Két év múlva indulhat az első Starship a Marsra
Közben egy vagyonelemző cég bejelentette: Elon Musk 2027-re a világ első dollárbilliomossává válhat.
Közben egy vagyonelemző cég bejelentette: Elon Musk 2027-re a világ első dollárbilliomossává válhat.
Nagyon szelíd volt, szívesen játszott az emberekkel, reagált a kézjelekre is.
Az európai jogállamokban ma már természetes, ha egy-egy ügy mellett vagy ellen politikai pártok, civil szervezetek vagy az állampolgárok egy csoportja tüntetést rendez – ahogy az is, hogy ezeknek a megmozdulásoknak egy része vagy épp az egésze, sétálásból áll.
A Nobel-díjas fizikusnak Sulyok Tamás köztársasági elnök adta át az elismerést a Sándor-palotában.
Új monográfiája, a Hermész Triszmegisztosz titkos arcai a hermetikus tanok formálódását mutatja be a késő ókortól kezdve egészen az újkorig. A nevéhez fűződik továbbá a legteljesebb magyarul kiadott szöveggyűjtemény is, amely négy évvel ezelőtti megjelenése óta kis túlzással bestsellernek nevezhető.
A NASA közlése szerint a legénység egy engedélyre vár, legkorábban 2025 tavaszán indulhatnak.
Különös történetek kötődnek egy-egy terjedő, sok esetben inváziós állatfajhoz. Szeged például egy fatelepnek köszönheti a hőscincért.
Az ELTE etológusai több paraméter szerint vizsgálták kutyák szaglását: életkor, hőmérséklet, páratartalom, nem, kor, helyszín. Van ami befolyásolja a szaglást, van ami nem.
Dezsényi Balázs infektológus-parazitológus, egyetemi adjunktus szerint Magyarországon alapvetően biztonságos a strandolás, ugyanakkor a nyári időszakban másféle fertőzésekre is oda kell figyelni.
A vetési varjút majdnem kiirtották Magyarországon. Amikor az ezredfordulón védetté nyilvánították, elkezdett beköltözni a kisvárosokba, mert ott nem bántották. Rossz szomszéd, ráadásul a lakossági panaszra intézkedő önkormányzatok mindenütt ugyanazokat a hibákat követik el.