A Somló-hegy Ajkától tizenöt kilométerre nyugatra, a Marcal-medence keleti szélén fekvő 431 méter magas vulkáni tanúhegy. Az évszázadok óta itt folyó szőlőművelésnek köszönhetően a régészek, műkedvelő régiséggyűjtők figyelme már igen korán a Somló felé fordult: kapálás, talajforgatás közben számtalan régiség – kerámiatöredékek, esetenként bronz- és vastárgyak – kerültek elő. Az 1880 és az első világháború közti időszakban Darnay Kálmán és Kleiszl Károly amatőr régészek végeztek kutatásokat a hegy környezetében. Az itt talált leletek közvetlen bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a Somló a késő bronzkorban és a kora vaskorban (Kr.e. 14. századtól a Kr.e. 5. századig) kiemelkedő jelentőségű hely lehetett az akkori közösségek számára.
A Darnayék óta eltelt bő száz évben a Somló-hegy őskorát nem kutatták, s földrajzi adottságai miatt többnyire a kincsvadászok is elkerülték. Majd tavaly januárban elindult a Magyar Nemzeti Múzeum Somló-projektje.
A régészeti kutatás „a modern tudománystratégai elvárásoknak megfelelően” fémkereső-műszeres lelőhely-felderítéssel párosult. Már tavaly májusban páratlan összetételű késő bronzkori rituális leletegyüttesekre bukkantak a szakemberek, de az igazi meglepetést idén nyárra tartogatta a hegy.
„Elég biztosan lehetett sejteni”
Az európai viszonylatban is ritkának mondható, mintegy 3000 éves késő bronzkori kincs november végéig a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi-termében tekinthető meg. A leletről és megtalálásának körülményeiről a kutatásban részt vevő három régész – Tarbay J. Gábor, Soós Bence és Péterváry Tamás – mesélt a Narancs.hu-nak, de megszólalt az az önkéntes is, akinek fémkeresője először jelezte a földben lapuló különleges ékszert.
Ami az előzményeket illeti, 2021-ben Soós Bence egy kutatási program keretében a Somló-hegy környékét vizsgálta. A terepbejárások, műszeres felderítések közben erről a lelőhelyről szépen lehetett látni a Somló-hegyet. A kollégákkal beszélgetve szóba került, hogy a hegy őskori történetéről jóformán semmit nem tudnak. Ugyanakkor „elég biztosan lehetett sejteni, hogy
a Somló valamilyen módon szervezi ezt a tájat,
így adódott a kérdés: hogyan és mit lehetne feltárni ebből a történetből a mai korszerű módszerekkel” – meséli Soós Bence.
„Mindig, amikor utazunk, vannak olyan hegyek, pontok, amin látjuk, hogy »igen, itt el tudjuk képzelni, hogy van egy urnamezős település, vagy van egy kora vaskori település. Vagy azt, hogy de jó védhető ponton van, biztos centrális helyen lehetett az őskorban«. Úgy fogalmaztunk a kollégákkal, hogy a Somló-hegy ennek a korszaknak az egyik utolsó érintetlen kincsesbányája a régészet számára. Mi kincseken az információszerzést értjük, a régészetnek alapvetően az információ a kincs.
Az ember múltját kutatjuk, és a Somló, mint egy viszonylag kutatatlan és domináns lelőhely, lehetőséget biztosít arra, hogy a meglévő modelleket teszteljük: megerősítsük, vagy adott esetben módosítsuk az adatokat”
– mondja Tarbay J. Gábor.
„Nem a megszokott csipogás volt”
A kutatás 2023. január 28-án indult. A Magyar Nemzeti Múzeum régész szakemberei a Nemzeti Régészeti Intézet közösségi régészeti programjának önkénteseivel kezdték el felmérni a hegyet és keresni azokat a pontokat, ahol a késő bronzkori, kora vaskori leletek sűrűsödnek, és ahol ezekben a korszakokban az emberi tevékenység intenzív zónái kijelölhetőek.
A kutatás fordulópontja idén nyáron következett be, amikor az egyik önkéntes fémkeresőjével néhány apró, egymás mellé helyezett bronzékszerre bukkant. Király Krisztián így idézi fel az emlékezetes napot:
A megtalálást megelőző héten erős hiányérzettel jöttem le a hegyről a kutatás után. Mintha valamit ott hagytam volna.
Aztán június 30-án vasárnap, úgy másfél óra fémkeresőzés után jelzett a műszerem. Elkezdtem ásni, elsőre egy vasszeg jött ki a gödörből. Majd újra megnéztem és még mindig hallható volt a jel. Nagyon óvatosan ásókéssel, de inkább csak kézzel kezdtem el kiszedni a földet a gödörből. Közben a kis kézi műszeremmel folyamatosan figyeltem a jel forrását” – meséli Király Krisztián.
„Ez nem az a megszokott csipogás volt, amit a hegy szokott okozni a vulkanikus kőzet és a talaj miatt. Ekkor már csak finoman, ujjal kapargatva a földet, előbukkant egy felfele ívelő bronznak tűnő tárgy. Egy karperec volt. Majd mellette előbukkant még egy. Azt az euforikus érzést, amit akkor éreztem még csak körülírni sem tudom.
A protokoll szerint, amennyiben két bronz tárgy kerül elő egy gödörben, szólni kell a kutatást vezető és felügyelő régésznek.
Hívtam Péterváry Tamást, hogy van itt valami, amit látnia kell.”
Mint megtaláló, Király Krisztián is részt vehetett a Magyar Nemzeti Múzeum régészei által vezetett feltáráson. „Nagy élmény volt látni, hogy milyen aprólékos munkával távolítják el a bronz tárgyak körül a földet, és minden lépést pontosan dokumentálnak. Az igazi meglepetés viszont az volt, mikor minden tárgyat kiemelve a depóból még mindig jelzett a fémkeresőm. Ekkor Tarbay J. Gábor egy kis mennyiségű föld eltávolítása után mondta, hogy
van itt még valami”
– számol be az izgalmas pillanatokról az önkéntes.
A régészek által feltárt késő bronzkori (Kr.e. 960-850) leletegyüttes alatt egy narancssárga kerámiakorsó körvonalai rajzolódtak ki. A nagy méretű, úgynevezett urnamezős stílusú korsó száját egy fekete tál zárta el. Amikor aztán az in situ (eredeti helyén) kiemelt edényt a veszprémi Pannon Egyetem CT-laborjában megvizsgálták, kiderült: a korsó megszámlálhatatlan mennyiségű bronztárgyat, valamint egy aranyfóliával borított nyakéket rejt.
Ez volt az a pillanat, amikor a felfedezés örömét igazán átéltük.”
– fogalmaz Soós Bence.
Az edényeket a Nemzeti Régészeti Intézet restaurátor műhelyében bontották ki augusztus elején; a feltáró régészek restaurátorok közreműködésével emelték ki előbb a több ezer apróbb tárgyat (bronzgomb, karika, pityke, spirál, valamint kék üvegpasztából, borostyánból és kagylóhéjból készült gyöngyök), melyek valószínűleg összefüggő ruházati elemek és ékszerek részei lehettek.
Mindezek után,
egy több órán át tartó művelet végén emelték ki a szakemberek a cserépedény nyakába szorított nyakéket.
A régészek elmondása szerint a hasonló kincsleletek jellemzően nem kötődnek közvetlenül temetkezésekhez, előfordulhatnak akár település környezetében, vagy különleges természeti helyeken is, így a tárgy egykori elrejtésének pontos körülményeit homály fedi. Mint ahogy a nyakék készítésének a helyét is.
„Szerintem Kárpát-medencei eredetű, de ez egyelőre inkább csak régészeti megérzés, az eddigi információk alapján” – fogalmaz Tarbay J. Gábor. További vizsgálatokból kiderülhet: mennyire távoli vidékről származik az a réz nyersanyag, amit a bronz hordozólemezhez használtak, illetve, hogy honnan eredhet az arany, amit erre a lemezre felvittek.
A két kerámiaedényben elhelyezett, több mint ötezer tárgyból álló kincslelet a Dunántúl területén valaha talált legnagyobb számú bronzkori kincs. De vajon mitől lesz egy lelet „világszenzáció”, ahogy az elhangzott a hírekben a Somló-hegyi nyakék kapcsán? „Jelentős műtárgyak vannak, ez egy kategória, és ez a tárgy egyértelműen egy Európában jelentősnek mondható darab” – fogalmaz Tarbay J. Gábor.
42 gramm
A Somló-hegyen megtalált, mindössze 42 gramm súlyú nyakéket minden bizonnyal nem mindennapi használatra tervezték, hanem egy díszviselet része lehetett. Alapja egy lekerekített végű, alsó részén enyhén kiszélesedő, tojáshéj vékonyságú bronz hordozólemez, melynek külső részére hátul összehajtott, leheletvékony, díszített aranyfóliát helyeztek. A bronz hordozólemez végeibe két kalapált drótból hajlított kapcsot bújtattak, melyek az ékszer rögzítésére szolgáltak. A nyakék díszeit háromtagú, zsinórt vagy gyöngysort utánzó vonalkötegminta osztja négy mezőre, közöttük nagy méretű, sűrűn beütött, koncentrikus körökből álló minták sorakoznak. Ezek a körminták a nyakék legfelső és alsó sorában kisebb méretre váltanak.
A korrózió miatt a nyakék rugalmassága mára jelentősen csökkent. Ahogy a restaurátorok fogalmaztak, jelen formájában sokkal inkább hasonlít egy kristályra, mint egy fémlemezre.
Bekerülni a tankönyvekbe
A Magyar Nemzeti Múzeumban kiállított nyakék előtt állva kihagyhatatlan volt, hogy megkérdezzük a régészeket: mire gondoltak, amikor először meglátták a kincset a röntgenfelvételen?
„Vannak műtárgyak, amelyek a 19. század elején és a 20. század első felében hasonló lelőhelyekről kerültek elő.
Ezeket a műtárgyakat minden, a korszakkal foglalkozó régészhallgató ismeri a szakirodalomból, és csak a legvadabb álmaiban képzeli el, hogy egyszer egy ilyen felfedezésnél jelen lehet”
– fogalmaz Soós Bence.
Tarbay J. Gábornak pedig az volt az alapélménye, hogy „végre, ez a tárgy kontextusban van. Ez a tény tudományosan felbecsülhetetlen. Ha elvonatkoztatunk a tárgy értékétől, mert az is magas, az igazi értéke abban rejlik, amilyen körülmények között megtaláltuk. Elképesztő, ahogy a nyakéket a korsó szájába illesztették. Valószínűleg ennek is jelentősége volt. Nagyon úgy tűnik, hogy egy díszruhát temettek el.”
Európai párhuzamok
A Somló-hegyi nyakék legfontosabb hazai párhuzamát a Kőszeg-hegységben húzódó Velem-Szent Vid-hegyen lelték fel, itt egy díszes diadémot, két pár aranyfóliával borított gömbszeletet és egy aranyspirál töredékeit találták.
Ha viszont csak a somlói nyakék mintázatát tekintjük, hasonló díszítésű tárgyak Európa-szerte elterjedtek: a középpont az Alpok vidéke, különösen Tirol, ahol az úgynevezett urnamezős kultúra női sírjaiban a Kárpát-medenceiekhez hasonló díszkorongokat fedeztek föl. De hasonló mintázatok Skandinávia, Spanyolország és Írország területén is előfordultak.
A most megtalált nyakék legszorosabb párhuzamait mégis műkincs-kereskedelemből vásárolt anyagok és illegális fémkeresőkkel kifosztott lelőhelyek tárgyai között találhatjuk.
A legrégebbi ilyen tárgycsoport jelenleg a berlini Ős- és Koratörténeti Múzeumban (Museum für Vor- und Frühgeschichte) található. A megdöbbentően hasonló formájú és díszítésű három nyakék állítólag a Morvaország és Ausztria határán lévő Thaya folyó vidékéről származik.
A Berlinben őrzött nyakékeken kívül van még egy, részleteiben is nagyon hasonló lelet, amely egy fémkeresősök által kifosztott lelőhelyről – a szintén a Thaya folyó mellett fekvő Tabulová horáról – származik, és amelyet csak fényképről ismernek a szakemberek. „Ilyenkor persze kérdéses, hogy valóban onnan való-e a lelet. Az illegális műkincskereskedelem ugyanis nem ismer országhatárokat. A stílusjegyek és a készítéstechnológia alapján ezek a tárgyak a Dunántúl fémművességéhez köthetők, tehát akár Magyarországról is oda kerülhettek. Ezt már sosem fogjuk megtudni” – jegyzi meg Tarbay J. Gábor.
Az elit hegye
A Somlón most fellelt nyakék „azt sejteti, hogy a bazaltorgonáival a táj fölé magasodó Somló-hegy a késő bronzkori elit lakhelye volt; közöttük élt egy asszony, aki birtokában volt egy olyan ékszernek, amelyről viselője társadalmi pozícióját Európa-szerte bárki felismerte volna” – fogalmaznak a régészek, akik az eddig talált leletekből arra következtetnek, hogy több funkciót is betölthetett a Somló-hegy a korabeli társadalmak életében.
Biztosat nem tudhatunk, hiszen ennek a korszaknak a társadalma nem írta le a szertartásait, a történeteit.
„Egy szakrális vetülete biztos, hogy van a lelőhelynek: lerakták a használati tárgyaikat, az ékszereiket, a presztízstárgyaikat, például a nyakékeiket, úgy, mint egy temetkezési szertartáson, csak elhunyt nélkül. A temető lehetett akár a hegy másik oldalán is. Gyakorlatilag az elhunyt presztízsét temették el, azt az ideológiát, státuszt, amit az adott tárgy szimbolikusan képviselt.”
Nagyon korai időszaktól fogva kötődik ezekhez a magaslatokhoz a védelmi funkció is. Elképzelhető, hogy ezeken a magaslatokon az elit olyan településeket alakított ki, amelyek a környező vidék számára veszély esetén visszavonulási helyként szolgáltak, főleg az állatállománnyal.
Egy másik funkció a kereskedelem lehetett. A Somló előterében fut a 8-as út, amely mindig fontos kereskedelmi útvonal volt. „A közelben emelkedő magaslat, ahol mi az elitet elképzeljük, ezt a cserekereskedelmet ellenőrizhette.”
A szakemberek szavaiból virágzó, izgalmas település rajzolódik ki a Somló-hegyen, ugyanakkor
jelen ismereteik szerint itt nincs víz, „így megjelenik egy bizonytalansági faktor: vajon mennyire használták a hegyet állandóan, vagy csak időszakos jelentősége volt a helynek?”
Az Iliász világa a Kárpát-medencében
Vajon milyenek lehettek ezek a társadalmak a késő bronzkor-kora vaskor idején? Kik voltak azok az emberek, akik akkoriban a Somló vidékén éltek, és akikhez a nyakék is kötődik? „Ha magunk elé képzeljük az Iliászból vagy az Odüsszeiából ismert világot, az számos ponton hasonlít arra, amit a Dunántúlon ebben a korban feltételezhetünk” – mondja Soós Bence.
„A késő bronzkor esetén mi úgy hívjuk őket, hogy az urnamezős kultúra. Földműves, állattartó, kereskedő, háborúzó embereket képzeljünk el, kisebb törzseket, kisebb-nagyobb klánokat, tehát sok-sok párhuzamos világot, amelyeket szövetségi rendszerek kötnek össze.
Sok kicsi világ, nagyfőnökökkel a hegy tetején
– fogalmaz Tarbay J. Gábor.
A Somló-hegyen akkoriban élt emberek vallása pontosan nem ismert, azt régészeti adatokból, etnográfiai analógiák segítségével, valamint írásos forrásokkal rendelkező közel-keleti kultúrák mintázatai alapján igyekeznek rekonstruálni.
Ami az etnikumokat illeti, az még nehezebb kérdés ilyen időtávlatban, ahol csak tárgyi emlékek vannak. Mert a tárgy régészeti szempontból nem egyenlő az etnikummal, például egy kerámiastílus nem ír le egy népcsoportot. „Mi egy tárgyi készletet látunk, amely utalhat azéletmódra, vagy egy divatra is. Egymásba menő nagy foltok ezek: mondjuk a »somlói divat« belemegy az Alpokba, tehát ebből a szempontból ez egy egység, de attól még nem biztos, hogy ugyanolyan etnikumú emberek éltek itt is meg ott is. A fegyverzet pedig egy még nagyobb egység, amely Közép-Európát jellemzi.”
A helyi típusú eszközöket az egyszerű emberek maguk készítették.
Az arisztokrácia, a „páneurópai elit” viszont – feltételezhetően – hasonlóképp működött, mint a későbbi korokban:
kereskedelem útján messzebbről is beszerezhették használati tárgyaikat, távolról is lehetett házasodni, rangok, hatalomszerzés volt a cél.
Közösségi régészet
„Szerintem nagyon nemes dolog, hogy műkincseket mentünk meg” – fogalmaz a nyakéket megtaláló Király Krisztián, aki a közösségi portálon látta meg, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum kutatást szervez a Somlóra, és önkénteseket keres. „Mivel a hegy régóta a szívem csücske, jelentkeztem” – meséli.
Darnay Kálmánék 19. század végi-20. század eleji kutatásaihoz képest a mai kor régészének már könnyebb dolga van: nemcsak fémkereső gépek állnak rendelkezésre, hanem nagy számú régészeti önkéntes is, akik a régészekkel együtt végzik el a feltárással járó nem kis munkát.
Ha most mi hárman kimennénk fémkeresővel, az nem ugyanaz, mint amikor kijön velünk akár 30-40 önkéntes is, akik éjjel-nappal használják a fémkeresőt, és az apró hangokat úgy érzékelik rajta, mint más a hegedűn.
Egy ilyen régészeti projekt mindig komoly csapatmunka” – hangsúlyozza Tarbay J. Gábor.
„Persze most nagyon szépen néz ki a nyakék és a többi lelet is igen figyelemreméltó, de hogy ezeket az eredményeket másfél év alatt fel tudtuk mutatni, az annak köszönhető, hogy mintegy 40 munkanapot töltöttünk a hegyen, ezalatt az önkéntesekkel gyakorlatilag átkutattuk a hegyet” – mondja Soós Bence.
A régészekkel együtt dolgozó önkéntesek nem „átlagos hobbi fémkeresők”, hanem komoly protokoll szerint működő csapat. A kutatás úgy zajlik, hogy minden egyes tárgynál, amit megtalálnak, koordinátát vesznek föl. Ez lényeges, mivel
a régészeknek nem maga a tárgy az elsődlegesen fontos, hanem, hogy mit mond az a saját környezetéről:
térinformatikai eszközökkel a tárgyak szóródását kivetítve képet kaphatnak arról, hogy hol szóródnak bizonyos korszak tárgyai és milyen típusú tárgyak ezek.
„Az önkéntesek egy-egy tárgy megtalálása által kapcsolódnak személyesen is a projekthez. Komoly munkát végeznek, cserébe viszont azt csinálhatják, ami a hobbijuk is. Mindezt egy olyan lelőhelyen, ahol tényleg csodákat lehetett találni, bőven volt esélye mindenkinek” – mondja Péterváry Tamás.
A szakemberek most azon dolgoznak, hogy a Somlón fellelhető információkat minél gyorsabban és teljesebben kinyerjék. A Magyar Nemzeti Múzeum után következő állomásként Veszprém megyében szeretnék kiállítani a Somló-projekt műkincseit. A szakemberek keresik a megoldásokat arra, hogy egyrészt a helyiek tudjanak hivatkozni az itteni felfedezésekre, másrészt az egyébként kirándulóhelyként jól működő Somló a régészeti oldalát is jobban megmutathassa az idelátogatóknak.
Önjelölt kalandorok, „profi” kincsvadászok
Az illegális fémkeresőzés, és az ehhez kapcsolódó műkincs-kereskedelem az EU-n belül igen intenzív. A Kelet-Európában, így a Magyarországon talált kincsek is főleg Nyugat-Európába – Németországba, Angliába, Hollandiába, Franciaországba – kerülnek – mondják a Magyar Nemzeti Múzeum régészei.
A Somló-hegyi feltárásokkal a szakemberek mostanra eljutottak odáig, hogy „már nem nagyon érdemes illegálisan kimenni. Már csak azért sem, mert a rendőrség mellett a vadászok is folyamatosan szemmel tartják a terepet, és a kihelyezett vadkamerákat is rendszeresen ellenőrzik. A természetvédelmi őrrel szintén jó kapcsolatot ápolunk, tehát nagyon odafigyelünk a lelőhelyre. Még van dolgunk a hegyen, úgyhogy megköszönjük, ha a kiásásokkal nem teszik tönkre a talajtani kontextusokat” – hangsúlyozza Péterváry Tamás.
Tarbay J. Gábor ezt így fogalmazza meg: „Számunkra a lelőhely hordozza a legtöbb információt. Tehát amikor egy olyan tárgyat kapunk, amelyet az illegális piacon nem tudtak értékesíteni, annak nincsenek koordinátái, kontextusa, nincs hozzá semmi információ, ami narrálható. Az ilyen, különböző lelőhelyekről származó tárgyak együttese műtárgyarapodás szempontjából nagyon fontos, de tudományos szempontból csupán egy fémkupac.”
Onnantól, hogy a környezetükből illegálisan ki lettek szedve, ezek a tárgyak „régészeti tetemek”. Nagyon sokan jóhiszeműen is képesek belefolyni ilyesmibe, ezért a szakemberek azt kérik: ha bárki fémkeresőzni szeretne, az első dolga az legyen, hogy beszél a helyi megyei múzeummal, hogy megtudja, milyen körülmények között és hol szabad neki használnia az eszközt. És ha régi tárgyat talál, ne szedje ki, temesse vissza és értesítse a legközelebbi múzeumot.
„Az illegális fémkeresésnek olyan kockázata is van: találtunk már éles második világháborús gyalogsági aknákat, például a Somlón is. Mi hivatalból intézkedünk ilyenkor, de egy illegális fémkereső nem fogja kihívni a tűzszerészeket, márpedig ez óriási veszélyforrás a kirándulókra nézve is” – emeli ki Soós Bence.
A Somló-hegyi nyakék november 30-áig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeumban.
