étel, hordó - FOGAS/SOPRON

  • .
  • 2008. december 11.

Trafik

Ha eltakarjuk a bal szemünket, a Tűztorony mered ránk. A város szimbóluma, amit még azok is ismernek, akik életükben nem lépték át a Dunát kelet felől.
Persze másképpen fest a téli alkonyatban, mint a Hazánk, Magyarország című albumban, hiszen ott örök nyár van, még a Kékestető is csak szabályt erősítő kivétel. Úgyhogy inkább a jobb szemünket takarjuk el. A jelkép odalesz, helyette másik szimbólum kerül a látótérbe: egy nyolcvanas években épült lakóház. Nem a panel, nem is a parvenü, a jó szándékú. A pokolba vezető. Amikor az építész lelkesedéssel, de fantázia híján próbálja helyzetbe hozni magát egy műemléknegyedben. Mondhatnánk, a legrosszabb csillagállás, hiszen egy ilyen ház nem szúrja a szemet, nem kelt megbotránkozást. Még azt sem. Egyszerűen csak ott van, észre sem venni, mégis letaglóz, mint egy mészáros túlórában.

De ha nem takarjuk el egyik szemünket sem, egyszerre látjuk a tornyot és a házat. Világos, hogy az utóbbi tűnik izgalmasabbnak, hiszen míg a toronyban néhány vacogó turista mellett legfeljebb a brennbergbányai Quasimodo jelenthet némi izgalmat, a ház pincéjébe halászcsárda költözött. A neve Fogas, tíz különböző halászlével kedveskednek, ami több a soknál. De mielőtt a további választékot is megcsodálnánk, lássuk, hova süllyedtünk?

Ha a Fogas tulajdonosa fizetett ezért a berendezésért, megérdemelte. Elsőre a közönséges sörözőjelleget fedezzük fel: lambéria, vaskos asztalok és székek, a részletek viszont párját ritkító ízléstelenségre vallanak. Penészszínű oszlopok (természetesen timpanonnal) keretezik a mellékhelyiségek ajtaját, de a hasonló színvilágú műkő Botticelli Vénuszának szoborváltozatában is testet ölt. A legemlékezetesebb mégis a "fő helyre" aggatott, Horváth '03 szignóval jelzett festmény. A művész célja vélhetően egy hegyi patak ábrázolása volt pisztrángokkal, de szerencsétlen halak inkább delfinekre, mint a csermely musztángjaira sikeredtek.

Szerencsére a felszolgáló hölgy kedvessége eltereli figyelmünket az egyéb látványosságokról. Az ún. korhely halászlét (1050 Ft) választjuk, ami attól korhely, hogy citrommal és tejföllel tálalják. Leírva vonzó, a valóságban inkább harcias: a két pluszelem ugyanis megfojtja a lényeget. Pedig nem lehet rossz ez a halászlé. Csak éppen citrom nem kellene bele. Az ínyenc haltálra (4600 Ft) viszont nem mondhatunk rosszat - legfeljebb azt, hogy a fele is sok lett volna. A kétszemélyes - persze hal formájú - fatálon érkező csomag egy egész grillezett pisztrángot, négy szelet mandulás fogasszeletet és két nagy, sajtos palacsintatésztába öltöztetett harcsafilét tartalmaz, ipari mennyiségű vegyesköret társaságában. Másutt heti ellátmányként adnak ennyit, viszont a Fogasban - és ez a legfontosabb! - a mennyiség nem jelent alacsony színvonalat. A pisztráng és a fogas bármelyik parti halsütőnek elég lenne, hogy legendaként tekintsenek rá, a harcsa pedig kifejezetten különlegessé válik ebben a kiszerelésben. Csak sajnálni tudjuk, hogy helyhiány miatt a tál tartalmának jelentős része az asztalunkon maradt.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.