Ha úgy élhetnénk, ahogy élünk, ötlött fel az örökbecsű mondás az Apostolok küszöbén belépve. Ha. A patinás emlékű vendéglő a Kígyó utcában szinte már feledésre ítéltetett, arról azonban végképp senki nem álmodott, hogy a Várból és a Belvárosból hovatovább száműzött városi lakosság visszahódítható még; olyan egység nyílik, amely a pénztárcákat ugyan szükségképpen könnyíti, ám a vendéget meg mégsem rövidíti. In medias res: kifejezetten fogyasztóbarát restaurácia tollászkodik Pest szívében.
A jelenlévők közül a Csontzenész vállán pihen a legtöbb plusz év, épp annyi, hogy feleleveníthette úrfi korának már-már oxidálódott, Apostolok-béli emlékeit, ekképp szembesülhetett az enteriőr változatlanságával; a vaskos, már-már robusztus fabokszokkal, az ólomüveg tetővilágítással, a falakat övező, a szétszabdalt haza szórványba kényszerített kisebbségeinek fővárosait és történelmi nagyságait ábrázoló körképekkel. A személyzet viszont értelemszerűen megváltozott; ifjú pincérek, akárha megannyi borfiú járja be a két termet. Az óramű pontosságával érkező Életmoderátor bölcsen a dohányzótraktusban foglalt helyet, ilyeténképpen minden akadály elhárult a teljes körű hedónia elől.
Pincérünk noha pontos tempóban toppant asztalunkhoz, a Gasztronouta nem vette jó néven a fraternizáló "hogy vannak az urak?" beköszönést, és azt sem, hogy vendégeskedés alatt a hamutartó hol elmaradt, hol ottmaradt, a kofasaláta elakadt a konyhai akadályversenyben, az evőeszközök fegyverzete nem kísérte a legyőzendő ellenfelet, a marhapörköltet.
Az étlap első pillanatra szembeszökő, fennebb már említett momentumaként a számok, esetünkben az árak fekvése, lezser heverészése említendő. Imponáló a kosztok áttekinthetősége, hiába, a gasztrorevizorok, akik vagyunk, oly korban szocializálódtak, amikor a bor vörös volt és fehér, a hús meg pörkölt vagy rántott, amivel nem képességeinket stilizáljuk alul, hanem elmélyített tapasztalataink alapján annak adunk hangot, miként mondani szok': a kevés gyakran több, azaz megbízhatóbb konyhát sejtet.
És most újra a lényegre. Az Apostolok asztali vöröse szekszárdi és kékfrankos és 240 Ft/dl és Arisztotelésszel szólva: fogalmának korrektül megfelel. A Csontzenész vakmerő választását követő füstölt sonkával bélelt zellerkrémleves temperamentuma mérsékeltebb volt a kelleténél, ízvilága ellenben nem kérkedő, ellenkezőleg: 750 forintért összefogott. Az Életmoderátor gyümölcslevesét (490 Ft) kanalazgatva egykedvűnek tűnt, teljes szinkronban levese hangulatával. A Gasztronouta által játékba hívott vadhússal töltött karalábé (750 Ft) előételnek pompás gondolatnak tűnt, gyakorlatban sem volt rossz, jóllehet a kérget kapott töltelékkel történt bensőségesebb megismerkedés után nem volt kétséges, hogy a mikrosütő timerét néhány rovátkával érdemes lett volna elmozdítani. A "másodikokra" alkalmazható az Apostolokkal egyidős okosság: utolsókból lesznek az elsők. A burgonyafánkok társaságába szituált marhapörkölt (1290 Ft) kimerítette összes szép lehetőségét, igaz, a fánkok forgolódhattak volna még az olajban. A töltött káposzta (1290 Ft) aromáiban kellemes kamaradarabnak bizonyult. A káposztás tészta (650 Ft) fair play díjat érdemel.
A zárás a kiírás szerint 23 h-kor teljesedik be, ám a végzet már sokkal előbb kopogtat és szaglik; felmosóvödrök zörögnek, hipó illata csiklandozza az orrot. Májunk ezúttal nem rossz, hanem kacag, ezzel a belső derűvel és a nyomába szegődött képzavarral lépjük át az Apostolok ígéretes indulásának küszöbét.
