cyberhírek

  • .
  • 2011. április 28.

Tudomány

Railgun Újabbsikeres tesztenvan túl az amerikai haditengerészet kísérleti elektromágneses ágyúja. A teszten hét kilométeres távolságra adtak le próbalövéseket úgy, hogy a hangsebesség hétszeresével repülő lövedéknek útközben egy acéllapot is át kellett szakítania. Ingyentelefon Számítógépről számítógépre történő telefonhívásokat lehetővé tévő Facebook-alkalmazást jelentett be a T-Mobile és a Vivox.
A Skype versenytársának szánt szolgáltatás a későbbiekben videotelefonálást és a telefonhálózatba irányuló hívásokat is lehetővé tesz majd a közösségi oldalról.

Lopakodó Pekingben másfél órás próbarepülést hajtott végre a lopakodótechnológiával felszerelt vadászbombázó kínai prototípusa. Szakértők ugyanakkor kétlik, hogy a világ egyetlen ötödik generációs harci gépének, az amerikai F-22-es Raptornak kihívója lehet a kínai lopakodó.

Elrettentés A dohányosok többsége leszokik, miután meglátta károsodott koszorúereit, szívét a komputertomográfiás (CT) vizsgálaton. A Semmelweis Egyetem szerint a háromdimenziós képek hatása erőteljes, a dohányzás okozta plakkokat látva infarktustól tartva leszoknak a dohányosok.

Cannabis Engedélyezték az első cannabistartalmú gyógyszert Csehországban: a szájspray formájában forgalomba kerülő szert sclerosis multiplexben szenvedő pácienseknek írhatják fel. A Cseh Köztársaság egyike annak a nyolc EU-országnak, amelyek lehetővé teszik, hogy a betegek használhassák a cannabis kivonatát.

Rákszonda A kilélegzett levegőből állapíthatja meg a rákos elváltozás jelenlétét egy új műszer. Az izraeli fejlesztés képes arra, hogy tüdő- vagy fej-nyaki rákkal diagnosztizált páciensek leheletében detektálja a rákra jellemző kémiai szignálokat.

Naptevékenység Háromévi szendergés után ébredezni kezd a Nap, felületén megjelentek az első foltok. A csillag aktivitása 11 éves ciklusokat mutat, becslések szerint legközelebb 2013-ban éri el a maximumát.

Dotkomreneszánsz Rekordnyereséget ért el a Szilícium-völgy százötven legnagyobb vállalata 2010-ben, összesített tőzsdei értékük a tíz évvel ezelőtti dotkomláz óta a legmagasabb szinten áll. A Mercury News SV150 listája szerint a vállalatok összesített forgalma 20,3 százalékkal nőtt az elmúlt évben, miközben a nyereségük 78,6 százalékkal ugrott meg. A százötven vállalat összesített tőzsdepiaci értéke 1,55 ezer milliárd dollár volt március 31-én, ami 11,4 százalékos növekedés az előző évhez képest.A tíz legnagyobb cégnek 181,5 milliárd dollárnyi készpénztartaléka van.

Kémtelefonok Az Apple okostelefonja, az iPhone és az iPad hordozható számítógép folyamatosan nyomon követi, merre jár a készülék tulajdonosa, és a földrajzi koordinátákat egy titkos fájlban rögzíti -jelentette be két amerikai szakértő. Ha valaki hozzáfér a készülékhez, hozzáfér a fájlhoz is, és a tulajdonos minden lépését ellenőrizheti. A mobilszolgáltatók is rögzítenek hasonló adatokat a mobiltelefonok pozíciójáról, őket viszont törvényi előírások kötik, és nem adhatják ki bárkinek a tárolt adatokat. A Google Android rendszerű okostelefonjai szintén gyűjtik az adatokat, sőt bizonyos időközönként továbbítják is őket a cég szervereire. A Google nemcsak a felhasználók tartózkodási helyét naplózza, hanem a közelben található wifihozzáférések adatait is rögzíti. A módszer kritikusai szerint ilyen információk gyűjtése a felhasználók beleegyezése nélkül nem megengedhető.

kibertámadás Kínai kiberkalózok támadtak meg egy amerikai emberjogi internetes oldalt, amely a többi között a fogva tartott liberális kínai művész, Ai Weiwei szabadon bocsátását követelő petíciót is közzétett. Amint erről beszámoltunk, az 53 éves Ai Weiweit április elején vették őrizetbe Pekingben, amikor épp Hongkongba készült, hogy Németországba utazzon. Szabadon bocsátását már az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az Európai Unió is követelte. A change.org honlapon közzétett petíciót eddig körülbelül százezren írták alá, az oldal működtetői szerint elhárították a túlterheléses támadást.

Géntérkép Négy év alatt elkészült az emberi agy első átfogó genetikai térképe. Az Allen Agytudományi Intézet szabadon felhasználhatóvá tette a térképet. Az atlaszban ezer anatómiai ponton lehet kereséseket futtatni, és több mint 100 millió adatpont jelzi az adott pontokon kifejeződő géneket és az ott lejátszódó biokémiai folyamatokat. A térkép segítségével tanulmányozható az agy egyes területeinek működése, a traumák során lezajló folyamatok, valamint az, hogy miként hatnak az egyes terápiáknál alkalmazott gyógyszerek.

Nyomoznak a kuruc.info után Az Athena Intézet feljelentése nyomán nyomozás folyik a kuruc.info portál ellen - adta hírül a Magyarországon aktív gyűlöletcsoportok feltérképezésére és a velük szembeni fellépésre létrehozott civil szervezet. Az Athena Intézet tavaly decemberben oknyomozó riportban számolt be a kuruc.info mint gyűlöletcsoport finanszírozási hátteréről, az ugyanis többféle gazdasági bűncselekmény gyanúját is felveti. Közösség elleni izgatás vádjával azért nem lehet eredményesen fellépni a kuruc.info ellen, mert készítői titkolják a kilétüket, a szerver pedig az Egyesült Államokban működik, ahol az alkotmány a szólásszabadságot védő első kiegészítése az ilyen megnyilvánulásokra is vonatkozik. A szélsőjobboldali portál most azt állítja, hogy bevételei után Nevadában adózik. Ausztriában a múlt héten őrizetbe vettek két embert neonáci honlap működtetésének gyanújával. Az Alpen-Donau portál szintén egyesült államokbeli szerverről működött, és a letartóztatások után más címen ugyan, de ismét megjelent az interneten.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.