Megteremtődött

Az utóbbi évek egyik legnagyobb vitát kiváltó felvetését köszönhetjük a Cambridge-ben élő történész, Berend Nóra provokatív gondolatainak. A hazai középkorászok nem osztják radikális következtetéseit Koppányról.

 

„Géza halálával a fejedelmi hatalom 997-ben Istvánra szállt. Ekkor még nem volt egyértelmű, hogy a fejedelem hatalmát fia örökli. Az ősi szokások szerint ugyanis a legidősebb férfi rokon, Koppány követte volna Gézát a trónon. Az összecsapást nem lehetett elkerülni” – ezzel a drámai felütéssel indít az ötödikeseknek írt egyik történelemtankönyv, és persze ez a széles körben népszerű rockopera, az István, a király drámai alapszituációja is. Aligha véletlen: Szörényi Levente és Bródy János darabjának az a Győrffy György volt a történész tanácsadója, aki korszakos munkásságával (elég csak az István király és műve című vaskos monográfiájára utalni) megalapozta a végül tankönyvi tétellé nemesült, sokáig a történészszakmában is megkérdőjelezhetetlen állításokat.

Erős kézzel

Berend Nóra először egy 2017-es sajtóinterjúban, majd 2018 decemberében az ELTE BTK-n szakmai közönség előtt tartott Szent István, a legenda című előadásában, végül egy 2019-es tanulmánykötetben magyarul is megjelent írásában dekonstruálta a 20. század elején-közepén formálódott, idővel megcsontosodott Koppány-hagyományt. Alaptézise, hogy az István ellen lázadó Koppányról valójában rendkívül kevés forrás áll rendelkezésre, és emiatt több, egymástól nagyban eltérő rekonstrukció látott már napvilágot vele kapcsolatban. Berend szerint a Koppányhoz kapcsolt pogánylázadás valójában nem köthető a somogyi vezérhez, mivel 11. századi források nem említik Koppányt, sőt egyetlen konkrét vezetőről sem szólnak. Berend Nóra értelmezésében az a felfogás sem állja meg a helyét, amely szerint Koppány a trónt akarta volna megszerezni Istvántól: a vonatkozó későbbi szövegek mind Koppányt, mind Istvánt duxnak, azaz hercegnek, vezérnek nevezik, előbbi pedig ennek megfelelően legfeljebb István dukátusát (hercegi területét) kívánta megszerezni. Koppányt először IV. (Kun) László (1272–1290) udvari papja, Kézai Simon említi meglehetősen sommásan, majd rá alapozva jelenik meg immár bővebben, színesebb leírásban abban a 14. századi krónikakompozícióban, amelyet Képes Krónikaként ismerünk. Berend is hivatkozik arra, hogy a magyar középkorkutatók nagyobb része egy 11. századi, mára elveszett ősgesztával indult szerves fejlődéssel, a szövegek egymásra épülésével számol – szerinte azonban a szövegkorpusz teljes egészében 14. századi alkotásként kezelendő.