A cikk írásának pillanatában is csak egyre bonyolódó fukusimai atombaleset egyik legmorbidabb következményeként számos, a fejlemények fizikai hatásai által egyelőre nem érintett országban is elkezdték felvásárolni a jódtartalmú készítményeket. Az érintett államok között ott szerepel hazánk is, s mivel a széles spektrumú aggódásról messze földön híres magyar publikum immár a kristálycukor mellett a jódtartalmú gyógyszereket (sőt egyes, meg nem erősített hírek szerint még a jódtinktúrát is) elkezdte felvásárolni, tán nem haszontalan megvilágítani, mire jó a patika jódkészlete, és mire nem.
Jódlizni jó
A jód, mint arra talán emlékeznek még kémiai stúdiumaikból, úgynevezett halogén elem, hasonlatosan a fluorhoz, klórhoz, brómhoz. Azoktól eltérően viszont szobahőmérsékleten szilárd, s fémes csillogású kristályokat alkot - a jódgőz viszont már jellegzetesen lilás-ibolya színű. A jód ötszázalékos alkoholos oldatban sebfertőtlenítésre szolgál, ez ama bizonyos jódtinktúra, melyet szigorúan külsőleg használnak. Vigyázat: semmiféle elemijód-tartalmú oldatot ne vegyünk magunkhoz belsőleg, mert sejtméreg, s minden élő szervezetet megöl - hiszen éppen ezért lehet vele sebet fertőtleníteni. Szervezetünk fontos alkatrészei közül a pajzsmirigy szokott jódot felvenni - a vízzel, táplálékkal magunkhoz vett s a véráramba került jódvegyületekből. Erre már csak azért is szüksége van, mivel ő állítja elő a jódtartalmú hormonokat, a tiroxint és a trijód-tironint. A tiroxin létfontosságú a szervezet normális fejlődéséhez: serkenti a növekedést, fokozza az anyagcserét - de a csontosodáshoz és az agyszövet fejlődéséhez is nélkülözhetetlen. Ha a szervezet nem kap elég jódot, akkor a pajzsmirigy kétségbeesetten termelni kezdi a jód véráramból való kiszűrésére szakosodott sejteket, így azután az egész nyakat megduzzasztó pajzsmirigy-megnagyobbodás, azaz golyva vagy strúma keletkezik. A jód- és ezáltal a tiroxinhiány pedig agyi károsodáshoz vezet, melyet régies s ma már offenzívnek számító szóhasználattal kretenizmusnak neveztek. Az agykárosodás már magzati korban is felléphet - feltéve, hogy a terhes nő maga sem jutott elég jódhoz. A jódelégtelenség számos országban jelentett problémát - Svájcban például a jódhiányos alpesi vizek miatt mindig is nagyon magas volt a pajzsmirigybetegségekben szenvedők száma: nem is csoda, hogy itt láttak hozzá először a szakszerű pótláshoz, az étkezési só jódozásához: már 1922-ben. Szintén az alpesi régióhoz köthető tudományos/históriai legenda szerint a jódhiány okozta golyvának, pontosabban az emiatt módosult hangképző szerveknek köszönheti az emberiség a jódlit is, bár erre azért ne vegyünk mérget, pláne jódot.
Veszik, mint a cukrot
A jódbevitel hiányosságai miatt s a tiroxin-alultermelődés megelőzésére szokták felírni a patikákban a kálium-jodidot - ezt vásárolják fel mostanában -, de egészen más célokra. Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy a jódnak többféle izotópja ismert - ám közülük csak az a módosulata (a 127-es tömegszámú) stabilis, amely a legnagyobb mennyiségben fordul elő a természetben, a többi radioaktív, hosszabb-rövidebb bomlási idővel. Mind közül tán a legveszélyesebb a mostani hírek főszereplője, a 131-es tömegszámú jódizotóp, mely nagy mennyiségben keletkezik atomreaktorokban, az urán maghasadásának egyik sugárzó melléktermékeként - most pedig a fukusimai erőmű sérülése miatt igen sok kerülhetett ki belőle a környező földekre, a levegőbe és a tengervízbe.
A jód-131 felezési ideje viszonylag rövid: valamivel több mint 8 nap elteltével már a felére csökken, ám amíg bomlik (s mint látható, azért ez a folyamat jó pár hétig eltart) agresszív béta- és gamma-sugárzást bocsát ki - az előbbi nagy energiájú elektronokból áll, az utóbbi az elektromágneses spektrum még a röntgennél is "áthatóbb" komponense. Ezek sejtmutációt és -pusztulást, súlyosabb esetben rákos daganat kialakulását okozhatják a sugárzásnak kitett területeken. Mindenekelőtt persze a pajzsmirigyben és környékén - elvégre ez a szervünk nincs tekintettel arra, hogy milyen tömegszámú az adott jódizotóp, felveszi, és beépíti a tiroxinba (amely azután máshová is elviszi a radioaktív jódot - mondjuk kisebb koncentrációban). A jód-131-et amúgy terápiás célokra is használják - mikromennyiségben a jódháztartás monitorozására, "ló" adagban kóros sejtek elpusztítására.
A radioaktív jód lerakódásának megelőzésére, a pajzsmirigy "telítésére" szokták javallani a kálium-jodid bevitelét, de csak indokolt esetben, komoly radioaktív kockázat idején! A mostani eset, gondoljuk bármennyire komolynak a Japánban történteket, nem lehet ekkora hatással ránk. Egyrészt iszonyú távol történt mindez, másrészt a kikerült radioizotópok mennyisége közel sem akkora, mint 1986-ban Csernobilnál vagy a régi szép idők légköri és víz alatti nukleáris kísérletei során. Az indokolatlan jódbevitel számos kockázatot rejt magában: egyrészt egymillió emberből 2-3 lehet a súlyos jódallergiások száma, akik bele is halhatnak egy önkényes terápiába. Másrészt a többletjódbevitel maga is káros hatással lehet a hormonháztartásra, ráadásul az autoimmun pajzsmirigybetegségeket (például a tipikusan dülledt szemet okozó Basedow-kórt, melynek során a pajzsmirigy hormon-túltermelési tüneteket produkál) már azok kezdeti, még nem diagnosztizált stádiumaiban is súlyosbíthatja. Az óvatosság tehát indokolt - arra pedig a legtöbbünknek momentán semmi szüksége, hogy annál is több jódot vegyen magához, amennyit a kezelt konyhasó (pláne a jódban eleve gazdag tengeri só) tartalmaz.
