Interjú

„Egy nagy hajóhoz hasonlít”

Népessy Noémi főigazgató a Budapesti Történeti Múzeum jövőjéről

Tudomány

A tavalyi önkormányzati választásokkal közel egy időben nevezték ki a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) élére, ahol Budapest Múzeum munkanévvel határozott brandépítésbe kezdett. A főigazgatót erről és persze a karantén okozta zárva tartás súlyos hatásairól, meg az intézmény jövőjéről kérdeztük.

Magyar Narancs: A BTM a főváros egyetlen múzeuma, különböző profilú, sokszínű tagintézményekkel. Tisztában vannak ezzel a látogatók?

Népessy Noémi: Bár még az átfogó látogatókutatás előtt vagyunk, azt tapasztalom, hogy a tagintézményeinket, azaz a Kiscelli Múzeumot, az Aquincumi Múzeumot, a Budapest Galériát és a Vármúzeumot sokan ismerik, leginkább mégis ez utóbbit azonosítják a BTM-mel. Az is gyakran előfordul, hogy a turisták összetévesztik a Budapesti Történeti Múzeumot a szintén a Várnegyedben lévő Hadtörténeti Múzeummal. Ezért is fontos, hogy a „Budapest Múzeum”, vagy ha úgy tetszik, „a főváros múzeuma” brandet felépítsük és megismertessük a nagyközönséggel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.