Jó hír: az ENSZ szerint gyógyul az ózonréteg

  • MTI/narancs.hu
  • 2023. január 9.

Tudomány

Ha így folytatódik, 43 év múlva akár el is tűnhet az ózonlyuk. 

Lassan, de határozottan gyógyul a Földet védelmező ózonréteg, ebben az ütemben mintegy 43 év múlva szűnik meg az Antarktisz feletti ózonlyuk – állapította meg egy új ENSZ környezetvédelmi jelentés.

Az ENSZ megbízásából negyedévente elvégzett tudományos felmérés 35 évvel azután észlelt javulást, hogy a világ országai vállalták, hogy beszüntetik a Föld légkörében lévő ózonréteget vékonyító vegyi anyagok gyártását. Az ózonréteg védelmez a bőrrákot, szürkehályogot okozó és vetést megrongáló káros sugárzások ellen.

"A felső sztratoszférában és az ózonlyukban javulást állapítottunk meg" – közölte Paul Newman, a tudományos felmérést végző testület társelnöke. Az Amerikai Meteorológiai Társaságban hétfőn Denverben ismertetett jelentés szerint a folyamat lassú.

A légkör felső részében található, átlagosan 30 kilométer vastag ózonréteg várhatóan 2040-re áll vissza az 1980 előtti állapotokhoz

a jelentés szerint, az Északi-sarkvidék felett várhatóan 2045-re, az Antarktisz felett pedig 2066-ra áll teljesen helyre.

Természettudósok és környezetvédők világszerte hosszútávú erőfeszítéseket tettek az ózonlyuk begyógyítása érdekében, míg 1987-ben a Montreali Jegyzőkönyvben betiltották a hűtőszekrényekben és aeroszolok hajtóanyagaként használt vegyi anyagokat, a klórt és/vagy fluort tartalmazó halogénezett szénhidrogén-származékokat (CFC).

"Az ózonréteg védelmére tett lépések előzményként szolgálnak a klímavédelemhez. Az 'ózonevő' vegyi anyagok megszüntetésében elért sikerünk arról tanúskodik, hogy tehetünk – és sürgősen tennünk is kell – a fosszilis üzemanyagot felváltása, az üvegházhatás csökkentése érdekében, és így korlátozhatjuk a felmelegedést" – írta közleményében Petteri Taalas, a Meteorológiai Világszövetség főtitkára.

Newman szerint már négy éve is látható volt a javulás, de jóval kisebb volt, azóta megerősödött a tendencia. Az ózonréteg rongálásában nagy szerepet játszó két vegyület alacsonyabb szinten van jelen a légkörben – mondta Newman, aki az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának fő Föld-szakértője szerint. A klór szintje 11,5 százalékkal csökkent az 1993. évi csúcs után, az ózonréteget jobban károsító, de a levegőben kisebb mennyiségben található brómé pedig 14,5 százalékkal esett vissza az 1999. évi rekordhoz képest. A bróm és klór szintjének növekedése megállt és csökkenőben van, ami ténylegesen tanúskodik a Montreali Jegyzőkönyv hatékonyságáról – mondta Newman.

Az antarktiszi természetes időjárási jelenségek szintén befolyásolják az ózonlyuk szintjét, amely ősszel éri el a tetőpontját. Az elmúlt pár évben ezért némileg ismét kissé nagyobbak voltak az ózonlyukak, de az általános tendencia a gyógyulás – mondta Newman. Inger Andersen, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának igazgatója szerint az ózonlyuk gyógyulása "évente kétmillió embert ment meg a ráktól".

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.