Tartalom

Narancs XXIII. évf. 18. szám(2011.05.05. (2011-05-05)

Publicisztika

Publicisztika

Nincsen vészkijárat - Megdönthető-e törvénytelenül az új alaptörvény? - Vitában Eörsi Mátyással

Eörsi Mátyás múlt heti cikkében azokról a stratégiai dilemmákról ír, amelyek a jelenlegi demokratikus ellenzékhez kötődő új miniszterelnök előtt állhatnak majd 2014-ben, ha kormányozni akarna a Fidesz forradalmi alkotmánya által megszabott korlátok között. (Lásd: 2014, Magyar Narancs 2011. április 28.) Eörsi szerint a kormányfő vagy kiegyezik a vesztes Fidesszel (annak maradékával), vagy - az új alaptörvény rendelkezései alapján alkotmányellenesnek minősülő - ügydöntő népszavazással felülíratja az elveivel ellentétes szabályrendszert, így teremtve meg a demokratikus korrekció lehetőségét.

Dercsényi Dávid

Publicisztika

Ennyi!

Az MMKA megszüntetéséről

Mint annyi más, közvetlenül a rendszerváltás után a demokratikus szakmai önrendelkezés logikája alapján kigondolt és létrehozott szervezetbe, a Fidesz-kormány a magyar filmszakma legfőbb döntéshozó testületébe is beleengedett egy sorozatot, kivégezvén ekképp a Magyar Mozgókép Közalapítványt (melyről sokat elmond az az apróság is, hogy míg a szervezet alapító okiratában MMK a hivatalos rövidítés, addig a hivatalos logón az MMKA betűk szerepelnek). Az okok és az indoklás egyértelműnek tűnik, már a BRFK is megindította a nyomozást, mégis érdemes felidézni számos hogyant, mikort és miértet.

Publicisztika

Egy csapásra

Amikor Schiffer András feljelentést tett - úgy másfél évvel ezelőtt - Sukoró-ügyben Gyurcsány Ferenc ellen, alighanem azt akarta demonstrálni, hogy a hatalomnak el kell számolnia a törvény előtt minden ténykedésével. Adott esetben nyilván azzal, hogy ha Magyarországon egyedül a jog uralkodik, valamint a nép, akkor miért nem vonták be pont egyiket sem a kaszinóvárosi megaprojekt előkészítésébe, melyet ugye egy laza rendelettel kiemelt beruházássá minősítettek, hogy gyorsan túljuthasson a hatósági engedélyeztetési procedúrán. E nemes gesztus persze felvetette - bár csak közvetve - a telekpanama gyanúját. Hogy Schiffer lépése indokolt volt-e anno, arról bizonyára lehet vitatkozni, de azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy mára, mire a komótosan dolgozó ügyészség kikérte a mondott ügyből kifolyólag Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát, már egészen más a leányzó fekvése.

Publicisztika

Mondd meg, népem, a tutit!

"Egyesek szerint mindenki húzzon a jó büdös francba. Mások ezt enyhe túlzásnak tartják. Ön mit gondol erről?" Esetleg még: "Na, fiam, '48-ban vót-e a '48?" Ahogyan a kormányzat méltán nagy sikerű alkotmányozós kérdőíve, úgy a most kitöltendő "szociális" levél tíz kérdése is erre a srófra jár. Íme, találomra kettő: "Vannak, akik azt javasolják, hogy az ország segély helyett inkább munkalehetőségekkel segítsen a munkanélkülieken, mások szerint a segélyezés elegendő megoldás a munkanélküliség problémájára." "Vannak, akik szerint a gyógyszergyárak lobbiját meg kell törni, mert sok milliárdot vesznek ki az emberek zsebéből. Vannak, akik szerint a drágább gyógyszereket erőltetik rá a betegekre saját extraprofitjuk érdekében. Mások szerint nincs szükség arra, hogy a gyógyszergyártókkal szemben az állam föllépjen. Ön mit gondol?" Alig bírjuk kivárni az eredményhirdetést: vajon mit gondolhat a Nép? Nagyon bízunk benne, hogy ugyanazt, amit Orbán Viktor.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

"Olvasói levelek"

Magyar Narancs, 2011. április 21. Palástos frizsider Kincstári optimizmustól csepegő cikket írt Zöldi Anna a Tűzoltó utcai, tavaly átadott ALDI-ról.

Egotrip

Hozzáadott érték

Egotrip

Nem nőnek az égig

Nemcsak a fák, a gazdaságok sem. Kínáé sem. A világgazdaságról szóló szakértői elemzések, kerekasztal-beszélgetések manapság alig szólnak másról, mint a kínai gazdaság előretöréséről, a hatalmas ország megnövekedett világgazdasági és - az erre alapozottan kivetített - világhatalmi szerepéről, s arról, hogy a gazdasági növekedés centruma tartósan Ázsiába tolódott át. Ki-ki vérmérséklete szerint félelemmel vagy izgalommal számolgatja: hány év kell még ahhoz, hogy Kína véglegesen "maga mögé utasítsa" az Egyesült Államokat.

Belpol

Belpol

Németország és a háború emlékezete - Makacs múltak

Bármily nehéz is volt, mára szinte az egész világ megtanulta a német Vergangenheitsbewältigung szót, ami egyszerre jelenti a történelmi múlt tudatos, kritikai vizsgálatát és a múlt terhével való sikeres megbirkózást. Publicisztikai közhely, hogy a német "múltfeldolgozás" egyedülálló európai sikertörténet és követendő példa a múlttal való szembenézés vizsgáján olykor bukdácsoló országok számára.

Belpol

Temetői sírkőlopások - A halottak nem látnak

Kísértetek járnak a budapesti új köztemetőben: hol a sírfejet, hol a fedőlapot viszik el. Évek óta visszajárnak a helyszínre, úgy tudni, erősen hajtja őket a megélhetési kényszer. A környezetben lévő illetékesek tudnak is róluk, meg nem is. Személyes ügy következik.

Belpol

Fellegi kedvenc cége mindent visz - Gerincproblémák

A Kopint-Datorg Infokommunikációs Zrt. megkezdte a felügyelete alá rendelt állami tulajdonú optikai hálózatok konszolidálását, így akár bő egy év múlva üzembe helyezheti az összekapcsolt állami gerinchálózatot. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter az elmúlt hónapokban új feladatokat és komplett informatikai részlegeket helyezett át kedvenc cégéhez.

Interjú

Belpol

"A világ változott meg körülöttünk"

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze

A negyedik legnépesebb és a leggyorsabban fejlődő magyar egyház, a Hit Gyülekezete évtizedek óta visszatérően a politikai csatározások kereszttüzébe kerül. Németh Sándorral a készülő egyházi törvényről, a közösségről és az azt érő támadásokról beszélgettünk.

Külpol

A Vlaams Belang és a flamand nacionalizmus

Külpol

Bizonyos belgák

Majd két évszázados múltra tekint vissza a flamand nacionalizmus, a flamand választók nagy része mégsem tartja túlhaladottnak ezt az ideológiát, és szívesen szavaz azokra a pártokra, amelyek Flandria függetlenségét ígérik - rasszista töltettel vagy a nélkül.

Interjú

Külpol

"A francia állam került bíróság elé"

Henry Rousso történész

Hogyan folytatódott a Résistance és az Occupation, a Pétain-rezsim kiszolgálói, a francia fasizmus hívei és az ellenállók háborúja az 1945 utáni korban - és hogyan ért véget? A kérdés nemzetközi hírű szakértőjét kérdeztük.

Külpol

Uszáma bin Ládin élete - Lőj a Sarkcsillagra!

Pakisztáni idő szerint hétfőn reggel Abbottabad városában amerikai katonák megölték Uszáma bin Ládint. A szaúdi férfi halálával lezárult a dzsihádisták globalizált háborújának első korszaka, mégis minden folytatódik tovább.

Trafik

Trafik

étel, hordó - Trófea Grill Zugló

Nem tudjuk, hogy kié e szállóige, mégis klasszikusként idézzük: "A magyar vendéglátásban a mennyiség a minőség". Számtalan példát mondhatnánk az elmúlt harminc évből, hogy a sikert nem a receptek agyafúrtsága, hanem a beszerzett alapanyagok súlya hozta.

Trafik

mi a kotta? - Ludwig és Renée

Nem kétséges, hogy az elkövetkező hét nap egészen az operaházé lesz, hiszen haladó hagyomány gyanánt a pénteki estével megkezdődik az immár harmadik operai Májusünnep. A nyitóeste az Otellót adják csupa nemzetközi nagysággal: Rost Andrea ártatlanul halálra szánt Desdemonáját ezúttal a grúz származású Lado Ataneli ármánya, illetve a féltékenységi őrületbe taszított Vladimir Galouzine vak dühe fenyegeti majd (május 6., hat óra).

Trafik

kulthírek

!KASSÁK Megújult az óbudai Kassák Múzeum állandó kiállítása, amellyel együtt Az avantgárd múzeuma - 35 éves a Kassák Múzeum címmel külön kiállításon mutatják be a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz tartozó intézmény történetét, egyúttal megemlékezvén egykori igazgatója, Csaplár Ferenc munkásságáról is. A LEGJOBB ELSő MONDAT Melyik a magyar irodalom legjobb, legemlékezetesebb kezdőmondata? Erről kérdi hallgatóit a Magyar Rádió Irodalmi Újságja: regény, novella, esszé, vers kezdő mondatát lehet választani, rövid indoklással. Beküldési határidő: május 27., a cím: elsomondat@radio.hu - de mehet hagyományos levélben is. (A legjobb első mondatról lásd korábbi cikkünket: Irodalmi szószedet, Az első mondat, Magyar Narancs, 2009.

Trafik

chili&vanília - Pirítva jobb

Lássuk be, a kelkáposzta nem tartozik a legvonzóbb alapanyagok közé. A kelkáposzta-főzelék, a rakott kel vagy a frankfurti leves ritkán szerepel a kedvenc ételek toplistáján.

Trafik

tévésmaci - A zsiráfok könyve

Amikor Sztupa és Troché az egyszarvút keresték az erdőben, rengeteg olyan mellékkörülmény hátráltatta őket, amit csak maguknak köszönhettek. Sztupa megállt szinte minden madárfészeknél, hosszan bámult fölfelé, s nem hagyott ki egyetlen helyet sem, ahol valami elhullajtott madártollat látott, ilyenkor gondosan megvizsgálta a talajt, benézett a bokrok alá, s kémlelte a fák csúcsait.

Zene

Zene

bábszínház - Pecsenyehattyú és más mesék

Interetnikus együttélési útmutató katasztrófa idején gyerekeknek és felnőtteknek - ez jutott eszembe a Parti Nagy Lajos azonos című kötetéből átdolgozott, a győri Vaskakas Bábszínház által frissen bemutatott tárgyanimációs előadás láttán. Meg az, hogy a helyzethez képest üdítően épelméjű társulatok gyerekdarabjain keresztül, a mese valóságából tanulhatjuk összerakni a jövőképet megint.

Zene

Könyv - Vészterhek - György Péter: Apám helyett

Az apákkal való el- és leszámolás ideje van, s a meghívás elől György Péter sem tudott kitérni, legfeljebb ő nem regényformát választott a megszólalásra, hanem a szakmájához és habitusához jobban klappoló esszét. Fontos könyvében több a kérdés, mint a válasz, de az nem is kérdés, hogy erősen fel kell kötnie a gatyáját annak, aki egy "magyar keresztény zsidó" fiaként keresi az identitását.

Zene

film - Egyszer fent, egyszer lent

Nem a dán filmtől vártuk Szendrő József szellemének feltámasztását, de ha már így esett, meg kell becsülni a kísérletet. Gondolunk itt elsősorban a nagy színházi ember azon állítólagos kijelentésére, melyet mint vidéki színigazgató a társulati munka nehézségeivel kapcsolatban ejtett: "Eleinte bizony sok bajom volt, de aztán lassan kialakultak a dolgok.

Zene

dvd - Rossini Armida

Rossini Armida című operája a sorozatgyártó zeneszerző virágkorának ritkán játszott opusa hat tenorra és egy virtuóz mezzóra vagy szopránra. A nápolyi bemutatón 1817-ben megbukott, a maestro előző darabjaival, A sevillai bor-béllyal és a Hamupipőkével túl magasra tette a mércét.

Zene

lemez - Foo Fighters: Wasting Light

Miközben Dave Grohl tizenhét éve futtatott, mindmáig töretlenül sikeres zenekarától igazán nem nagy kihívás négy-öt (vagy akár kétszer ennyi) erős dalt felidézni, az sem tagadható el, hogy az egészen kiváló dobosból magát korrekt gitáros-énekessé átképző figura egyúttal a töltelékgyártás egyik nagymestere is. A legnyilvánvalóbban a Fighters 2005-ös, gyakorlatilag végighallgathatatlan dupla lemezén (In Your Honor) mutatkozott meg e szomorú tény, de a langyos számok serege minden esetben elnehezíti a közel kerülést a zenekar lemezeihez, és ez alól a Wasting Light sem jelent üdítő kivételt.

Zene

film - Halálos iramban: Ötödik sebesség

Mi tagadás, volt egy kis megingás a pályáján, egy átmeneti lazító időszak, amikor maga Sidney Lumet igyekezett megszólítani a belsejében megbúvó színészt, de a Lumet-nekrológok tanúsága szerint a Védd magad! című közös projekt mintha meg sem történt volna. Pedig léteznek lemezek, amelyek Vin Diesel alakítását őrzik, és a stáblistán a maestro szerepel rendezőként, de nyilván kegyeleti okok magyarázzák az elhallgatást.

Zene

kabaré - Ezen a szinten...

Most vagy virágzik a demokrácia, ezért nincsenek jó közéleti viccek, vagy a humor nem tud lépést tartani a kétharmados tempóval. Mindenesetre a Spinoza Házban nemrég Vékes Csaba rendezésében bemutattak egy minden hátsó szándék nélküli, valóban szórakoztató politikai kabarét.

Zene

Színház - Lokális affér - Ibsen: Nóra

Fehér tüllfüggöny veszi körül a játékteret - na nem mindig, csak néha -, belül kis forgó, rajta stilizált babaszoba, alig pár "játék bútorral" és sok játékkal, fehér karácsonyfával. Nóra birodalma. És a mű eredeti címét idézi: Babaszoba. Ez mindig kísérti a színrevivőket: túl direkt vagy éppen enigmatikus, döntés kérdése. Mindenesetre el kell gondolkodni rajta.

Zene

Kiállítás - Nem csak a Gestapo - Rend és megsemmisítés - a rendőrség a náci államban

A mindmáig zajló német múltfeldolgozás keretében a berlini Német Történeti Múzeum új kiállítása a rendőrség - a rendőrségek - szerepét mutatja be a hitleri Németországban és a német megszállás alá került területeken. Ennél azonban tovább is megy: részletesen feltárja, milyen nehézkesen zajlott a rendőrség "nácitlanítása", amely csak a 80-as évekre jutott el a múlttal való elfojtásmentes szembenézésig: az idősebb munkatársakkal szembeni hivatali lojalitást emezek nyugdíjba vonultával ekkor váltotta fel végre a tudatos - igazából kívülről-felülről irányított - önkritika. Ezt az elmozdulást jelzi maga a kiállítás megrendezése is, amelyet a münsteri rendőrségi főiskola részvételével állítottak össze, mégpedig azzal a céllal, hogy az anyag egy része a továbbiakban tananyaggá váljon a leendő rendőrök számára.

Könyv
Képzőművészet

Képzőművészet

Tapintatos halott - Fehéri György (1953-2011)

A régóta halálos vesebetegségben szenvedő, április 29-én Berlinben meghalt Fehéri Györgyöt, az ottani Collegium Hungaricum munkatársát egyetemista koromtól ismerem. Volt egy irodalmi vagy a jó ég tudja, milyen társaság a hetvenes években, amely az ő, pontosabban az akkori felesége lakásában, a Móricz Zsigmond körtér egyik házában találkozott rendszeresen; tag voltam én is, talán szerdánként jöttünk össze, voltaképpen így találkoztunk először.

Film

Film

"Néztem ezeket az elsárgult dalszövegeket" - Kamondy Ágnes - Orfeo zenészcsoport

A hetvenes évek elején több mint ötven radikális újbaloldali fiatal művész alkotta az Orfeo csoportot. A képzőművészeti, színházi, bábszínházi és zenei tevékenységet kifejtő kollektíva hamarosan a rendőrség és a sajtó célkeresztjébe került, és "nemkívánatos elemként" kitiltották a fővárosi klubokból. Néhány év múltán nevet változtatva működtek tovább, a magyar művészeti élet olyan kimagasló társulatait alkotva meg, mint a Stúdió K színház vagy a Kolinda együttes. Az Orfeo csoport működéséről dokumentumfilm készült tavalyelőtt, annak kapcsán merült fel, hogy zenészei összegyűjtsék és rekonstruálják a repertoárjukat. Két év munka után most jelent meg az anyaguk Orfeo zenészcsoport 2011-1971 címmel, újra felvett és archív felvételekkel. Ennek a hátteréről és megszületéséről beszélgettünk Kamondy Ágnessel.

Film

"Az én királyom lentről jött" - Mark Addy színész

"Fantasy történelmi beütéssel" - George R. R. Martin A tűz és jég dala című regénysorozatának óriási sikerére az HBO is lépett, nemrég mutatta be a közel 900 oldalra rúgó első kötet, a Trónok harca adaptációját, mely hétfő esténként látható a csatornán. A sorozatban az Alul semmi egykori sztárja, a Robin Hoodban még csuhát viselő Mark Addy adja a királyt.

Film

"Megpróbálta megúszni a múltját" - Eva Menasse író

Eva Menasse első nekifutásra nagyregényt írt. A Vienna a Menasséékre sok mindenben hasonlító família és a huszadik századi Bécsre sok mindenben hasonlító város regénye, főszerepben zsidókkal, félzsidókkal és nem zsidókkal, kis lábú focistákkal és nagy lábon élő rokonokkal, legendás fizetőpincérekkel, és a legendából kimaradt, de családilag nyilvántartott alakokkal. A Berlinben élő osztrák írónővel a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Adatlopás A Sony elismerte, hogy hackertámadás áldozatává vált: összesen 77 millió felhasználó személyes és banki adataihoz férhettek hozzá a támadók, akik után a hatóságok és a japán cég által felbérelt biztonságtechnikai szakértők is nyomoznak. Helymeghatározás A chicagói egyetem kutatói olyan módszert fejlesztettek ki, amivel IP-cím alapján megállapítható egy internetező földrajzi pozíciója. A megoldás gyors, néhány másodperc alatt megadja a kért adatokat, és pár száz méteres pontossággal működik. Írógép Indiábanbezárta kapuita világ utolsó, mechanikus írógépeket összeszerelő gyára, a Godrej and Boyce.

Lokál

Lokál

Százéves házak - Ötcsillagos szegényház - Az Aréna úti népszálló

Sok minden eszünkbe juthat a Dózsa György és az Angyalföldi út impozáns sarokháza láttán. Ám hogy e masszív épület lenne valójában a fővárosi hajléktalanellátás központja - hivatalos nevén a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) -, az tényleg csak az "ismerősöknek" kézenfekvő.

Lélek

Lélek

"Fröccsöntést is vállalunk" - Juhász Márton, Sik Eduárd, a magyar Fab lab alapítói

A Neil Gershenfeld által alapított Fab lab (fabrication laboratory) az MIT (Massachusettsi Technológiai Intézet) médialaborjából nőtte ki magát, s ma már a világ legkülönbözőbb pontjain kínál lehetőséget az amatőr és a professzionális kutatóknak ötleteik prototípussá fejlesztéséhez. Az első kelet-európai Fab lab alapítói szerint lehetőséget nyújtanak mindazoknak, akik érdeklődési körük specialitása miatt eddig nem tudtak bizonyítani.

Tranzit

Tranzit

Hová vezet a kerékpárút? - Ahány, annyiféle

Noha a kerékpáros közlekedés a 2000-es évek második felétől látványosan javult, joggal érezhetik az érintettek: szabályok ide vagy oda, "ütni kell" a haladáshoz. A szakemberek tudják, mit kellene tenni, és vannak arra utaló jelek, hogy minden a tervek szerint halad - ám a végén soha senki nem lesz elégedett.