Tudomány

Majd, ha fagy

A természeti, technikai vagy ember okozta katasztrófák tragikus hatásait sokszor maga az áldozati viselkedés is tetézi. Ezt tesszük, és ezt nem tesszük vészhelyzet esetén.

A-ból A-ba

Az A-vitaminok létfontosságúak a szervezetünk számára, de csak egy bizonyos dózisban. A túl sok és a túl kevés is megárthat.

Kórusban kellett

Ötven éve aratott győzelmet Izrael az ellene szövetkezett arab szomszédjai felett. A szocialista tábor, benne Magyarország, „anticionista” kampánnyal válaszolt erre.

„Teljesen kimarad Lukács György”

A május végén rendezett nemzetközi filozófiai diákolimpián kiválóan szerepeltek a mieink. Az aranyérmes diák és tanára nem egy iskolából érkezett: Schultz Nóra radnótis, Takács Márta a Fazekasban vezeti az ország egyik utolsó középiskolai filozófia-műhelyét. Délutáni fakultációira más iskolákból is járnak át diákok, akiknek nincs lehetőségük saját intézményükben filozófiát tanulni.
  • Orosz Ildikó
  • 2017. július 15.

Csótány a kozmoszban

60 évvel ezelőtt állították volna Föld körüli pályára Lajka kutyát, ám szegény nem sokkal élte túl az utazás kezdetét. Az űrhatalmak még számos sorstársát küldték tudományos céllal a biztos halálba.