Publicisztika
A megkésettség öröme
Magyar Narancs, 2008. február 14. Kedves Narancs, Várhegyi Éva az Egotrip rovatban a "megkésettség örömé"-ről ír.
Narancs XX. évf. 11. szám (2008-03-13)
Magyar Narancs, 2008. február 14. Kedves Narancs, Várhegyi Éva az Egotrip rovatban a "megkésettség örömé"-ről ír.
Magyar Narancs, 2008. február 21. Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel olvastam Linder Bálint cikkét az ökoszülőkről, nagyon fontos erről beszélni, mert sajnos kevesen foglalkoznak vele, mit tehet egy szülő, hogy környezettudatosan nevelje gyermekét, gyermekeit.
A következőkben a nép vonatkozásában eltekintenénk e kérdés megválaszolásától, fogalmunk sincs ugyanis, hogy ki miért szavazott úgy, ahogy, nem tudhatjuk, hogy a kormányfő ellen ikszeltek, vagy csak arra, hogy ők inkább nem fizetnének. Annyi biztos csak, hogy ennek a népszavazásnak sose lett volna szabad megtörténnie, nem lett volna szabad kitalálni, nem lett volna szabad az Alkotmánybíróságnak jóváhagynia (erre még visszatérünk). De ha már így esett, erőteljesebb ellenállításokat kellett volna tennie a kormánynak és az MSZP-nek. És nemcsak a kampányban, hanem korábban, 2006 nyarától egyfolytában, éjt nappallá téve: akkor legalább az esélyt megadták volna maguknak és mindenki másnak is. Ezt számos okból nem vagy csak későn tette meg mind a kormány, mind a párt, sokáig az utóbbi nem is igen tudta, mire készül az előbbi, utána meg inkább megúszni akarta a következményeket, majd csak lesz valahogy. Elintézi a Feri. Ennek ellenére aránytévesztés lenne ezt a balhét ráverni az MSZP-re: ők legalább - fél szívvel, tökölve, teli nadrággal, de - megpróbálták. Mármint a reformokat.
A miniszterelnök adócsökkentési javaslatai előtt és után számos, gyakran kritikus cikk jelent meg az adóreformmal és általában az üzleti környezettel kapcsolatban. Ezek közül a legnagyobb hatású talán Bojár Gábor radikális adóegyszerűsítést és -csökkentést, valamint Bokros Lajos alapvető közteher-viselési reformot javasló cikke, de sok más elemző is megszólalt, általában csalódásuknak adtak hangot.
A Zichy grófok családjában nem volt ritkaság a művészi tehetség. Akadt közöttük történelmi drámák szerzője (Antal), félkarú zongoraművész, zeneszerző és dühödt Mahler-zaklató (Géza), s persze találunk festőket (Mihály mellett még egy szolidabb képességű Istvánt), de még virágkötő művészt is (Szonja). Ám hogy az egyik grófi sarj a múlt század harmincas éveiben erotikus regények írására adta a fejét, még így is figyelemre méltó tény, s nem kétséges, gróf Zichy Tivadarnak kijár egy fejezet sorozatunkból.
1990-ben az SZDSZ-nek nem volt miniszterelnök-jelöltje. Antall József képmása ezer és ezer plakátról hirdette (Kölcsey nyomán) a szabadság és tulajdon programját: senkinek nem lehetett kétsége, hogy az MDF győzelme esetén ez az ember lesz Magyarország kormányfője. Az SZDSZ plakátjairól Magyar Bálint, Pető Iván és Rajk László nézett a választópolgárra. A párt elnöke, legtekintélyesebb politikusa, Kis János nem indult a választáson, az 1989-es tárgyalások és a négyigenes népszavazás sztárja, Tölgyessy Péter képmását pedig csak a saját választókerületében, a Ferencvárosban lehetett látni.
Ken Loach és Stephen Frears mellett a szociális problémákra oly fogékony New British Cinema legismertebb képviselője. A londoni hétköznapok, az alacsonyabb néposztályok felkent költője; írt eddig huszonkét színdarabot és olyan Þlmeket csinált, mint a Mezítelenül, a Titkok és hazugságok, a Két angol lány, a Tingli-tangli, a Minden vagy semmi és a Vera Drake. A berlini fesztiválon bemutatott legújabb Þlmje, a Happy-Go-Lucky izgalmas fordulat a pályáján: a helyszín ugyanaz, az alsó kutyák ugyanazok, ám ezúttal a társadalmi dráma helyett komédia következik.
Európa 2008-as kulturális fővárosa egy bő évtizede még Nagy-Britannia leszakadtabb helyei közé tartozott. A fellendülést önerőből hozták össze - a kitüntető cím arra feltétlenül alkalmat nyújt, hogy mindezt megmutassák a világnak. Az sem zavar senkit, hogy az új Liverpool még távolról sincs kész.
Ken Loach és Stephen Frears mellett a szociális problémákra oly fogékony New British Cinema legismertebb képviselője. A londoni hétköznapok, az alacsonyabb néposztályok felkent költője; írt eddig huszonkét színdarabot és olyan Þlmeket csinált, mint a Mezítelenül, a Titkok és hazugságok, a Két angol lány, a Tingli-tangli, a Minden vagy semmi és a Vera Drake. A berlini fesztiválon bemutatott legújabb Þlmje, a Happy-Go-Lucky izgalmas fordulat a pályáján: a helyszín ugyanaz, az alsó kutyák ugyanazok, ám ezúttal a társadalmi dráma helyett komédia következik.
A nagy pályázatok jolly jokere, akit csak Sir Bobként ismer Anglia. Lehengerlően szellemes, örökmozgó Þgura, aki nem átallott Manchesternek olimpiát álmodni, Liverpoolnak pedig elhozta a kulturális főváros címet. Sir Bob többek között a kulturális fővárosok uniós monitoringbizottságát is elnökli.
A freegan (free+vegan) saját jószántából a nagyvárosi tápláléklánc legvégén, mások szemetéből él. Foglalt házban lakik, nem költ, mégis pompásan elboldogul. A jóléti társadalom pazarlása ellen önkéntes munkanélküliséggel és csendes, életvitelszerű újrahasznosítással tiltakozik. Számos angolszász metropolisban, így Londonban is fellelhető.
A konzervatív Néppárt (PP) színeiben Mariano Rajoy ugyan a maximumot hozta, de nem tudott a spanyolok többségének elfogadható alternatívát mutatni. Az előrejelzésekhez híven a szocialisták (PSOE) folytathatják a kormányzást, 169 képviselővel 153 ellen. A kis pártok visszaszorulása mellett a madridi kongresszus erőviszonyai majdnem változatlanok: Zapatero szövetségesekre szorul.
A brit adományboltok hat évtized alatt a jótékonykodás rosszul fésült alapegységeiből nem kis részben professzionális civil üzletláncokká váltak, ahol a szegény és a gazdag, a mániákus és az etikus vásárló is megtalálja, amit keres. Ám a lényeg mit sem változott: a használt holmik forgalmazásával a társadalom és a környezet is jól jár. Éves forgalmuk 550 millió font, vagyis közel kétszázmilliárd forint.
A brit kulturális kormányzat az ezredforduló táján döntött a múzeumpolitika gyökeres megújításáról. Az új cél a múzeumok megnyitása volt, hogy azok ne csak a művelt elitközönséget, hanem valamennyi társadalmi osztályt szolgálják. A paradigmaváltás eredményei ma már össztársadalmi szinten is érzékelhetők.
A történelem néha megtréfálja főszereplőit. Tizenegy évvel ezelőtt Gordon Brown, az Új Munkáspárt, a New Labour frissen hivatalba lépett pénzügyminisztere elképesztő - és különösen az Old Labour, a párt tradicionális szárnya számára elképesztő - döntésre szánta el magát: felszabadította a brit nemzeti bankot a kormány irányítása alól. Igaz, más országokban a központi bank függetlensége már rég elfogadott gyakorlat volt ekkortájt, de pont Nagy-Britanniában, 18 év konzervatív kormányzás és a thatcheri reformok ellenére a Bank of England és a monetáris politika még mindig a kormány által előírt vonalat követte. Brown a régi kollektivista gazdaságpolitikától megtisztított, megváltozott Munkáspárt imázsát erősítendő megvált a kormány egyik legfőbb gazdaságszabályozó eszközétől. A piacbarát The Economist ritka lelkesedéssel ezt kérdezte: "Innentől már csak rosszabbak lehetnek a dolgok Gordon Brown számára? Első pénzügyminiszteri bejelentésének politikai zsenialitása olyan magasra helyezte a mércét, hogy ő maga is kínlódni fog, hogy elérje."
Hogyan csinálhatott eredetileg egy mutatványosbódéban fölállított látványosság ekkora karriert - elemzésünkben a Feszty-körkép történetét kísérjük végig 1909-től napjainkig.
Egyre több jel utal arra, hogy a főváros XII. kerületében engedély nélkül felállított II. világháborús-turulos emlékmű fennmaradásáért a baloldal lepaktál a jobbal - a jogerős bírói ítélet ellenére. Az ügyről tizenegy ügyvédet kérdeztünk, de még név nélkül sem kívántak nyilatkozni.
Lassan két év telt el azóta, hogy Miskolcon több ezren betegedtek meg az ivóvízhálózatba került szennyvíztől, de a fertőzés okát máig nem tárták fel egyértelműen. A helyi önkormányzat és a vízművek szerint erre nincs is lehetőség, mivel "annyira bonyolult" a Bükk hegység karsztvízrendszere, ahonnan a város a vizet kapja.
Közel tízszázalékos csökkenést építene a rendszerbe a BKV a fővárosi közösségi közlekedés teljesítményét tételesen szabályozó új paraméterkönyv-tervezetében. A vállalat szerint csupán az igényekhez igazítják a szolgáltatást. Az ellenzők leépülésről, elpártoló utasokról és még elviselhetetlenebb közlekedési dugókról beszélnek.
Nemcsak a koalíciós pártoknak okozhat fejfájást a "hogyan tovább", hanem a vitán felül győztes Fidesznek is.
A kormány nem tudja kommunikációval ellensúlyozni, ha az ellenzék a szavazók primer anyagiasságára hajt - ezért felvilágosult országokban nem is szokás ilyesmivel visszaélni, állítja a Sawyer Miller Group kommunikációs ügynökség és a Marketing Centrum elnöke. Bruck Gábor úgy látja, az igazán szomorú éppen az volna, ha a népszavazás résztvevői a kormánnyal szembeni elégedetlenségük kifejezése helyett konkrétan a díjak eltörlésére szavaztak.
Új ceterum censeo a láthatáron: Dologtalan híveim, koncertszervezők! Tessék azonnal meghívni Jevgenyij Koroljovot legalább húsz szólóestre, melyeken játssza el a Wohltemperiertes Klavier mind a 48 darabját, aztán a Die Kunst der Fugét, jöhet hozzá a hat-hat Francia illetve Angol szvit, rendel a Hat Partíta, a Goldberg-variációk, valamint Beethoven összes zongoraszonátája (nem sok, mindössze 32)
Troché és Sztupa a Napsugár kisvendéglő előtt snúroztak, már vagy egy órája. Azt a változatát játszották, amelyikben a falnak kell dobni a pénzt.
Ha úgy élhetnénk, ahogy élünk, ötlött fel az örökbecsű mondás az Apostolok küszöbén belépve. Ha.
A világ leggyönyörűbb nagyvárosának Berlin talán nem nevezhető; de Európa legizgalmasabb és legérdekesebb metropolisai közé besorolható gond nélkül.
A Tom Waits, Iggy Pop és Jim Morrison legjobb tulajdonságaiból összegyúrt ausztrál (anti)ikon végre visszatért, mondhatnánk - de szerencsére nem is tűnt el egy percre sem. Hiába múlt el ötvenéves, hiába adott ki megszámlálhatatlan projekttel és szólóban tengernyi lemezt és írt meg egymaga egy (nálunk legalábbis) méltatlanul ismeretlen és végtelenül hangulatos filmet (The Proposition, 2005), a kortárs irodalom egyik legmesteribb regényéről (És meglátá a szamár az Úrnak angyalát) már nem is beszélve, ez a termékenység nem okozott semmiféle negatív változást sem vitalitásában, sem másban - hacsak a frissiben növesztett, az Ádám-kosztümben a Síparadicsomban 2. című hangalámondásos bajor pornófilm főszereplőit idéző, idióta tömött bajuszt nem soroljuk ebbe a kategóriába.
Túl azon, hogy a Meshuggah élőben olyan, amilyet nem sűrűn lát az ember (muszáj megemlítenem a tavalyi kultiplexes meglepetéskoncertet, ahol azon az általuk megszokotthoz képest zsebkendőnyi színpadon is olyan audio-úthengert szabadítottak rá a nézőkre, hogy folyamatosan azt vártam, mikor omlik rá az épület a Kinizsi utcára), egyvalamit le kell szögeznem rögtön itt az elején. A Meshuggah hangzásvilága körülbelül annyira jellegzetes, mint a fütyülős barackpálinka: akármit csinálhat az öt svéd elvetemült, abban mindig ott lesz az a hamisítatlan íz.
Attitűd tekintetében a svéd és a magyar rockzenekarok többsége között szemernyi különbség sincsen: itt is, ott is amint egy társaság megkedvel egy angolszász bandát, hatalmas hévvel legott annak imitálásába fog. Különbségek inkább a kivitelezésben vannak, amit most két, egyaránt klasszikus punkzenekarok másolására szakosodott brigád új lemeze is fényesen példáz.
Ej, azok a régi szép idők, amikor még rendezvényről rendezvényre, búcsúról bálra, bálról esküvőre adogatták a zenészt, hogy nem is került elő csak hetek múltán. Nehéz időkben, és kell-e mondani, mostanság ilyeneket élünk, imigyen kesereg az erdélyi cigányzenész, a filmes pedig áll a faluvégen vagy a kocsma előtt, és begyűjt mindent, hisz a zenei örökség mellett a muzsikussorsban is felettébb érdekelt. És a muzsikussorsok, mit ad isten, meglehetősen egyformák; a múltba révedések, főleg, ha jó kolozsvári Ursus oldja a nyelvet, rendszerint bővérű menyecskék és többnapos italozások emlékeibe torkollnak.
A színpad tágas, szedett-vedett, egyterű. Van benne mosdó, mindjárt három is, széksor moziból, szakadt frigó, szamovár, pezsgő, ágy és még sok más - hátul pedig színpad. Tetején, a "címer helyén" döglött sirály lóg. Az első percben a Samrajevet játszó Gados Béla felakaszt a falra egy puskát. Ekkor gondoltam először arra, hogy most kéne hazamenni, itt minden el lett mondvaÉ Pedig akkor még nem tudtam, hogy az én helyemről színes falimaszatnak látszó valami egy Andrej Rubljov-darab - mondjuk, ezért érdemes volt maradni, mert aztán vetítettek is, és az szép volt.
Két különböző könyv, mégis mindegyik fedeléről ugyanaz a bevándorló család mered Manhattan épülő felhőkarcolóira valamikor a huszadik század elején. Ha az olvasó arra gondol, hogy már megint az íratlan szabályokat felrúgó, még egymás borítóit is gátlástalanul lemásoló hazai könyvkiadók egyik újabb vadkapitalista simlijével szembesül - ezúttal téved. Mind a Geopen, mind a Novella a lefordíttatott mű valamelyik angol nyelvű kiadásának borítóját vette át (az amerikai publikációt követően Kanadában és Nagy-Britanniában is piacra dobták őket), s nem tehetnek róla, hogy Cynthia Ozick 2004-ben napvilágot látott regényének egyik új kiadója a rengeteg fennmaradt fényképből éppen azt az egyet találta megfelelőnek, ami Mario Puzo először 1965-ben megjelent könyvének már több kiadásán is szerepelt. A fotó lenyúlása nyilván azért következett be, mert mindkét mű az amerikai irodalomban érthető okból külön kategóriának számító "bevándorlási regény" ('immigrant novel') műfajába tartozik, valamint mindegyik egy sokgyerekes família megpróbáltatásairól szól.
Életek éneke című filmjét megjelenésünk napjától vetítik a mozikban. A szerzők szándékai szerint Wim Wenders Buena Vista Social Clubjára hajazó dokumentum-játékfilm az erdélyi népzene világába vezeti nézőit.
Janikovszky Éva meséje, az Égigérő fű óta tudjuk: a városi ember boldogsága múlhat azon, hogy mekkora területet sikerül a beton- vagy aszfaltborítás helyett zölden megőriznie.
A rejtélyes konyhai adalékanyagok közül az egyik legegzotikusabb. Látszólag bagatell termék, azután mégis, mekkora pánikot váltott ki tavaly.
A pi irracionális, azaz nem írható le két egész szám hányadosaként, de ez a legkevésbé sem zavarja abban, hogy tökéletesen használható legyen. Az euklideszi geometriában a kör kerületének és átmérőjének arányaként definiálhatjuk. Értékét csupán megközelítőleg, a teljes pontosság elhanyagolásával tudjuk kifejezni, egy végtelen tizedes tört alakjában. Ebben persze nem egyedülálló, hasonlóra könnyen találunk példákat az olyan pozitív egész számok négyzetgyökeiben, melyek nem fejezik ki valamely egész számnak a négyzetét, a pi mellett a leghíresebb a gyök 2 (Ö2).
"A mai zsoldosfutball korában sem lehet sikeres egy klub, ha nem kötődik érzelmileg a szülővárosához, illetve a szurkolóihoz" - állítja interjúalanyunk. A példaként természetesen saját klubját említi, amely, bár soha nem volt és nem lesz olyan tőkeerős, mint a "nagyok", mégis időről időre feljut a csúcsra. Feltéve, ha az "érzelmi tőke" fontosságáról nem feledkezik meg.