Csontjaiban érzi – Frontérzékenység, meteoropátia

Tudomány

Az időjárás változásai hatnak egészségi állapotunkra, de némely, a közvélekedésben szorosnak hitt összefüggést még nem tisztázott a tudomány.

Az orvostörténet nagy legendái közül állítólag maga a nagy Hippokratész foglalkozott először az utóbb frontérzékenységnek nevezett tünetegyüttessel, persze az időjárási frontok jelentőségével, egyáltalán a létükkel nem volt tisztában. Nem is csoda, hiszen a frontok és ciklonok időjárás-alakító szerepét először csak 1920 körül tisztázta egy norvég tudósfamília ifjabbik sarja, az apa, Carl Anton Bjerknes eredményeit továbbfejlesztő Vilhelm Bjerknes. Ráadásul azt is látnunk kell, hogy az összefoglalóan meteoropátiának nevezett szimptóma-csoport nem is feltétlenül kötődik időjárási frontokhoz, mert ennél banálisabb klimatikus tényezők is döntően határozhatják meg mindenkori egészségi állapotunkat.

false

 

Hideget, meleget

A meteorológiai frontok az Európa időjárását is megszabó ciklonok működéséhez kapcsolódnak. Témánk szempontjából annyit érdemes elmondani róluk, hogy olyan keskeny határfelületek, melyek általában egymástól gyökeresen eltérő fizikai paraméterekkel rendelkező légtömegeket választanak el. A különbségek között mindenekelőtt az eltérő hőmérsékletet kell említenünk, de a széljárási, nyomás-, nedvességviszonyok, esetleg a levegő állapota, tisztasága, párásság stb. is eltérő lehet a front két oldalán. Az már csak a nyalánkságok nyalánksága, hogy frontból (közelebbi specifikáció nélkül) létezik hideg és meleg is. Előbbinél a hűvösebb levegő nyomul előre, s maga előtt tolja, majd felszállásra készteti az előtte lustán megülő melegebbet. Ha ezt lassan vánszorogva, hullámot vetve teszi, akkor elsőfajú hidegfrontról beszélünk, ha hirtelen tör előre, akkor a másodfajú hidegfront a vendégünk. A melegfront még ennél is különösebb fenomén, mert érkeztekor - neve ellenére - a legritkább esetben jár a talaj közelében is érzékelhető melegedéssel. Az enyhébb légtömegek a fejünk és az ott húzódó frontfelület felett csúsznak fel az alant megülő hűvösebb tetejére, miközben tartós és vigasztalan csapadék hull az ólomszínű esőrétegfelhőkből (télen tipikusan efféle melegfrontok okozzák a kiadós havazásokat). A legszebb az, hogy egy érett ciklonban már nincs külön hideg- és melegfront, a kettő összeolvad egy összetett, úgynevezett okklúziós frontrendszerbe, és ha ilyen érkezik, akkor szoktak kettős fronthatásról beszélni. Ez a dolog meteorológiai részét tekintve igaz, ám ha az élettani hatásokat nézzük, sokkal zavarosabb a kép. A melegfront érkezéséhez hagyományosan vérnyomáscsökkenést, pulzusszám-emelkedést, ritkán depressziós tüneteket és a migrénes panaszok erősödését szokták társítani. Ráadásul mindez a front talajszintű megérkezése előtt történne, ami nem is csodálható, hiszen a melegfronti felhőzet és az általa kiváltott kondíciók már korábban létrejönnek: a meleg levegő a troposzféra magasabb régióiban előreszalad. Amikor a talajon is megérkezik, majd átvonul a melegfront, szinte már benne vagyunk egy közeledő hidegfront áramlási rendszerében. A hőmérséklet (a ciklon melegszektorában vagyunk) átmenetileg emelkedik, a légnyomás pedig előbb nő, majd szépen süllyedni kezd. A hidegfrontnál viszont esete válogatja: a gyorsabb mozgásúnál gyorsan kiderül, kitisztul a levegő, cserébe sokszor erős lesz a szél, s a légnyomás gyorsan emelkedik, míg a lassúbb mozgású esetén néha hullámokban érkezik a hűvös, nedves levegő, és a légkör párássága sem enyhül, tartósan borús idő jöhet, de a légnyomás meg-megtorpanva itt is emelkedik.

A hagyományosan sorolt hidegfronti hatások közé az ízületi fájdalmak, reumatikus panaszok, asztmás rohamok, gyomor-, epe- és vesegörcsök, mellkasi panaszok sorolhatók. Vannak, akik a koraszülések számát és a szívinfarktusok gyakoriságát egy-egy jól fejlett hidegfronttal magyarázzák. De ezek tipikusan a front átvonulása után vagy csak közvetlenül előtte jelentkeznek.

Bizonyos tüneteket - levertség, ingerlékenység, nyugtalanság, alvászavar, fejfájás, a reflexek lassulása, a koncentrálóképesség csökkenése - mindkét típusú frontrendszerhez szokás rendelni. Ráadásul nálunk, a kontinens belsejében, az amúgy is gyakorta érkező, "érett" ciklonokhoz tartozó okklúziós frontok esetén valamennyi fent felsorolt tünetegyüttes előfordulhat, ami izgalmas napokat sejtet az orvosi ügyeleteken.

Ahhoz képest, hogy milyen központi szerepet játszanak - akár a közbeszédben is - a frontérzékenység és a meteoropátia tünetei, igen kevés olyan kutatást folytattak a témában, melyek megerősítenék a fent sorolt, meglehet, erős (hiszen hosszú évek tapasztalata alapján nyugvó) hipotéziseket. Márpedig csak egy ellenőrzött körülmények között zajló tesztsorozattól várhatnánk el, hogy véglegesen tisztázza, milyen szerepet is játszanak a fenti tünetek kétségtelen előfordulásában maguk az időjárási tényezők - s mennyit például az a pszichés hatás, amit az időjárás menetének napi rendszerességű szorgalmas tanulmányozása okoz.

Még a hetvenes-nyolcvanas években születtek olyan vizsgálatok, melyek a légnedvességnek és a levegő páratartalmának az egészségi állapotra gyakorolt hatásaira koncentráltak, mivel ez az egyik olyan, ritkán kommunikált meteorológiai adat, amely éppenséggel többször is megváltozik egy frontrendszer átvonulása során. Nos, e kutatások szerint a növekvő páratartalom (ami egyformán lehet egy nyáron érkező hidegfront előtti emelkedő fülledtség kísérője vagy egy tartósan felettünk állomásozó melegfronti felhőzetből vigasztalanul lehulló eső gyümölcse) a koncentráció csökkenéséhez és álmatagsághoz vezet. Ehhez képest a hőmérséklet emelkedése ugyanezen vizsgálatokban javuló kedélyállapotot, a szorongásos tünetek enyhülését váltotta ki. A napos órák számának gyarapodását pedig - pozitív értelemben - mérni lehetett a vizsgálatban szereplő, az optimizmus-szkepticizmus skálán mérő tesztek értékein. Más vizsgálatok szerint a jó idő (s a vele járó emelkedő légnyomás) nemcsak a kedélyállapot, hanem a memória és a kognitív funkciók javulásához is vezet. Mindez természetesen tavasszal történik, amikor ezzel együtt mind több időt lehet a szabadban tölteni. Nem meglepő módon ugyanezt az összefüggést már nem tudták kimutatni nyáron, amikor az emelkedő hőmérséklet és a légnyomás tartós hőséget jelez, ez pedig még a kutatók szerint is többnyire inkább az általános kedélyállapot romlásához vezet. (Persze akadnak köztünk kivételek, ők viszont télen szenvednek kegyetlenül.) Nem állítanánk, hogy e kutatási eredmények minden szempontból kielégítőek volnának - a korrelációk megállapítása mit sem ér ok-okozati összefüggések tisztázása nélkül, ám ezek terén továbbra is csehül állunk.

Érezhetően hatalmas feladatok várnak még az értékes idejét egyéb balgaságokra (rákellenes küzdelem, szív- és érrendszeri problémákkal való vívódás stb.) pazarló orvostudományra. Ha azonban elfogadjuk a fenti eredményeket, akkor magyarázatot nyerünk a fronthatások egy részére. A többit pedig (szigorúan hipotetikusan!) az időjárási tényezők vélelmezhetően agyi, kognitív, mentális funkciókban jelentkező hatásainak közvetítésével létrejövő pszichoszomatikus tünetekként azonosíthatjuk.

Klíma és alkalmazkodás

Az ember mind hosszú, mind középtávon kiválóan tud alkalmazkodni a klimatikus körülmények változásához. Ez az alkalmazkodás azonban nagyon rövid idő alatt, mondjuk, az időjárást meghatározó fizikai jellemzők egy napon vagy akár órákon belül bekövetkező hirtelen megváltozása esetén nem várt zökkenőkkel járhat.

Például akár tragikus hatásúak is lehetnek azok a hőhullámok, melyekhez nem tudunk elég gyorsan adaptálódni. A washingtoni székhelyű Earth Policy Institute adatai alapján 2003 nyarán csupán Európában 52 ezer (más becslések szerint több mint 70 ezer) ember halt meg a rendkívüli hőség következtében, a 2010-es oroszországi hőhullámról pedig lapunk is beszámolt. (lásd: Jaj, de messze a kanális!, Magyar Narancs, 2010. augusztus 12.)

Ugyanakkor ha egy évszakon belül több hőhullám követi egymást, a második, harmadik már nem ér oly váratlanul minket: a 2007-es forró nyárról már nem is készültek a 2003-ashoz hasonló tragikus adatok.

Ősszel - ha ilyen hirtelen jön a lehűlés, mint most - arra kell ügyelnünk, hogy zökkenőmentesen álljunk át az új viszonyokra. Ez esetben is leginkább az idősebbek és még csecsemőkorúak esetében kell számolni a hőháztartási mechanizmusok rugalmatlanságából, az alkalmazkodás késedelmes voltából vagy kialakulatlanságából fakadó kockázatokkal. De általánosságban is jellemző, hogy ősz elején még olyan (otthoni vagy szabadtéri) hőmérsékleteken is fázunk, amelyeket a januári-februári nagy hidegek idején már visszasírunk.

Amikor még hidegebbre fordul az idő s csökken a páratartalom, új veszélyek fenyegetnek minket. A könnyen kiszáradó, így az immunrendszer által kevéssé védett nyálkahártyák ideális célpontok a mikroorganizmusok számára, így valójában ez a racionális magyarázata a "megfázás" nevű jelenségnek.

Neked ajánljuk