Tartalom

MaNcs, XI. évf. 29. szám, (1999.07.22.) (1999-07-22)

Egotrip

Egotrip

Kálmán C. György: Magánvalóság (álló)

Most jócskán délre vagyok tőled, kedves olvasó, legalábbis délebbre, mint a zömed (nem árt egy kis óvatosság, tekintettel a MaNcs remélhetőleg szaporodó számú afrikai és antarktiszi előfizetőire). Távközlésileg és nyomtatott sajtóilag el vagyok hát szakítva hazámtól, aminek hasznait élvezem és terheit viselem. Ha hozzájuthatnék is újabb információkhoz, elzárkózom előlük: van az a pár lap, ami egy-két héttel ezelőtti napilapból a bőrönd mélyén megmaradt, meg van az a negatív információ, hogy Európa közepéről a hírtelevíziók nem szólnak, s mindez megnyugtatóan kikapcsolja szeretett hazámat látókörömből, amelyet most inkább a délszaki szépségek töltenek be.

Para

Egotrip

Kovács Imre: én

Kinyalom a füledből a bábel-halat, leteszem a lantot, hallom, hogy énekelsz, hallom, hogy vacogsz, bekebelezlek, átoperállak, kicsinállak, játszd újra, hiteles, megvehető, reggeli első bekezdés (olvasol, hülye, eszem a frontod). No mi lesz ebből?! Mányok és bidergetett mony, lassú ébredés, amikor a leszáradt herék felé indul a tétova kéz, most elég, mondom, elég ebből, beszéljünk inkább a lányról, aki hátat fordított a gőg paradicsomának, nos, tényleg elég, gyermekét az államra íratja, tárcáját nevetve hagyja el. Képzeljünk el tehát egy hatalmas, kezében lándzsát szorongató afrikai csávót, aki semmit sem sejt arról, hogy címlapgyanús, csak az oroszlánra figyel, mellesleg egész Kenyára, ahol öt év alatt sikerült megszüntetni az orvvadászatot, azonmód, mikor elkezdték felszólítás nélkül lelőni az orvvadászokat. Maszáj Herkules, ne zavarj, vedlek éppen, ép most minden, meg az elefántok is, akik, de hiszen te tudod, rendszeresen az akáciákat meg a kukoricát, pedig már százszor, most sportvadászokat hív, hogy legyen, hogy legyen. Csak a halott elefánt a jó elefánt, részben a kukorica miatt, részben meg csak úgy, de ilyenkor be kell fognom Iim szemét, mert be kell.

Publicisztika

Publicisztika

Varró Szilvia: Mi ép?

Nemzeti Családpolitikai Koncepció címen májusban készült el a Szociális és Családügyi Minisztérium szakértői által készített tervezet. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter az éles kritikákra reagálva elmondta, hogy a koncepció még nem végleges; a 68 oldalas irományból azonban világosan kiderül a kormány értékrendje. Az egyház és állam tökéletes összefonódását és a macsó konzervativizmust kiindulópontnak tekintő anyag kulcsszavai a "keresztény/keresztyén családmodell", "ép család", "egészséges család", "hagyományos családmodell".

Publicisztika

Adams Family

Arra a kérdésre, hogy Észak-Írországban ki a jó fiú meg ki a rossz, máriás huncut legyen, aki tudja a választ; az egyetlen zsinórmértéknek mindenesetre - egy magunkfajta, alapvetően erőszakellenes közlöny számára legalábbis - épp a konfliktus szereplőinek az erőszakhoz való viszonyát érdemes választani. Ez sem olyan egyszerű persze, mint amilyennek így kimondva tűnik, hiszen egy magára valamit is adó etnikai konfliktus szereplői közül mindegyik azt állítja, hogy nem ő kezdte, és tényleg csak azért lő, robbant, rabol bankot, mert a másik fél erre kényszerítette, értsük már meg, ő is sokkal szívesebben etetne galambokat otthon, de nem teheti.

Publicisztika

Ki fizeti a révészt?

Kopogjuk le gyorsan, levonulóban az épp utolsó árhullám, a miniszterelnök is ehagyta a katasztrófa sújtotta területeket. Kezdődhetne az, ami állítólag már folyik az első csapás óta, kárelhárítás, rehabilitáció, katasztrófamegelőzés. Csakhogy sokba lesz (van) ez, hallani felelős szájakból, ami szentigaz, és legjobban az tudja, aki pillanatnyilag csak a kárt, a saját kárát látja.

Belpol

Belpol

Miért nem lesz mindenkiből kurva? (Székely György szociológus)

A prostituáltakról sok mindent hiszünk, de nem sokat tudunk. Az állami gondoskodásban részesülőről még kevesebbet hiszünk, és semmit sem tudunk. E két csoport közös metszetéről viszont dunsztunk sincs. Egy szociológiai kutatás most épp e metszetet vizsgálta: vezetője segít abban, hogy olvasóink is bepillanthassanak e varázsos világba.

Belpol

Politikai hírek és

Honvédség: leépítés mellett hetvenmilliárd többlet Lapértesülések szerint hetvenmilliárd forintos többletet ígér a Honvédelmi Minisztériumnak az a titkos kormányhatározat, amelynek alapján a tárcánál megkezdődött a hadsereg stratégiai felülvizsgálata. Cserébe a honvédség létszámát radikálisan, a jelenlegi 51 ezerről 41 ezerre csökkenteni kell. A Magyar Hírlap értesülése szerint a kormányhatározat lehetővé teszi, hogy a Honvédelmi Minisztérium a védelmi feladatokat el nem látó szervezetektől (mint például a Honvédkórház) megváljon, ám az azok után eddig járó költségvetési támogatást továbbra is megkapja. Az állítólagos hetvenmilliárdos többletbevétel számos, évek óta halogatott fejlesztés elindítását teszi lehetővé, de az összeg nagy részét valószínűleg felemésztik a végkielégítések.

Belpol

Szlovák törvény a kisebbségek nyelvhasználatáról: Szópóker

Lehet, túl korán örülünk, de mind Szlovákiában, mind Romániában az elmúlt másfél hónap során olyan változások születtek a kisebbségeket érintő törvényi szabályozásban, amelyek kedvezően befolyásolják az ott élő magyarok életét. Szlovákiában a kisebbségi nyelvhasználatról jött létre az eddiginél valamivel türelmesebb jogszabály, Romániában pedig az oktatásról. Még akkor is így van ez, ha például a szlovákiai magyar politikusok nem hajították el az agyukat örömükben az új nyelvtörvénytől.

Belpol

"Megfigyelési lista" újságírókról: Parázs a kamu alatt

Meglehetősen nagy a hallgatás azokról a papírokról, amiket június 26-án kapott meg két napilap. A nagyrészt szerkesztőségek és újságírók névsorát tartalmazó "dokumentumok" összességükben hamisítványok: egymásra fénymásolt iratokból és aláírásokból állnak a dossziék. A bennük szereplő némely információ azonban - ráadásul nem is csak a részletekben - észveszejtően helytálló.

Belpol

Árvíz Hevesben: Tehetetlenül

A múlt heti esőzések következtében súlyosabb helyzetbe került az ország, mint az év eleji ár- és belvizek idején, pedig már akkor is azt hittük, ennél rosszabb nem jöhet. A mostani ítéletidőnek eddig hét halálos áldozata van, az esők nyomán kialakult áradások tizenhárom megye csaknem kétszáz települését érintették, az összedőlt vagy életveszélyesnek nyilvánított házakból több mint háromezer embert telepítettek ki, de a veszélyeztetettek száma ennek tízszerese volt. A legsúlyosabb helyzet Heves megyében alakult ki, ahol 4900 házat öntött el a víz, 1750-en hagyták el otthonukat. A megyében eddig nyolcvankét ház dőlt össze.

Belpol

Sírgyalázás Szombathelyen: Kőtáblák üzenete

A magyar törvények szellemében szabadlábon védekezhetnek a szombathelyi zsidó temető tizenöt sírjának meggyalázói. Tettük ma társadalmilag kevésbé veszélyesnek minősül, mint mondjuk iratok nélkül gépkocsit vezetni. A sírgyalázó szabad ember, ha úgy gondolja, akkor fenyegető levelet ír, esetleg jelentkezik a rendőrtiszti főiskolára.

Külpol

Külpol

Teheráni megmozdulások: Tartják a jó Iránt

1978, a sah bukása óta nem volt olyan forradalom közeli az iráni közhangulat, mint a július 8. és 15. közötti héten. A Teheránból egy sor vidéki nagyvárosra is átterjedt tüntetések és kíméletlen megtorlásuk után a diákok a hét végén bejelentették, hogy nem hirdetnek újabb akciót, amíg a képviselőik nem találkoznak az ország fő biztonsági szervének, a Legfelső Nemzetbiztonsági Tanácsnak a tagjaival. Erre alighanem várhatnak egy ideig, de a háttérben eközben is folytatódik a nehezen áttekinthető küzdelem a konzervatív vallási vezetők és a reformerek között.

Külpol

Szerbia és Crna Gora: Köszönöm, hogy imádott

A szerbiai ellenzék - a külföldi turnék mellett - a vidéki városokban lankadatlanul szervezi Milosevic-ellenes tüntetéseit. Ez, a jelek szerint, nem érdekli Milosevicet. A Crna Gora-i kormány tárgyalásokat kezdeményezett a közös állam, Jugoszlávia jövőjéről. Ez, úgy tűnik, nem érdekli Milosevicet.

Külpol

Oroszország újra támad: Rombirodalom

Minden gazdasági nehézség ellenére a múlt hónapban Oroszországban hadgyakorlatot tartottak, amely a volt Szovjetunió összeomlása utáni idők legnagyobb katonai felvonulásának bizonyult. Ötvenezer katona vett benne részt, több légi ezred, és nem maradt el egy olyan komputeres szimulációs rendszer kipróbálása sem, amelyre csak újabban tett szert a hadsereg. Orosz bombázók közelítették meg az amerikai biztonsági zóna határát, Izlandot, felderítő és vadászgépek jelentek meg a NATO-tag Norvégiát övező nemzetközi vizek fölött, miközben az orosz hadihajók bonyolult manővereket mutattak be a térségbe siető amerikai elhárító egységek orra előtt.

Zene

Zene

Film: Határsértések

Ha nyár, akkor autósmozi. Még akkor is, ha ezt a tömegszórakoztató intézményt mára lemosták a színről a légkondicionált multiplexek. Viszont tartja magát az autósmozi-szerű választék: a forgalmazók valamiért meg vannak győződve arról, hogy nyáron elsózható a legsótlanabb vígjáték, elsüthető a legsületlenebb horror is. A fajsúlyosabb mozidarabokat meg hidegre teszik. Szerencsére a pesti művészmozik meg-megkavarják a bágyatag leget, idén nyáron még magyar filmeket is merészelnek vetíteni. És ami merőben szokatlan: kisjátékfilmek is szerepelnek a műsoron.

Film

Film

"Bírom cérnával" (Benczúr Emese képzőművész)

Próbáld meg rózsaszínben látni a világot, javasolja a Velencei Biennálé magyar pavilonjának udvara fölé feszített, felhőket is átszínező, rózsaszín selyemre hímzett szövegével Benczúr Emese, aki Bukta Imre, Csörgő Attila, Erdélyi Gábor és Imre Mariann mellett képviseli ott Magyarországot. Három éve diplomázott, s elgondolkodtatóan ironikus munkáival már a főiskolán "a tárgyiasult idő, a tárgykészítés és az elmélkedés, a textil, a hímzés, a nyelv és az írás metszéspontján"* találta meg a maga helyét.

Film

"Különben elfoglaljuk Magyarországot" (Rachid Taha rai énekes)

Míg a rockban gyengélkedik, a world musicba nagyon belehúzott az idei Pepsi Sziget. Az augusztus 9-én fellépő Rachid Taha szupersztár a raiban: tavalyi Diwán albuma 794 versenyzőből lett hatodik az európai rádiósok ´98-as összesítésében, majd tavasszal megint robbant a Khaleddel és Faudellel közös 1. 2. 3. Soleils koncert felvételével. Ami egy telefonba fér, igyekeztünk megtudni tőle - korai zenekarától, a Carte de Séjourtól kezdve.

Lélek

Lélek

Kapolcs. és vidék-e?: Völgymenet

A Művészetek Völgyének fontos alkotórésze maga a völgy. Hogy oda kell menni. Utazni pedig általában jó, utazni gyönyörű, utazni szép, vidékre főleg. A ember úgy érezheti, hogy el van vágva a világtól, és a mobilt is nyugodtan otthon lehet hagyni, mert a völgyben Darth Vader is csak Monostorapátiban, a Kilátódombon mondhatja, hogy a térerő velem van.

Lélek

"Nekem az illúzió a fontos" (Madame Kio, született Heidl Kornél)

Heidl Kornél 1960-ban hagyta itt először Magyarországot egy korrekt balett-táncosi szerződéssel, mint báró Kemény Melinda tanítványa. Azóta csak ritkán látogat haza. Az elmúlt húsz évben már nem táncos, hanem kabarészínész és egyben a legidősebb, világszerte ismert magyar travesztisztár, az eltéveszthetetlenül sajátos stílusú Madame Kio. Berlinben ez egy komoly szórakoztatóipari foglalkozás: talán ez az egyetlen európai város, ahol a kabaréműfaj a húszas évek óta ugyanazt jelenti.

Tudomány

Tudomány

Csődközelben az Iridium: Holdfogyatkozás

Az amerikai lapok szerint a Motorola műholdas üzletágát irányító Bary Bertiger felesége találta ki az egészet még 1985-ben, mert nem tudta felhívni férjét a Bahama-szigetcsoport egy napsütötte tengerpartjáról. Ettől még működhetett volna a nagyjából 5,5 milliárd dolláros beruházással létrehozott rendszer, a piacra lépés óta eltelt kevesebb mint egy év alatt mégis csőd közeli helyzetbe került az Iridium, a világ első globális műholdas mobiltelefon-hálózata.

Tudomány

Könyv: Rokonszenves hasonszenv (Dr. Horváth Katalin-Bóna László: Homeopátiás gyógyművészség)

Létezik egy hatalmas csomag, amire gondos (netán: gondviselő?) kezek ráfestették a "csoda" feliratot. Ebben a csomagban ott lapul vagy éppen ragyog - divattól és propagandától függően - millió lehetőség - az asztrológiától kezdve a kártyavetésen és az akupunktúrán át a kézrátételig, az íriszdiagnosztikáig, a szellemidézésig az isten tudja (szó szerint!!!) hányféle fantasztikus megoldás. Mind-mind tökéletes recept, csak válaszd a megfelelőt, és biztos lehetsz abban, hogy megtudod, mi az élet értelme, és/vagy egészséges leszel, mint egy komplett tölgyfa, és/vagy legalább annyira boldoggá válsz, mint egy képregényhős a Jehova Tanúi füzetekben.

Sport

Sport

Kőbányi Világos erősember-világkupa, Keszthely: Fanyűvő, Vasgyúró és Remingijus Kacanskis

Magnus Ver Magnusson, a király, az izlandi rém, aki az utóbbi időben az erősember-versenyeket uralta, visszavonult. Infarktust kapott, ami negyven alatt kissé túlhajtott életvitelre utal. Az erősember-műfaj maga az elrettentő példa valamennyi sportoló számára: ami itt folyik, az minden ízében ellenjavallt. Hatalmas, emberfeletti erőfeszítések különösebb bemelegítés nélkül, ízületgyilkos mutatványok életveszélyes sportszerekkel, söröshordókkal, kétmázsás kőgolyókkal. Esetleg egy kamionnal.