Interjú

„Ösztönösen tudják, hogy kell csinálni”

Patrick Desbois katolikus pap, holokausztkutató

  • Kriza Borbála
  • 2023. január 11.

Tudomány

Mintegy húsz éve kutatja és dokumentálja a posztszovjet térségben, a balti államokban és Romániában lezajlott holokauszt történetét. Az általa alapított szervezet, a Yahad – In Unum 7 ezer interjút rögzített a tömeges kivégzések helyi szemtanúival, részt vesz az iraki és a guatemalai tömeggyilkosságok dokumentálásában is, s jelen van Ukrajnában is. A módszerekről és a célokról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A tömeges kivégzések során 2 millió zsidót öltek meg a németek a helyi lakosság szeme láttára vagy közreműködésével. Miért fontos a holokauszt nem zsidó szemtanúinak a vallomása?

Patrick Desbois: Bizonyító ereje van. Meggyőző lehet különösen a kételkedők vagy a holokauszttagadók számára, akik nem zsidókként kétségbe vonják, relativizálják a zsidó túlélők elbeszéléseit.

MN: Végigjárta Ukrajnát, találkozott magyar vonatkozású tanúvallomással?

PD: Sok szemtanúval találkoztam Ukrajnában, akik emlékeztek a magyar zsidók megölésére.

MN: Kamenyec-Podolszkijra gondol?

PD: Nem feltétlenül, bár valóban ezt a települést említik a leggyakrabban a magyar zsidók 1941-es ukrajnai tömeges legyilkolásával kapcsolatban. De kevéssé tudott, hogy az akkor Magyarországhoz tartozó Kőrösmező melletti határszélen a szovjet/ukrán oldalon kezdték el a tömeges kivégzéseket. Nagyon jól emlékszem arra a határ menti faluban élő asszonyra, aki elmesélte, hogy az anyja éjszakára egy darab rongyba sajtot és kenyeret csomagolt, amit egy fára akasztott, és ami aztán reggelre eltűnt. A kislány kileste, hogy éjszaka zsidók menetoszlopai vonultak végig a falun, akikről kiderült, hogy Magyarországról érkeztek. Egy másik asszony, Vaszilina kisgyerekként három alkalommal is szemtanúja volt a magyar zsidók jabloncai kivégzésének, és nagyon pontosan leírta, hogyan változtak a módszerek, hogyan lettek egyre tervezettebbek és „hatékonyabbak” a tömeggyilkosságok, amelyek a falusiak szeme láttára zajlottak. Amikor a határ menti tömegsírokat kerestem, az emberek nagyon ellenségesek voltak. Kiderült, hogy a háború alatt fosztogatók akarták felásni azokat a zsidókkal együtt eltemetett értékek miatt, és amikor egy helyi lakos ezt megpróbálta megakadályozni, lelőtték.

MN: Hogyan fognak neki a kutatásnak, és miért vállalják a helyi idősek, hogy a zsidók ellen elkövetett gyilkosságokról beszéljenek?

PD: A kutatást mindig a lengyel, szovjet, német levéltárakban kezdjük. Amikor az alapinformációkat megszereztük a helyi eseményekről, elindulunk a helyszínre, és bekopogunk a falusiakhoz azzal a kérdéssel, vannak-e még olyanok, akik emlékeznek a háborúra. Ha találunk szemtanút, elsőként arra kérjük, mutassa meg, hova temették a holttesteket. Sokat emlegetjük a szovjet mondást: a háborúnak akkor van vége, ha az utolsó holttestet is eltemetjük, és most mi azért jöttünk, hogy befejezzük a háborút. Volt egyszer egy idős ember, aki azt mondta nekem: „Atya, a kertemben 1542 zsidó van eltemetve, és senki nem érdeklődött felőlük 1942 óta, maguk az elsők.” Fontos, hogy amikor a helyiekkel beszélgetünk, ne ítélkezzünk. Egyszer egy olyan faluban jártunk, ahol a helyiek követték el a zsidók elleni pogromot. Nagy nehezen jelentkezett valaki, aki hajlandó volt erről beszélni: „Betörtünk egy zsidó család házába, az apám megölte a felnőtteket, anyám végzett a csecsemővel, én és a bátyám egy kosárba gyűjtöttük az értékeket.” A szomszédok próbálták lebeszélni őt, hogy szóba álljon velünk, de ő beszélni akart, mi pedig nem nyilvánítottunk véleményt. Egy másik esetben egy román férfi mesélte el, hogyan ölt meg 223 embert. Részletesen elmondta, hogy mennyire fárasztó volt tartani a nehéz gépfegyvert, hogy az ujjai majd lefagytak közben. Az áldozatokról semmi emléke nem volt, hiába kérdeztem, nem tudott mit mondani. Nagyon megterhelő interjú volt. Amikor végeztünk, kikísért a kapuig, és hosszú életet kívánt nekem. Ugyanígy egy iraki fiatalember, aki számos lefejezést végzett, nyíltan, készségesen és kedélyesen válaszolt a kérdéseinkre. Nem mutattuk ki az érzéseinket, inkább arra kértük, mondjon el minden technikai részletet a gyilkosságról. Az emberek nagy többsége könnyen beleegyezett az interjúkba, különösen Kelet-Európában.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”