A jövő oktatása – Többféle út a sikerhez címmel rendezett konferenciát az OTP Fáy Alapítvány csütörtökön a Millennárison. A nemzetközi és hazai előadók részvételével, száznál több pedagógus előtt zajló szakmai fórumon arról értekeztek, hogy a kulturális különbségek hogyan jelennek meg a stressz, a megküzdés, a versengés és tehetséggondozás területén az iskolákban, mik az alapvető különbségek a pedagógiai módszerekben, és létezhet-e egyetlen helyes út?
Fülöp Márta pszichológus, a Természettudományi Kutatóközpont Kulturális Pszichológiai Kutatócsoportjának vezetője és a Károli Gáspár Református Egyetem professzora előadásában több nemzetközi összehasonlító kutatásra hivatkozva mutatta be a keleti, ázsiai és az nyugati gondolkodás különbségeit. A memorizálást például a nyugati diákok inkább egy felszínes tanulásként jellemezték, míg a kelet-ázsiai fiatalok szerint a „magolás” egyáltalán nem zárja ki a megértést, vagyis az úgynevezett mélytanulást. „Miért ne lehetne megérteni azt, amit az ember memorizál?” – vetették fel a hongkongi diákok.
„A mai technikai fejlődéssel látható, hogy egyre kevesebbet memorizálnak a diákok, miközben már mérhetően látszik, hogy a kognitív képességek hanyatlani kezdtek. Mert a memorizálás nemcsak önmagában a memóriát fejleszti, hanem más kognitív képességekre is hatással van” – mutatott rá Fülöp Márta.
Ugyancsak más nézeteket vallanak nyugaton és keleten az örömteli tanulás elméletéről: míg a nyugati felfogás szerint akkor jó az iskola, ha a diák játszva, élvezettel, szórakoztató módon tanulhat, keleten ezt nem feltétlenül gondolják így. Egy videójátékokkal végzett tesztben például míg az európai résztvevők a szórakoztató játékokat preferálták, a kelet-ázsiaiak inkább a hasznos és fejlesztő játékokat. Míg nyugaton úgy tartják, hogy az örömteli, szórakoztató tevékenységek védenek a depresszió ellen, keleten nem függ össze a szubjektív jóléttel az, hogy szórakoztató-e az adott tevékenység vagy sem.
„El kell ismernem mások jobb képességeit”
A szakember tanulással kapcsolatos kutatásai rámutattak: a nyugati országok diákjainál az úgynevezett elsajátítási attitűd (amikor önmagában a tudás megszerzése a motiváló tényező) mélytanuláshoz, míg a versengő attitűd (amikor az vezérel, hogy a másiknál jobban teljesítsek) felszíni tanuláshoz vezet; Kelet-Ázsiában viszont mindkét attitűd mélytanulást eredményez. A kreativitást viszont a nyugati, individualista szemlélet erősíti jobban: az egyediségre való törekvés hatására a tanulók új ötletekkel állnak elő, míg a kollektivista társadalmakhoz inkább a hasznos, semmint az új ötletek kapcsolódnak.
Fülöp Márta az iskolai versengést, a tanulók győzelemhez, vesztéshez való viszonyát kutatta Japánban és Kínában, összevetve magyar és amerikai diákok válaszaival. A gimnazisták és egyetemisták körében végzett, nyílt kérdéses felmérésben azt vizsgálta: mi az iskolai versengés funkciója? A japán diákok szerint a fejlődés és a motiváció adja a versengés értelmét.
A magyar diákok viszont a fejlődést alig jelölték meg, legtöbben a (kívülről jövő) rangsorolást nevezték meg az iskolai versengés funkciójaként,
és kevésbé pozitívként is értékelték azt. A japán tanulók ezzel szemben úgy vélekedtek, hogy a saját képességeik feljődéséhez el kell ismerni mások jobb képességeit is, és mások erőfeszítéseinek megfigyelése és elismerése a megfigyelőt is arra motiválja, hogy jobban csinálja a dolgokat. „Amikor az emberek egymással versengenek, akkor megnő a csoportegység” – mondta egy japán tanuló.
Fülöp Márta rámutatott:
míg a nyugati kultúrában a versengést inkább a konfliktusok, az ellentétek forrásainak tekintjük, addig az keleten a kollegiális tudatot erősíti.
A versengéssel motiválódhat maga az egyén, vagy lehet cél a másik legyőzése, lenyomása is. A japánoknál viszont egy közös fókusz jelenik meg, azaz egymást motiválják, inspirálják a versengéssel.
A győzelemre adott reakciók is különbözőek voltak: a kínai válaszadók a motivációra, folytatásra helyezték a hangsúlyt, amit a kutató lelkesedés-fejlődésnek nevezett („A győzelem energiát ad a folytatáshoz; „Legközelebb is megpróbálok győzni”; „Új célokat állítok fel”; „Igyekszem magam jobbá tenni”), addig a magyar válaszadók inkább a „Kieresztek egy-egy győzelem után” állítást érezték magukénak, ami a deaktiválódást jelenti.
A vesztést is máshogy élték meg: a kínai diákok szerint „A vesztés energiát ad”; „Elfogadom a vesztést és megpróbálok tanulni belőle”; „Igyekszem magamat jobbá tenni”, a magyarok többsége viszont így reagált:
„Általában hamar feladom”; „Elveszítem az önbizalmamat és a nyugalmamat”.
Honnan jöhet ez az attitűdbeli különbség? A felmérések szerint a kínai szülőknek csaknem száz százaléka legalább főiskolai végzettséget szeretne a gyerekének. Ennek megfelelően az iskolarendszeren belül nagyon komoly verseny van, vagyis a kínai szülők tudják, hogy a veszteség és a kudarc egy intenzív versenyen alapuló társadalomban elkerülhetetlen, ezért igyekeznek erősíteni a gyerekekben a tűrőképességet, a kitartást, a nehézségek leküzdésének a képességét (rezilienciát), illetve azt is, hogy ne bátortalanítsa el őket a győztes – fogalmaz a kutató.
Magyarországon a versennyel kapcsolatos társadalmi diskurzus egészen más.
Egy pszichológust idéz a kutató: „a kompetitív (versengő), a gyerekeknek az iskolába magukkal vitt társadalmi különbséget csak növelő, az osztályzatokat szigorúan vevő oktatási rendszer megbetegíti a gyerekeket; sokakból pszichoszomatikus tüneteket vált ki a folyamatos versengés”. Vagy: „Versenyistállókban megnyomorított magyar iskolások, akik nem kapnak megbecsülést.”
Fülöp Márta rámutatott, ezek a válaszok nagyon erősen kulturálisan meghatározottak. A különböző kulturális közegek különböző oktatási módokkal érhetnek el sikereket, de azért egyes elemeket meg lehet próbálni átemelni, alkalmazni és megnézni, hogy az az adott komplex kulturális szövetben milyen hatással érvényesülhet.
Az észt modell
A legutóbbi, 2022-ben elvégzett és 2023-ban publikált PISA-felmérésben az európai országok közül a legmagasabb pontszámot Észtország érte el. A csütörtöki konferencia egyik kiemelt előadója az észt közoktatási stratégia megalkotója, Eve Eisenschmidt, a Tallinn Egyetem rektorhelyettese volt.
Mint előadásában fogalmazott, újra és újra érdemes elgondolkodni az oktatás céljáról. Észtország például hiába érte el világviszonylatban az ötödik, Európában az első legjobb helyet a PISA-felméréseken,
a fő szempont számukra, hogy az alulteljesítő diákok aránya csökkenjen,
azaz a méltányosság fontos célként jelenik meg az észt oktatási rendszerben.
Az észt mentalitást – amelynek történelmi gyökerei vannak, és ami az oktatásban is megjelenik – a rektorhelyettes a következőképp jellemezte: „Tedd magasra a lécet és dolgozz keményen, mert az élet nem könnyű." Ezt a szemléletet kihívásként értékelik az iskolában, ugyanakkor a mentális segítségnyújtást is megadják az ezzel való megküzdéshez.
1918 és 1940 között, az első észt köztársaság idején a finnekkel együtt nagyon jó oktatási rendszert sikerült kialakítaniuk – mondta el a professzor –, ami a Szovjetunió alatti időkben is viszonylag megmaradt. Aztán 1991-től elkezdték az oktatási rendszer megújítását.
Észtországban az alapoktatás lezárultával, azaz a 9. osztály végén értékelik először a diákokat, akik ezután döntenek: gimnáziumban vagy a szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
Erősségüknek tartják, hogy a diákokat nem ellenőrzik túl korán, ezzel ellene mennek a szegregációnak – a lényeg, hogy az alapképzés valóban egy erős „közös alap” legyen.
Régebben volt egy erős nemzeti tanmenetük, az utóbbi években viszont több szabadságot és döntési lehetőséget biztosítanak az iskoláknak. „Jelenleg minden iskolában van valami különleges, kimondottan arra az intézményre jellemző.” A döntést ott kell meghozni, ahol alkalmazni fogják: ez volt az üzenet az iskolaigazgatók és a tanárok számára, s jelenleg európai viszonylatban Észtországban rendelkeznek a legmagasabb autonómiával az iskolák. A megméretés sem központilag történik, külső tanfelügyelő sincs, mindezt az iskolák hatáskörébe utalták, illetve a tanárok saját maguk dolgozzák ki az önértékelésüket.
Az oktatást emellett széles körű társadalmi felelősségvállalás jellemzi, az iskolán kívüli tevékenységben például számtalan civil szervezet vállal szerepet, tevékenységük igen népszerű az országban. Észtország élen jár az oktatás digitalizációjában is, amely jelentős mértékben magáncégek támogatásával tudott megvalósulni.
Eve Eisenschmidt az észt oktatási rendszer sikerének titkát a következőkben határozta meg:
- erős, mindenki számára egyenlő eséllyel biztosított alapképzés;
- hobbikra építő, fejlesztő hatású oktatás;
- digitalizáció;
- decentralizált iskolavezetés (az iskolák – egyetemi mentor bevonásával – maguk dolgozzák ki a tanmenetet, s maguk mérik, követik nyomon a pedagógusok és a diákok teljesítményét);
- külső szereplők széles körű bevonása az oktatás hatékonysága érdekében.
Ahogy világszerte, úgy Észtországban is megfigyelhető az a tendencia, hogy nem feltétlenül érettségi után mennek tanárképzőbe a fiatalok,
hanem előbb kitanulnak egy szakmát, abban tapasztalatot szereznek, s majd csak azután, már némi élettapasztalattal, azt behozva a tanításba kezdik a pedagógus pályát. Ezért a kezdő tanárok átlagéletkora jelenleg 30 év körül van Észtországban.
Halászfaluból világelső
A középiskolás diákok globális kompetenciafelmérésén jó ideje Szingapúr a világelső. A szigetország közoktatási stratégiájának megalkotója, Liu Woon Chia, a szingapúri Nemzeti Oktatási Intézet igazgatója szintén részt vett a budapesti konferencián.
Mint elmondta, Szingapúr kicsi és igen fiatal, alig 60 éves ország. „Előtte egy halászfalu volt. És az egyetlen erőforrásuk az ember – még a vizet is Malajziából hozzuk. Nincs más választásunk, az emberi erőforrást kell fejlesztenünk.” 1959-ben, amikor kikiáltották Szingapúr függetlenségét, az alapító elnök, Li Kuang-jao (aki 1990-ig vezette az országot) úgy fogalmazott:
az otthonokon kívül a legnagyobb hatást az iskolák gyakorolják az ember életében
– azóta ez a tézis alapvetően meghatározta a szingapúriak oktatáshoz való viszonyát.
Szingapúrban jelenleg 343 iskolában összesen 31 ezer tanár dolgozik. Liu Woon Chia szerint az oktatás sikerének alapvető tényezői közül a legfontosabb a tanárok minősége (itt megköszönte a konferencián részt vevő magyar pedagógusoknak, hogy „ilyen bátrak és elszántak, hogy a tanári pályát választották”). Észt kollégájához hasonlóan másik fontos sikerösszetevőként említette az erős alapképzést, illetve, hogy nemcsak akadémiai, hanem holisztikus tudást is átadnak a diákoknak.
Ami a tanárképzést illeti, fontosnak tartják, hogy aki erre a pályára lép, az hivatásnak, mi több: vonzó hivatásnak tekintse a tanítást. Ennek megfelelően igen alapos tanárképzést folytatnak, hogy
a pedagógusnak, kikerülve a pályára, legyen kellő szakmai önbizalma, mentális egyensúlya, akiben így a szülők is maradéktalanul megbízhatnak.
A tanárképzésbe bevonnak már tapasztalattal bíró iskolai tanárokat is, ezzel motiválják a képzésben résztvevőket. Szingapúrban folyamatosan értékelik a tanárok tapasztalatát, kvalitásait, hogy végül mindenki olyan területen helyezkedhessen el az oktatási rendszeren belül, ami számára a legmegfelelőbb. Egyre inkább fontosnak tartják a tanárok élethosszig tartó tanulását is.
A professzor szerint a minőségi tanárképzés és tanári hivatás iránti tisztelet mellett a siker kulcsa még
- az iskolák autonómiájának támogatása (miközben Szingapúrnak erős nemzeti alaptanterve is van);
- megfelelő javadalmazás („a legjobbakat kell felvenni, képezni és megtartani”);
- a pedagógusok elismerésének a kifejezése (minden évben a legjobbak találkoznak az elnökkel, aki jutalomban részesíti őket);
- a tanárok a gyakorlatban is jól alkalmazható tudást kapnak;
- nemcsak a mai viszonyokra képezik őket, hanem arra is, hogy magukat tudják képezni, s ezzel a jövőre is fókuszáljanak.
A szingapúri oktatást pedig alapvetően négy pillér jellemzi: értékalapú, diákközpontú, jövőközpontú, bizonyítékalapú.
Az iparra, az üzleti életre az oktatásban partnerként tekintenek, ezért a pedagógusképzésbe is beépítették, hogy egy évet minden kezdő tanárnak a gazdaságban kell dolgoznia, gyakorlatilag bárhol, a lényeg, hogy tapasztalatot szerezzenek a való világról, s erre oktassák aztán diákjaikat is. De ugyanígy elmennek Vietnámba, ahol nincs technikai támogatás az oktatásban, itt jobban megérthetik a tanár világban betöltött szerepét, s láthatják, nem minden a technológia.
„A világ egyre komplexebb, erre fel kell készíteni a tanárainkat” – fogalmaz Liu Woon Chia. Mint mondja,a nemzetközi kitekintés igen hasznos, mivel a hazatérő tanárok aztán megosztják egymással tapasztalataikat, bővítve ezzel ismereteiket arról, miképp szervezik az oktatást a világ különböző tájain és kultúráiban.
Az utóbbi években a probléma alapú tanulásra fókuszálnak, a való világban létező problémákkal foglalkoznak, „így van esélye a diákoknak, hogy felnőtté válva majd az akkori problémákat is kezelni tudják”. Az oktatás célja pedig államalapító elnökük szavaival:
jó embert és hasznos állampolgárt nevelni.
Vagyis a tanulási kompetencia mellett a szociális és emocionális kompetenciát is hangsúlyozzák: „Olyan diákokat szeretnénk nevelni, akik önbizalommal teli, aktív életet élnek, kritikusak, független gondolkodásúak. Önszabályozó diákokra van szükség, akik felelősséget vállalnak a saját tanulásukért, érezve azt, hogy valóban szükségük van arra a tudásra.” Épp ezért a diákokat is aktívan bevonják a tananyag, az órai munka megszervezésébe. „Végső soron a saját társadalmukat szervezik.”
Ahogy a fejlett világban mindenhol, a teljesítményalapú oktatási rendszerben a szingapúri diákok is nagyon stresszesek, „az akadémiai sikerre koncentrálnak”, ennek kezelésére különös figyelmet kell fordítani – hangsúlyozta a professzor.
A végső cél az emberi potenciál kiaknázása, a mesterséges intelligencia adta lehetőségek kihasználásával.
Mostantól erre fókuszálnak a szingapúri oktatásban.
Az egymillió dolláros kérdés
Az ezt követő panelbeszélgetés résztvevői (Eve Eisenschmidt, Liu Woon Chia, Fülöp Márta, valamint Láng György, a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola igazgatója) elsőként azt a kérdést kapták, mit szólnak ahhoz, hogy a Covid járvány utáni, 2022-es PISA-felmérés globális visszaesést mutatott a matematika, a természettudományi ismeretek és a szövegértés terén is.
Fülöp Márta úgy fogalmazott, a Covid és az új technológiák, mindenekelőtt a chatGPT megjelenése után el kell telnie egy kis időnek, hogy pontosan lássuk ezek kognitív következményeit. „Jelenleg úgy tűnik, inkább a hanyatlás, semmint a fejlődés felé hatnak.” Az észt előadó azonban nem aggódna a PISA-felmérésben megjelenő hanyatlás miatt, mivel annak elsődleges célja éppen, hogy egy összehasonlító perspektíva biztosítása. A szingapúri professzor pedig azt hangsúlyozta, noha jók az eredményeik, nem törekszenek elsőségre, az iskolák felé sem ezt hangsúlyozzák, hanem
arra összpontosítanak, hogy a leszakadókat felhozzák.
A Radnóti igazgatója azt fogalmazta meg, hogy ők elsősorban nem a PISA-eredményekre, sokkal inkább hazai kompetencia mérésekre és az érettségin nyújtott teljesítményekre figyelnek. Amit komoly változásként érzékel, hogy mennyire nehéz fenntartani az elért eredményeket. „Sokkal jobban átgondolt, következetes munkára van szükség.”
Szóba került az is, hogy mi lehet az oka, hogy a PISA-felmérésben a nyugati országok egyre rosszubbul teljesítenek? A szingapúri Liu Woon Chia erre úgy felelt, hogy „ez az egymillió dolláros kérdés”, de szerinte
nem lehet melléfogni, ha jók a tanáraink – jól képzettek és érdekli őket, hogy mi van a diákjaikkal.
Fülöp Márta szerint az, hogy egy társadalom mennyit invesztál a tanárokba, az értékrendszerrel függ össze: „ha magasra értékelem az oktatást, a tanulást, akkor fontos lesz a tanárképzés”.
A diákok mentális állapota is vissza-visszatérő téma volt a konferencián, ezzel kapcsolatban Láng György megfogalmazta: alapvető fontosságú, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az iskolában, a tanulási folyamatban találjanak örömöt, kísérletezzenek a tanulási módszerekkel, és váljon élménnyé számukra a tanulás. Az ELTE gyakorlóiskolájaként ezt el is várják tőlük.
Fülöp Márta egy kutatást említett, amelyben normál, illetve Waldorf-iskolások versengéshez való viszonyát vizsgálták, utóbbiban a versengés kimondottan nem támogatott, de a legfontosabb tanulság az volt, hogy a versengestől való szorongás mindkét iskolatípus diákjainál megmutatkozott. A kutató szerint a versenyhelyzettől való félelmet és szorongást nem lehet kikerülni, ezért inkább a megküzdési stratégiákat el kell sajátítania.
A szingapúri előadó úgy fogalmazott, ha a társadalom elfogadja, hogy a siker sokféleképpen mérhető, s nem csak akadémia siker létezik, akkor a diákokk is elégedettebbek, boldogabbak lesznek. A szingapúri oktatás ugyanis nagyon kompetitív, de van védelmi faktor is: az a szempont, hogy mi a tanulás magasabbrendű célja, ez pedig értelmessé teszi a versengést is a diákok számára.
Oktatás a 21. században
Szó volt arról is, hogy mi lehet a modern oktatás célja: olyan gyerekeket nevelni akik ismerik a választási lehetőségeiket, hisznek magukban és az emberiségben is, és megvan a képességük arra, hogy kibontakoztassák az önmagukban rejlő lehetőségeket, felkészülteka jövőre – különben a gép teljesen átveszi a pedagógus helyét.
A konferencia foglalkozott ugyanis a mesterséges intelligencia (MI) kérdéskörével is – erről a konferencián Prószéky Gábor nyelvész-matematikus, a MorphoLogic cég alapítója tartott előadást –, amivel már korábbi cikkünkben is írtunk. Az MI-t és a chatGPT-t közérthetően taglaló interjúnkat Prószéky Gáborral pedig itt olvashatják:
Egy, az OTP Fáy Alapítványa által végzett nem reprezentatív felmérésből az derült ki:
a megkérdezett diákok (16-24 éves korosztály) 35 százaléka úgy gondolja, a mesterséges intelligencia térnyerésével feleslegessé fog válni a tanár, de még a pedagógusok 25 százaléka is így vélekedik.
Egy másik figyelemre méltó kutatás szerint tavaly az egyetemi hallgatók 90 százaléka hallott a chatGPT-ről, idén ez a szám 99 százalék volt. S míg tavaly még csak 46, idén már 70 százalékuk használta is az új technológiát.
Arra a kérdésre, hogyan kezelje a pedagógus az oktatásba feltartóztathatatlanul és egyre gyorsuló ütemben bekúszó MI-t, azon belül is elsősorban a chatGPT-t, Rónay Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának dékánhelyettese úgy reagált: „Nulladik lépésként fejezzék be a pánikolást a tanár kollégák. Első lepésként pedig kezdjék el képezni magukat, számos oktatási platform, továbbképzés elérhető. A kollégák osszák meg egymással az aggodalmaikat és a tudásukat, nézzék meg együtt, hogyan lehet fejlődni ezen a téren. Proaktívan és közösen kell a feladathoz állni, ez egy csapatban megvalósítható feladat.”
