A nyári időszámításra úgy emlékeznek, mint valamiféle friss fejleményre, pedig már több mint százéves múltja van. S az sem igaz, hogy Magyarország csupán a nyolcvanas évek elején csatlakozott volna a nemzetközi trendhez: valójában a 20. század több drámai periódusában is alkalmazták nálunk az órák átállítását.
Csak jeleznénk, hogy az órák és percek manipulálásának már az antik korban is akadtak igen rafinált módozatai. A rómaiak például 12-ben szabták meg a klepszüdrával (vízórával) mért nappali órák számát – függetlenül attól, hogy éppen mennyi volt a nappal tényleges hossza. Ennek megfelelően nyáron látszólag lassabban, télen gyorsabban telt el az idő, az egy óra hossza pedig 44 és 75 perc között ingadozott.
Fotó: MTI/Nándorfi Máté
Az is jellemző, hogy a nyári időszámítás bevezetését, konkrétan rögtön az idő jó kétórás előreugrasztását először egy új-zélandi műkedvelő rovarkutató (egy bizonyos George Vernon Hudson) javasolta még 1895-ben, akinek munka után így több ideje lett volna kedvenc hatlábúit hajkurászni. Az ötlet ekkor még csak Új-Zélandon keltett lelkesedést, ám 1905-ben ugyanez jutott az eszébe egy neves brit építési vállalkozónak, bizonyos William Willettnek is, akit felháborított, milyen sok időt alusznak át nyáron a londoni lakosok. Ugyan a nyári időszámítás fáradhatatlan harcosa már nem érte meg eszméi sikerét (hiszen 1915-ben elvitte az influenza), ám a világháborús szénhiány hamar döntésre késztette az addig hezitáló törvényhozókat. 1916-ban egy kanadai kisváros vállalta magára az úttörő szerepet az órák előretolásában, ám néhány hétre rá Németország és szövetségesei, közöttük az Osztrák–Magyar Monarchia egységesen döntött a bevezetése mellett. Hazánk tehát nem mintakövető volt e téren, hanem egyenesen úttörő a nyári időszámítás bevezetésében!
Amúgy a világháború sorban-rendben rákényszerített mindenkit a váltásra: előbb Nagy-Britannia, főbb antantszövetségesei és számos semleges ország határozott az óraátállítás mellett, majd Oroszország következett az amúgy is forradalmi 1917-es évben, végül az Egyesült Államok döntött így 1918-ban, az utolsó háborús évben (az ottani kiskereskedők óriási örömére és az eseménynek szóló reklámhadjárat mellett!). Azóta pedig hol visszavonják, hol bevezetik a nyári időszámítást – jórészt a kényszerek és felvetődő érvek függvényében.
Magyarországon például 1920-ban tértek vissza a háború utáni „normál” időszámításra – de 1941-ben újra évente előretekerték az órát (azután meg vissza). 1950-től néhány éven át megint békén hagyták a vekkereket, ám 1954-ben ismét tekertek egyet rajtuk. 1958-ban tán a konszolidáció egyik lépésének szánták a nyári időszámítás eltörlését, ám a második olajkrízis utáni időszabályozási hullám utolérte a financiális válságba került Kádár-rendszert is, és 1980-ban megint bevezettük a nyári időszámítást. Akkor még áprilisban tolták előre a mutatókat, ám a következő évtől kezdve mostanáig március utolsó hétvégéje szolgáltat ürügyet a kis- és nagymutató megsürgetésére. Hasonlóképpen 1995-ig szeptember végén ért véget a nyári kalendáriumi periódus, 1996 óta azonban még egy hónapot ráhúzunk. Ennek megfelelően idén most hétvégén, egészen pontosan vasárnap hajnali 3-kor tekerjük vissza egy órával a mutatókat. Ennek meg is lesz a haszna, hiszen aznap reggel már 6.20-kor feljön a Nap (ez az adat nagyjából a budapesti délkörre vonatkozik – ettől keletre kicsit előbb, nyugatra viszont később jön a napkelte), viszont tragikus módon öt perccel fél 5 után le is megy, s utána igen gyorsan sötétedni kezd.
Érvek és ellenérvek
Fotó: MTI/Balázs Attila
Bevezetése óta zajlik a vita a nyári időszámítás hasznai körül: vajon van-e értelme annak, hogy a nyári napforduló környékén csak fél 9 után, június végén már háromnegyed kilenckor megy le, ugyanakkor június közepén reggel háromnegyed 5-kor kel a mi Napunk (ha nem volna óraátállítás, akkor ilyenkor már háromnegyed 4-kor felkelne drága csillagunk!). Kezdetben a legfontosabb érv természetesen az otthoni energiafogyasztás csökkentése volt. Ha előrehajtjuk az órát, akkor egy órával később kell felkapcsolni a villanyt – ugyanakkor reggel nem kell tovább égetni, hiszen éjjel amúgy is alszunk, a nap pedig nyáron, ahogy előbb is szemléltettük, az egy óra előretolás dacára is igen korán kel, s még a hatra munkába járók is világosban utazhatnak.
Sokan naivan a közvilágítással elérhető spórolást is fel szokták sorolni a tartozik oldalon, ám az nyilvánvaló, hogy ezzel a módszerrel egy perccel sem rövidül meg a sötét órák hossza. A pozitívumok közé szokták sorolni a világosban eltöltött idő gyarapodásának általános kedélyjavító hatását, a szürkületkor megszaporodó bűnös cselekedetek számának csökkenését (a bűnözők csillagórája is hatvan perccel később kezdődik). No meg azt is, hogy egyszerűen több idő jut némely, csak világosban végezhető tevékenységekre (és itt most nem csupán a golfozásra gondolunk), és az aktív kikapcsolódás eme formái jó hatással vannak a szellemi és fizikai egészségre. A nyári időszámítás támogatói szerint az óraátállítás mérhetően csökkenti a szürkületi rossz látási viszonyok miatt bekövetkező balesetek számát (a csúcsforgalom még világosra esik), és összességében is jót tesz az üzleti életnek, hiszen pihentebb, kevésbé stresszes emberek több értéket termelnek – pláne, hogy nem kell sötétedésig dolgozniuk, ami külön pszichikai teher.
Az átállítás ellenzői szerint az energiamegtakarításra vonatkozó érvek nem teljes mértékben meggyőzőek – különös tekintettel arra, hogy a nyári időszámítás első bevezetése óta alaposan megváltoztak az energiafogyasztási szokások, s ezen belül csökkent a világítás szerepe a villanyszámlán belül (és annál inkább nőtt a klímaberendezéseké – melyeket tipikusan éppen a nyári, nappali órákban használnak a legintenzívebben). Hazai adatok szerencsére rendelkezésünkre állnak, hála annak, hogy a hazai villamosenergia-rendszert irányító Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) szakemberei 1949 óta gyűjtik és elemzik a mindenkori fogyasztási adatokat. A Mavir 2012-es közleménye szerint az óraátállításoknak köszönhetően éves szinten mintegy 120 gigawattórával (GWh) kevesebb áramot használ fel az ország, ami 30-40 ezer háztartás éves fogyasztásának felel meg. Ezzel szemben számos fejlett gazdaságban (például az Egyesült Államok, Japán, Ausztrália) mért adatok már nem igazán támasztják alá az energiamegtakarításból származó hipotetikus előnyöket.
Az évenkénti kétszeri óraátállítás ellenzői nem feltétlenül vitatják a spóroláson felül vázolt pozitívumokat, ám szerintük ezek haszna eltörpül azon gazdasági és társadalmi károk mögött, melyet a normál bioritmus évenként kétszeri felborítása jelent. És ne felejtsük el: az átállítás ellenzői között ott vannak azon farmerek is, akiknek korán reggel kezdődő munkarendjét borítja fel az óraátállítás. Gondoljunk bele, e hét elején már negyed 8-ig kell várni a napfelkeltére, ami számukra egy óra kiesés (tudjuk, viszont egy órával tovább szánthatnak – de értsük meg, ők is szeretnének hamarabb végezni!). Amúgy az óraátállítás egészen különböző módon hat embertársainkra – akad, akinek komoly problémát okoz, másoknak meg se kottyan –, a két ellenérdekű populáció számarányának összevetésére eddig még kísérlet sem történt. Arra pedig mindig tekintettel kell lennünk, hogyan cselekszik a világ, benne szövetségeseink és üzleti partnereink – az alkalmazkodás hozzájuk e tekintetben is más érveket felülíró létérdek. Persze vannak, akik megtehetik az ellenkezőjét: Kína csak egészen rövid időre vezetett be nyári időszámítást, India pedig sosem próbálkozott vele.
Az előnyök és hátrányok mérlegelése után egészen különleges megoldások is születtek. Oroszország például 2011-ben abbahagyta az évenkénti kétszeri óraátállítást, ehelyett átállt a permanens nyári időszámításra – vasárnaptól rögvest két órával sietnek az ukrajnai időzóna előtt. S ezzel nincsenek is egyedül: számos szovjet utódállam járt el hasonlóképpen. De például Izland is: náluk egész évben a koordinált világidő (UTC) érvényes! Mások pedig egyszerűen megoldották a kérdést: átsorolták magukat egy másik, tőlük keletebbre fekvő időzónába, s ennek hatása máris felér azzal, mintha egész évben nyári időszámítás lenne.
