Tudomány

„Egyfajta NDK-s naivitás jellemezte”

Magyarországon a nihilizmus uralja a közhangulatot – véli a neves német szociológus, akit a hangulatok természetéről, Merkelről és a szitokszóvá degradált liberalizmusról kérdeztünk.
  • B. Simon Krisztián
  • 2017. július 1.

„Azt, ami az övék volt”

1945 – mint az azonos című film erős képei­ből is kiderül – a magyarországi vidék számára nehéz, konfliktusokkal terhes év volt. Ekkor tértek haza az előző évi deportálások, illetve a munkaszolgálat kevés számú zsidó túlélői. Mit találtak, akik hazatértek, és milyen konfliktusokkal kellett szembenézniük? Erről beszélgettünk Standeisky Évával, aki az Anti­sze­mi­tiz­musok című könyvében ír a második világháborút közvetlenül követő évek antiszemita megmozdulásairól.

„Fejlődést, virágzást indított el”

300 éve, 1717. május 13-án született Mária Terézia. A honi történelmi köztudatban az egyik leg­inkább tisztelt Habsburg-uralkodó történelmi szerepéről, egyéniségéről és a magyarokhoz fűződő viszonyáról beszélgettünk a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában dolgozó szakelemmel.
  • Kovács Péter
  • 2017. június 18.

Börtön vagy légió

Több mint öt évet töltött kutatással, járt Provence és Korzika légiós bázisain: a téma szakértőjével arról beszélgettünk, hogy mi várta az ’56-os felkelő fiatalokat a francia idegenlégióban, és milyen sorsot szántak nekik a hazai belügyesek, ha úgy döntöttek, hazatérnek.
  • Marczisovszky Anna
  • 2017. június 11.

„Ferenc pápa kedves fickónak tűnik” - Richard Dawkins tudós, író

Skype-on sikerült kapcsolatba lépnünk a világhírű brit etológussal, evolúcióbiológussal, oxfordi professzorral, harcos ateistával, „Darwin rottweilerével”, Az önző gén és az Isteni téveszme szerzőjével. Beszélgetésünket, melynek során a balos tudósoktól a Biblia-övezetig, Ferenc pápától Douglas Adamsig, a Brexittől David Attenborough-ig sok-sok földi dologról szó esett, egy vakmerő róka többszöri felbukkanása tette még izgalmasabbá.