A központi terem kellős közepén láthatjuk a kiállítás tárgyát: Görgei sebesült koponyáját. Nem a maga valójában persze, hanem mellszoborként, márványból faragva Kisfaludi Stróbl Zsigmond által. Mi a kopasz fejtetőn jól látható deformációt bámuljuk, ő pedig eközben egy, a falra hatalmasra kinagyított csatajelenetet figyel dacos tekintettel, önnön hősies hadvezérletét a komáromi vár védelmében, konkrétan "az ószőnyi lovasrohamot", Than Mór odébb eredeti, kisméretű mivoltában is látható akvarelljének kinagyított részletét. Ez volt az az ütközet, amelyet követően ezt jegyezte föl dr. Kereszty Béla tábori főorvos: "Megvizsgálván a sebet, azt a koponya tetején 12-15 cm hosszú, czikczak alakú, tehát tompa eszköz, talán gránát (darab) által ejtett sebnek találtam..." Maga az érintett pedig így emlékezett utólag: "Egyszerre erős ütést kaptam, és éreztem, hogy meg vagyok sebesülve. Ettől fogva a kalapomat kellett használnom, hogy jobb kötés híján a fejemre szorítsam. (...) Azalatt, amíg sebemet kötözgették, az ütközet alakulását éppen a legdöntőbb pillanatban nem kísérhettem szemmel; aztán a megfutamodás pontos okát sem tudtam, és végül testi erőmből végképp kifogyva felhagytam a futás megállítását célzó erőfeszítésemmel."