Kiveri a biztosítékot
Bár a napviharok mind nagyobb veszélyt jelentenek technikai civilizációnkra, a Földet fenyegető űridőjárási események előrejelzése még mindig gyerekcipőben jár.
Bár a napviharok mind nagyobb veszélyt jelentenek technikai civilizációnkra, a Földet fenyegető űridőjárási események előrejelzése még mindig gyerekcipőben jár.
A legújabb műegyetemi űreszköz a SMOG-sorozat legnagyobb darabja.
„Az ember akkor nyilvánít őszinte véleményt, ha bizalma van abban, aki kérdezi, és átlátja a nyilatkozata következményeit” – mondja a Nógrád Megyei Levéltár volt vezetője, aki szerint egy-egy impériumváltás után ezért fordulnak meg a nemzetiségi arányok.
Ember szállítására alkalmas eszköz még sosem járt ilyen messze a Föld nevű bolygótól.
Elon Musk a Twitter vezetőjeként két hét leforgása alatt dollármilliárdokban kifejezhető kárt okozott saját cégének. Mark Zuckerberget a piac azért bünteti, mert milliárdokat ver el futurisztikus álmára. Senki nem tudja azonban, hogy mi jön a közösségi média után.
Másfél évtizede a fekete törpeharcsa nevét a Balaton mellett még alig hallották néhányan. Ma meg már ott tartunk, hogy a tavat jobban kell félteni tőle, mint nem is olyan régen az angolnától.
A nagy aszály után még a szakértőket is meglepte, hogy az ősz ennyire gazdag gombaszezont hozott. Ahogy előbújtak a termőtestek, úgy indultak meg a hobbigombászok is, a gombákat bevizsgáló szakellenőrök pedig nem győzték a munkát.
A legénység nélküli Artemis-1 100 kilométerre közelíti meg a Holdat.
A népességnövekedés a szegény országokban jelent komoly kihívást.
Pár éve még karnyújtásnyira látszott a jövő, amelyben sofőr nélküli önvezető autók forradalmasítják a közlekedést és a szállítást. Azóta az erre specializálódott, nagyra fújt technológiai cégek megroskadtak, és az ígéretek kipukkadtak. Hol van a robotautó, melyet tíz éve ígérnek?