étel, hordó - FOGAS/SOPRON

Ha eltakarjuk a bal szemünket, a Tűztorony mered ránk. A város szimbóluma, amit még azok is ismernek, akik életükben nem lépték át a Dunát kelet felől.

Persze másképpen fest a téli alkonyatban, mint a Hazánk, Magyarország című albumban, hiszen ott örök nyár van, még a Kékestető is csak szabályt erősítő kivétel. Úgyhogy inkább a jobb szemünket takarjuk el. A jelkép odalesz, helyette másik szimbólum kerül a látótérbe: egy nyolcvanas években épült lakóház. Nem a panel, nem is a parvenü, a jó szándékú. A pokolba vezető. Amikor az építész lelkesedéssel, de fantázia híján próbálja helyzetbe hozni magát egy műemléknegyedben. Mondhatnánk, a legrosszabb csillagállás, hiszen egy ilyen ház nem szúrja a szemet, nem kelt megbotránkozást. Még azt sem. Egyszerűen csak ott van, észre sem venni, mégis letaglóz, mint egy mészáros túlórában.

De ha nem takarjuk el egyik szemünket sem, egyszerre látjuk a tornyot és a házat. Világos, hogy az utóbbi tűnik izgalmasabbnak, hiszen míg a toronyban néhány vacogó turista mellett legfeljebb a brennbergbányai Quasimodo jelenthet némi izgalmat, a ház pincéjébe halászcsárda költözött. A neve Fogas, tíz különböző halászlével kedveskednek, ami több a soknál. De mielőtt a további választékot is megcsodálnánk, lássuk, hova süllyedtünk?

Ha a Fogas tulajdonosa fizetett ezért a berendezésért, megérdemelte. Elsőre a közönséges sörözőjelleget fedezzük fel: lambéria, vaskos asztalok és székek, a részletek viszont párját ritkító ízléstelenségre vallanak. Penészszínű oszlopok (természetesen timpanonnal) keretezik a mellékhelyiségek ajtaját, de a hasonló színvilágú műkő Botticelli Vénuszának szoborváltozatában is testet ölt. A legemlékezetesebb mégis a "fő helyre" aggatott, Horváth '03 szignóval jelzett festmény. A művész célja vélhetően egy hegyi patak ábrázolása volt pisztrángokkal, de szerencsétlen halak inkább delfinekre, mint a csermely musztángjaira sikeredtek.

Szerencsére a felszolgáló hölgy kedvessége eltereli figyelmünket az egyéb látványosságokról. Az ún. korhely halászlét (1050 Ft) választjuk, ami attól korhely, hogy citrommal és tejföllel tálalják. Leírva vonzó, a valóságban inkább harcias: a két pluszelem ugyanis megfojtja a lényeget. Pedig nem lehet rossz ez a halászlé. Csak éppen citrom nem kellene bele. Az ínyenc haltálra (4600 Ft) viszont nem mondhatunk rosszat - legfeljebb azt, hogy a fele is sok lett volna. A kétszemélyes - persze hal formájú - fatálon érkező csomag egy egész grillezett pisztrángot, négy szelet mandulás fogasszeletet és két nagy, sajtos palacsintatésztába öltöztetett harcsafilét tartalmaz, ipari mennyiségű vegyesköret társaságában. Másutt heti ellátmányként adnak ennyit, viszont a Fogasban - és ez a legfontosabb! - a mennyiség nem jelent alacsony színvonalat. A pisztráng és a fogas bármelyik parti halsütőnek elég lenne, hogy legendaként tekintsenek rá, a harcsa pedig kifejezetten különlegessé válik ebben a kiszerelésben. Csak sajnálni tudjuk, hogy helyhiány miatt a tál tartalmának jelentős része az asztalunkon maradt.