Magyar Narancs: A bori foglyok sorsának kutatása során mikor jutott el oda, hogy feltárja a Cservenkán és a környékén, a „halálutak” mentén elkövetett vérengzést?
Csapody Tamás: Először az erőszakmentesség, a katonai szolgálatmegtagadás témáját kutattam: a kisegyházak munkaszolgálatra behívott tagjainak története irányította a figyelmemet a bori lágerben őrzött foglyok, így a zsidó munkaszolgálatosok sorsára. Munkámban sokat segített szellemi mentorom, Yehuda Deutsch, aki több nyelven – héberül, magyarul, angolul – is megírta a bori munkaszolgálat történetét. Ő a foglyok ama második turnusához tartozott, akiket kiszabadítottak a partizánok, így megmenekültek. Összességében 6 ezer emberről beszélünk, akik közül első lépésben 3400 foglyot indítottak el Magyarország akkori határai felé.
MN: Hány embert dolgoztattak a háború alatt a bori lágerrendszerben?
CST: Körülbelül 50 ezer ember fordult meg ott, közöttük számos hadifogoly is, sokféle nemzetiségű. A német kormány kérésére előbb 1943-ban, majd a német megszállás után ismét többezres csoportokban kerültek zömmel zsidó munkaszolgálatosok a bori lágerekbe – a második turnussal került oda Radnóti Miklós is. Csupán kisebb részük tartozott keresztény kisegyházakhoz. Az összes munkaszolgálatos, sőt a Cservenkánál meggyilkoltak esetében azért nem tudunk pontos számokkal szolgálni, mert nem maradtak meg az erre vonatkozó dokumentációk. Az ott dolgoztatott magyarokról tudjuk, hogy a Honvédelmi Minisztérium fennhatósága alá tartoztak, de német ellátással.
MN: 1944 kora őszére a táborrendszer közelébe értek a Vörös Hadsereg csapatai és Tito partizánegységei. A németek elkezdték evakuálni a személyzetet és a kényszermunkás foglyokat is.
CST: Az első csoport szeptember 17-én indult útnak, míg a második tizenkét nappal később, de csupán az egyik altáborig jutottak, ahol a partizánok kiszabadították a foglyokat. Az első csoport tagjai október 5-én érték el teljesen elcsigázva Cservenkát egy nagyon hosszú, kimerítő utat követően. A gyilkosságok nem ekkor kezdődtek: már amikor a szerb hegyek között vonultak, a magyar keret tagjai, akik féltek a partizánoktól és a helyi lakosságtól, szökési kísérlet miatt számos foglyot megöltek.
MN: A foglyokat végig a Magyar Honvédség tagjai őrizték?
CST: Így van, ők adták a keretet, és a munkaszolgálatosok is katonasapkában, egyre rongyolódó saját ruhában tették meg az utat Kelet-Szerbiából a Bácskáig. Közben, ahogy a Dunán átkelve átértek Dél-Bánátba, Pancsova környékére, ott Jabuka (Torontálalmás) mellett történt az első tömeggyilkosság, amelyet azonban nem a magyar keret tagjai, hanem a helyi, bánsági német paramilitáris egységek tagjai követtek el a menetből lemaradók ellen. A munkaszolgálatosok Titelen, Újvidéken keresztül vezető útja során rendre előfordultak gyilkosságok, amelyek főleg a menetet kísérő német fegyvereseknek róhatók fel. Azokat sem kímélték – ez kétszer 500 fő, közöttük volt Radnóti is –, akiket már október 7-én útnak indítottak a téglagyárból Zombor felé.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
