimby Teátrumról beszélgettünk a zenekarvezetőkkel.
Vannak esetek, amikor első pillantásra valószínűtlennek tűnő kombinációkról derül ki, hogy igenis életképesek, s vad, szinte micsurini logikájú hibrideknek tapsolhat a kifinomult publikum. Itt van például Kelley Polar, akinek még az életrajzát is mintha egy sztrájktörő forgatókönyvíró vetette volna papírra - merő unalmában. Pedig nyilván szóról szóra igaz, hogy Dubrovnikban született bő három évtizeddel ezelőtt, diplomata szülők gyermekeként, hogy zenei képzését diszkórajongó nővére vette a kezébe, mikor Kevin még csak hároméves volt és persze csodagyerek - már ekkor komponált, persze szimfonikus (!) űrdiszkószámokat. Később jöttek a klasszikus zenei tanulmányok, zongora- és hegedűleckék, végül tizennyolc éves korában megnyerte a William Primrose Nemzetközi Hegedűversenyt, s kisvártatva bekerült a világhírű Juillard zeneiskolába, ahonnan azonban 2004-ben kimaradt mint notórius renitens (amúgy most is hegedül az Apple Hill Chamber Players nevű kamarazenekarban, mely előszeretettel lép fel a Föld konfliktuszónáiban - a Közel-Kelettől a Kaukázusig).
A nyolcvanas éveket nyögjük, ihlető forrását minden diszkóalapú retromozgalomnak. Az oroszok már a diszkóban vannak, övék a Brighton Beach-i táncparkett és a keleti parti drogkereskedelem, de a rendőrség egyelőre még az ős-brooklyni keménytökűek hitbizománya. A rendfenntartás, miként a rendbontás is, apáról fiúra szálló mesterség, a legkisebb fiúkon a sor, hogy gumibottal a kézben továbbvigyék az apai örökséget. Rendezőnk, James Gray is ilyen legkisebb fiú: úgy csüng a papa moziján, mintha legalábbis az élete függne tőle, hogy alkalmi színtársulataival időről időre újrajátszhassa A keresztapát vagy a Francia kapcsolatot.
Tartózkodó várakozás előzte meg Pfitzner 1917-es keltezésű, legsikeresebb operájának megkésett magyarországi bemutatóját, hiszen a XVI. századi egyházzene óriását címszereplővé avató mű emberes terjedelme éppúgy kimerítő mulatságot ígért, akárcsak az a megannyi, lopva fellapozott operakalauz, amelyekből a műfaj vájtfülűi próbálták kiolvasni a rájuk váró élmény esztétikai minéműségét. Ám az aggodalom megalapozatlannak bizonyult: a Giovanni Pierluigi da Palestrináról (vagy inkább ürügyén) megírt opera ugyanis, bár zenei világa nem mentes a hipertrófiától, egykönnyen befogadható késő romantikus muzsika, ha tetszik, a "romantikus opera halotti éneke", amint Thomas Mann fogalmazott.
"Én semmit sem teszek" - mondja Macbeth a boszorkányok jóslatát hallva, és úgy tűnik, nem is kell tennie semmit, hiszen az állítás igaz (Glamis thánja), és az egyik jóslat (Cawdor thánja) hipp-hopp megvalósul. Az újdonsült címet lehet köszönni az igazságos Duncan királynak...
Anya csak egy van - tartja a népi bölcsesség, és erre az egyre az ifjú Hallamnak nagy szüksége lenne, ám fájdalom - és fájdalomból, főleg a kamaszkoriból, bőven mérnek filmünkben -, ez a hajó már elment. Pontosabban a csónak, melyen a kedves mama egy feketebetűs napon kievezett a skót családi kastélyhoz tartozó tóra, és vízbe fojtotta bánatát.
Könyvfesztivál van, ünnep van: 30 év után újra megjelent Zsolt Béla kimagasló memoárja, a Kilenc koffer. Bán Zoltán András néhány éve mindent elmondott az íróról, akinek a pályája paradigmatikus esete a magyar zsidóság történetének.
Álláspontja szerint a professzionális országirányítás hiánya, az állami szintű tervek, programok gyenge minősége közrejátszott a gazdasági fejlődés megtorpanásában. Fodor Istvánt, az Ericsson Magyarország korábbi vezetőjét a gazdaságpolitikai stratégiák hiányosságairól kérdeztük.
Harminc évvel ezelőtt ölt utoljára a fekete himlő, a betegség kórokozója azóta kihalt fajnak számít. Meglehet, ez csupán az optimista verzió.
Szombathely Város Önkormányzata nemrégiben hivatalos levelet küldött a Mikes Kelemen utcában élő Varecza Lászlónak, hozzájárulását kérve szolgalmi jog létesítéséhez. A tekintetes hivatal sem tudhat mindent, nem köteles fejben tartani, hogy a címzett Szent Varecza László Halott történetesen a szombathelyi piac sajátos látásmódú régiségkereskedő költőfejedelme.
