A központi terem kellős közepén láthatjuk a kiállítás tárgyát: Görgei sebesült koponyáját. Nem a maga valójában persze, hanem mellszoborként, márványból faragva Kisfaludi Stróbl Zsigmond által. Mi a kopasz fejtetőn jól látható deformációt bámuljuk, ő pedig eközben egy, a falra hatalmasra kinagyított csatajelenetet figyel dacos tekintettel, önnön hősies hadvezérletét a komáromi vár védelmében, konkrétan "az ószőnyi lovasrohamot", Than Mór odébb eredeti, kisméretű mivoltában is látható akvarelljének kinagyított részletét. Ez volt az az ütközet, amelyet követően ezt jegyezte föl dr. Kereszty Béla tábori főorvos: "Megvizsgálván a sebet, azt a koponya tetején 12-15 cm hosszú, czikczak alakú, tehát tompa eszköz, talán gránát (darab) által ejtett sebnek találtam..." Maga az érintett pedig így emlékezett utólag: "Egyszerre erős ütést kaptam, és éreztem, hogy meg vagyok sebesülve. Ettől fogva a kalapomat kellett használnom, hogy jobb kötés híján a fejemre szorítsam. (...) Azalatt, amíg sebemet kötözgették, az ütközet alakulását éppen a legdöntőbb pillanatban nem kísérhettem szemmel; aztán a megfutamodás pontos okát sem tudtam, és végül testi erőmből végképp kifogyva felhagytam a futás megállítását célzó erőfeszítésemmel."
Szűkebb értelemben tehát erről a sebről szól a kiállítás, bővebben viszont Görgei szerepéről, ennek utólagos értékeléséről, a szabadságharc végnapjairól, a korabeli orvoslásról, továbbá magáról a honvédség többszörös fővezéréről a szabadságharcon innen és túl. Az idézett mondatokat és szélesebb szövegkörnyezeteket további beszámolókkal együtt füleseken meghallgathatjuk a kiállított tárgyak által élesre fókuszált környezetben. A múzeum a korábbi kiállításokon megszokott módon nem az egymás mellé halmozott tárgyak tömegével, hanem finom hangsúlyaival, kiemeléseivel húzza bele a nézőt a korba és a tárgyalt probléma részleteibe. A probléma esetünkben maga a sebesült tábornok, akit Kossuth már délre, Szeged-Arad körzetébe parancsolt, miközben ingadozva hol a legjobb emberének, hol megfigyeltetni való, árulógyanús megbízhatatlannak vélte. A korabeli sebészet már rendelkezett némi tapasztalattal, amiről a kiállított eszközök, összecsukható szikék, "tályogvágó gerelyek", csonthártyakaparók tanúskodnak. Képet nyerhetünk kifejezetten a harctéri sérülésekről és ellátásuk módjáról is. Látható egy úgy centiméternyi átmérőjű, korabeli puskagolyó, amelyet húsz évvel később operáltak ki a fél szemére ugyan megvakult, de a sebesülést túlélő honvéd szemöldökcsontjából - még látszanak is rajta a csontmaradványok. És elborzadva mélyülhetünk el egy korabeli hadorvosi sebészkészlet fényes szúró- és vágóeszközeinek részleteiben. Ha ehhez még hozzávesszük Lumniczer Sándor törzsorvos szintén meghallgatható utasítását a tábori orvosoknak, amely egyebek mellett a sebesültek számára előkészítendő, szalmával bélelt kocsikról rendelkezik, támad bennünk némi kétség a harctéri orvoslás hatékonyságát és főleg elviselhetőségét illetően. Szerencsére azonban ekkorra már voltak használható tapasztalatok a vérzéscsillapítás terén, és a fertőtlenítés jelentősége is ismert volt - például Semmelweis Ignác révén, akinek Görgei szerencséjére a követői közé tartozott Markusovszky Lajos is, aki a sebesülését a továbbiakban gondozta, sőt páciensét még klagenfurti száműzetésébe is elkísérte.
Az étergázzal történő fájdalomcsillapítást a szabadságharc előtt két évvel alkalmazták először Amerikában, és - mások mellett Markusovszky tapasztalatai alapján is - komoly vívmánynak számított, hogy a honvédseregeknél minden ezredorvosnak volt éternarkotizáló készüléke. Nem világos, hogy Görgei esetében milyen fokú érzéstelenítést alkalmaztak, de az több visszaemlékezésből kiderül, hogy sebének ellátását, gennyesedés miatti újbóli és újbóli felvágását általában fegyelmezetten, sőt egykedvűen tűrte, máskor viszont, a fájdalmasabb időszakokban már-már az öngyilkosság gondolatával foglalkozott.
Görgei Artúr (a nemesi ipszilont már az első forradalmi napokon i-re cserélte a nevében a családi birtokon a mezei gazdálkodáshoz éppen hozzákezdő, frissen házasodott tudós férfiú) igazából vegyésznek készült. Aki ezt nem tudja, elsőre nem is érti, miért fogadja a kiállítás első vitrinében mikroszkóp, Woulff-palack, gázfejlesztő, továbbá egy kókuszdió. A magyarázatot majd a körbezáruló, jópofa piktogramokkal operáló életrajz adja meg, amely Görgei prágai egyetemi stúdiumait is megemlíti. Atyai elvárás hatására választotta a katonai pályát, és csak az idősb Görgey halála után iratkozott be a prágai egyetemre. Vegyi tanulmányait A kókuszolaj szilárd és folyékony zsírsavai című, önálló kutatásain alapuló tanulmányával zárta le, amellyel ő lett az első, a nemzetközi szakirodalomban is idézett magyar vegyész. Dolgozatára még évtizedek múltán is hivatkoztak, de az események aztán visszasodorták a katonai pályára.
A kiállítás a kiváló katonai képességeket csillogtató, megfontolt, a ranglétrán jogosan felszáguldó hadvezér képét erősíti, akit - mint ezt a történettudomány jó ideje egyértelműen leszögezi - méltatlanul illettek az árulás bélyegével. Érdekes adalék ehhez az a hanganyag, amely másfél évszázad tankönyveiből idéz fel Görgeit értékelő sorokat. A belső teremben látottakat kívül vetített képsor foglalja egybe, és egy fényképalbumot is lapozgathatunk, amely végigkíséri hosszú életét. Utolsó éveit jobbára kertészkedéssel töltötte - erről néhány kerti szerszám, különböző metszőkései tanúskodnak. Legvégül pedig egy rövid filmrészleten őt magát látjuk, és nem is tudjuk pontosan, mi az, amin meghatódunk. Talán azon, hogy pátosz és hazug emelkedettség nélkül sikerült közel kerülnünk egy nagyszerű emberhez, múlt idők részeséhez, betekintve ismeretek sokaságába és ítéletek mulandóságába.
Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Bp. V., Apród u. 1-3.; október 2-ig
