Csupasz szemmel
A halaimat már legalább egy hónapja edzettem a természeti tüneményre, mindennap dél és fél kettő között kikapcsoltam az akvárium világítását, és nem hiába. Csak az egyik pontylazac nézett már aznap este szemrehányóan, a többiek kiegyensúlyozottak maradtak. A múlt héten sikeresen megvalósult a gőtéim évek óta tervezett kivadítása, és egészen jól beilleszkedtek a füvészkerti kis tó ökoszisztémájába. Majdnem beszereztem egy vakondokot is, szóval nyugodt lelkiismerettel vártam a jelenséget, amely csupán a szárazföldi teknősök és egyes nagy testű papagájok életében ismétlődik meg kétszer egy helyen, a legtöbb élőlénynek, például a kérészeknek is nagyon jó időben kell születniük ahhoz, hogy legalább egyszer megfigyelhessék.