A Benczúr-kertet igazából Postás Művelődési Központnak hívják, az elnevezés szocreál helyszínt sejtet, ahol bármelyik sarokból előugorhat Siménfalvy Sándor egy jókora hollóval. A koncert terepe, a "kert", meglepően nagy, a székek kemények, és ha fellőnének egy sárga jelzést, a tájékozatlan néző azt is gondolhatná, hogy a siófoki szabadtéri színpadon van.
Mégis, időutasként érkezni minimum baklövés, az objektum
több mint szép
pornófilmet is forgathatnának itt, ha közelebb volna Olaszországhoz, mint a Festetich-kastély. A régi művházas időket csupán a Pierre Bezuhov-külsejű jegyárus és a postásigazolvány felmutatásáért járó százforintos kedvezmény idézte, a beengedő nénikről viszont már az a hír járta, hogy az In-Kal emberei álruhában. A közönség sem H. G. Wells segítségével jött, egyetlen Petőfi-gallért vagy flitteres kisestélyit sem lehetett látni, és a gerontofileknek is csalódniuk kellett, mert a nyugdíjas korosztály épphogy képviseltette magát. Nagyon fiatalok viszont igen szép számban fordultak elő, de azért leginkább azok menekültek nosztalgiáért, akik nyolcvannyolcban Gorenje hűtőért szaladtak Bécsbe, és akik tíz év múlva is el fogják hinni Zoránnak, hogy hisz a kétnyakú gitárban: tehát a középosztály még működő szakasza. Visszafogott stílus, sehol egy jogging, és az ízlésrendészetet is csak egyszer kellett kihívni, egy fluoreszkáló zöld, kétsoros öltöny miatt.
A helyszín kiválasztását az indokolta, hogy az Apostolnak a Benczúr utcában mítosza van, innen indultak 1970-ben, merész elképzelésekkel, Blood, Sweat And Tears- meg Chicago-számokat korrektül előadva; ha valaki a próbán moll-akkordot fogott, egy hétig nem szóltak hozzá. Három év kellett, hogy belássák, néhány magyar hippit leszámítva, a kutyának sem kell ez a műfaj.
Alámerültek a nyálban
és a biztos megélhetés mellé ráadásként megkapták e kis ország szeretetét. A gyerekzsúrokon és a törzsgárdaünnepségeken is penzum volt az Odakint búcsúzik a nyár, a Kettőtől ötig című kívánságműsorban éveken át hosszú percekig sorolták azoknak a nevét és címét, akik azt akarták hallani, hogy "nálam vasbetonból lesznek majd a jolly jokerek"; ezzel csak Kern András Halló Belvárosa vetélkedhetett, meg talán a Próbálj meg lazítani. Kiadtak két-három nagylemezt, és csak a nyolcvanas évek közepén tűntek el a süllyesztőben, amikor Szabadkáról megérkezett a 3+2 elnevezésű terrorista csapat a lakodalmas rockkal.
Az, hogy újra összeálltak, törvényszerűnek tekinthető, mivel a kilencvenes évek közepére az Elm utcai Freddie-n kívül már mindenki visszatért. Követhetetlen a névsor, 1996-ra eddig egy Illés-koncert jutott, de októberben jön a KFT, és a kispályás gengszterek miatt elmaradt pusztavacsi Taurus-comeback is megtörténhet még idén. Az Apostol eljövetele óvatos duhajkodásnak indult, se plakát, se szponzor, csak a helyi programfüzet hirdette képeslapméretben, hogy itt a várva várt pillanat. Õszintén szólva, ez
roppant szimpatikus volt
Persze ennek ellenére is úgy tűnt, a koncert amolyan gálaműsorféle lesz, tele könnyfakasztó pillanattal, de hamar kiderült, hogy egészen másról van szó. Egy csomó nagyon öreg ember elhatározta, hogy bulizik egy jót, és most az egyszer nem törődik az elvárásokkal. Így aztán sikerült olyan változatos műsort összeállítaniuk, amitől épeszű zenei szerkesztő azonnal ciánkapszulát venne magához. Óvatosan adagolva lementek a nagy slágerek, de volt gitár- és dobpárbaj, Chicago-feldolgozás, Dvorák Újvilág szimfónia, sőt, szitáros megmozdulás is (a Calcutta triós Kozma András egykor az Apostolban kereste meg az indiai utazások fedezetét), megdöbbentően profi előadásban. Igaz, teljesen hülyére vették a figurát, de ez egy ilyen szánalmas karrierre kényszerült együttes esetében valószínűleg lelkiismereti kérdés volt.
- legát -
