Egy házméretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett mintegy 44 ezer kilométernyi távolságban, a Hold röppályáján belül – közölte az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön. Ez a Föld–Hold távolságnak egynyolcada, és az aszteroida éppen elkerüli a Föld körül mintegy 36 ezer kilométeres távolságban keringő úgynevezett geostacionárius műholdakat. „Nem fog becsapódni a Földbe. Ez a legfontosabb dolog, amit el kell mondani” – közölte Detlef Koschny, az ESA Föld-közeli objektumokkal foglalkozó részlegének vezetője.
A TC4 nevű, mintegy 15-30 méteres aszteroida 2012 októberében is elsuhant a Föld mellett, akkor viszont kétszer ekkora távolságban. A kutatók számítottak rá, hogy az aszteroida visszatér, azt azonban nem tudták, mennyire kerül közel. A chilei Atacama-sivatagban működő nagyon nagy teleszkóp (VLT) segítségével viszont sikerült követni az aszteroidát és meghatározni a távolságát.
„Őrületesen közel van” – mondta Rolf Densing, a németországi Darmstadtban lévő európai űrkutatási operációs központ vezetője. Hozzátette: a Földtől legtávolabbi műholdak 36 ezer kilométerre vannak, úgyhogy ezeket épphogy elkerüli az aszteroida. Ugyanakkor kiemelte, hogy nem kell aggódni emiatt, mivel a számítások megbízhatóak.
Figyelmébe ajánljuk
Valóra vált forgatókönyv
1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.
Amikor győznek a hippik
- - turcsányi -
Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.
Hibamátrix
- Dékei Krisztina
Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.
Ozmózisok
Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.
Mozaikkockák
A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.
Abúzus, család
- Balogh Magdolna
Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.
Árvák harca
A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.
Maruzsa kínos TikTok-videója csak egy a sok közül: ellepték a netet a kormánypárti politikusok idióta megnyilvánulásai
Milyen felelőtlenség?
Aki közhatalmat gyakorol, számot kell adnia a döntéseiről, vállalnia azok következményeit, akkor is, ha formálisan nem sértett törvényt.

