Az idillbe csak az zavar bele, ha gyerekkel és pénzzel megy ki az ember, mert akkor se vége, se hossza a követelőzésnek.
Árfekvés tekintetében
az állatkerti büfések és bóvliárusok a ligetet tekintik mértékadónak, ennélfogva 60 egy gombóc fagylalt, 2 deci ásványvíz többe van, mint a boltban másfél liter, a perecnek pedig mozgóára van: ugyanott egyik nap 100, másnap 140. Melegen ajánlom a jéghidegen az igazi feliratú kólaautomatát, 150 az egységár, de te 200-at dobsz bele, mert azt ígéri, hogy visszaad. Nem ad. Kólát sem. Viszont azt már nem ajánlom, hogy felhívd a gépen megadott telefonszámot. A telefon Győr-Sopron-Moson megyében fog csöngeni, ahol készségesen megadnak egy immár második körzethez tartozó, Pest megyei számot, az egész nem került még egy ezresbe sem, csak arra volnék kíváncsi, mit mondana erre a fejlettebb változatra a hazalátogató Kohn bácsi.
Az állatkertben újabban étterem is működik, a barlangban, egész jó, és nem drága, nincs viszont gyerekadag (minek is?); kólából lehet háromféle mennyiséget kérni, igaz, csak háromdecis pohár van, de még így is töredékébe kerül a fenti, háromkarú rablós változatnak.
Rátérnék a tartalmi vonatkozásokra. Régen az állatkert módfelett lepusztult hely volt, sokáig cikkeztek a bezárásáról, mivel kicsi, humánus állattartásra alkalmatlan, és aránytalanul sokba kerülne a műemlék épületek felújítása. Az évekig tartó tipródás arra volt jó, hogy addig se áldozzanak rá egy fillért sem, mert lesz majd egy igazi, korszerű állatkertünk. Akkoriban megszokott látvány volt a ketrec sarkában kuporgó, lelki beteg állat, az ordítozó, ittas egyén és a kifejezéstelen tekintettel, nejlonzacskóval a kézben kóválygó fiatalember. Viszont fillérekbe került a jegy. A mai belépti díjak mellett már nem éri meg éppen itt hódolni a más irányú élvezeteknek, most már szinte csak gyermekes családok és - figyelemreméltó számban - szerelmespárok látogatják az intézményt.
A legnagyobb, méghozzá örvendetes változások
az új igazgatóval
köszöntöttek be; az ember nem győz csodálkozni, ha tudja, hogy az illető pályázaton nyerte el az állást. Még ennél is furcsább, de meg mernék rá esküdni, hogy ez az ember szereti az állatokat. Két frontot nyitott egyszerre: szeressenek ide járni a népek, és érezzék magukat jobban, sőt jól az állatok. A kettő persze összefügg: ki az a perverz lény, aki azért fizet be, hogy sajnálhassa az állatokat?
Az utóbbi években fokozatosan tűnnek el az állatkert szégyenfoltjai, a szűk, büdös ketrecek, a fenyegető táblák, amelyek például az utálatos, köpködő tevéktől tartották távol a látogatót. A tevékhez most oda lehet menni, a közeledés kölcsönösnek mondható, egymás leköpködéséről pedig szó sincs. Talán az elefántok sorsa javult a leglátványosabban, és itt nem csak Lagzi Lajcsi támogatására vagy a gyönyörűen restaurált elefántházra gondolok, amelynek a tornyába is bőven megéri felmászni; már előbb megszűnt az a vérlázító helyzet, hogy óriás vastüskékkel rakták körbe az elefántok sivár betonteknőjét, ami súlyos sérüléseket okozott az amúgy is rossz, ótvaros bőrben lévő állatoknak. Az állati jólét legbiztosabb jele a szaporodás - az elefántok persze nem mutathatják ki ily módon a hálájukat, lévén mind a ketten nőneműek.
Most a szintén ilyen felállásban versenyző csimpánzokért kell aggódni; az amúgy sem túl szívderítő, középkorú majomház nyomasztó élménnyel szolgál, ha éppen ott van a két csimpánzlány is. Elég egy futó pillantás, hogy egy szavát se higgyük a magyarázó feliratnak, miszerint nem betegek, hanem szerelmesek. Nincs az a reménytelen szerelem vagy cserbenhagyásos gázolás, amely ilyen súlyos mizantrópiát és tömény depressziót tudna produkálni. A Biancáékkal való leverő találkozás után azonnal tekintsük meg a szomszédos orangutánokat, ők gyerekestül együtt jól vannak, és mindig készek egy kis bohóckodásra. Ne várjunk ilyesmit a kétgyermekes gorillacsaládtól.
A főemlősök
roppant kényes és érzékeny emberek, de a német földről érkezett gorillákkal szemmel láthatóan minden rendben van. Golo, az apa tiszteletet parancsoló méretekkel, hatalmas csúcsos fejjel rendelkezik, a mama talán a harmadik gyerekét várja, de lehet, hogy csak elhízott a jó koszttól meg a szülések után; Dango, a hétéves, jókötésű nagyfiú és Gorka, a hároméves, formás, csupa gömbölyű kislány már itt született Budapesten. A tavalyi évet szinte teljes egészében a galléros páviánoknak szenteltem. Igazi proli népség, egész nap kevernek a hegyi kecskékre emlékeztető szakállas juhokkal megosztott, koszos, szaros kifutójukban. Náluk mindig történik valami, nemrégiben például háremurat cseréltek - igaz, ez viszonylag ritka esemény -, viszont mindennapos a hajba kapás, az anyák a farkuknál fogva húzzák maguk után a kicsiket, azok visítanak, mint a fába szorult féreg, időnként elrabolja őket egy vásott nagykölyök, aki aztán megkapja a magáét, akrobatikus ügyességgel rohannak fel s alá a meredek sziklafalakon, összevesznek a bedobált falatokon, amelyeknek a javát mindig az alfa hím (jelenleg az impozáns palásttal rendelkező Tomi) kaparintja meg, hiába ül egykedvűen, háttal a közönségnek, azonnal kiszagolja, ha a látogatónak valami értékesebb élelmiszer, például gyümölcs van a kezében. Vannak köztük kifejezetten szemét alakok, ezek folyton piszkoskodnak a többiekkel, aztán a megérdemelt büntetés elől a vezérhímhez menekülnek. Nem akármi az sem, hogy a tüzetes megfigyelő szeme előtt játszódik le a páviánok teljes szaporodási ciklusa az oestrustól a vezérhím kerülgetésén, magán az aktuson át a terhességig, majd a kismajom megszületéséig. Az első éjszaka joga mindig a hárem uráé, a többiek csak akkor léphetnek pályára, mondhatni tét nélkül, ha elmúltak a legtermékenyebb napok. Az izgató nőstények körül rendre ott sertepertélnek az éretlen kamaszok, időnként nekibátorodva tesznek is egy-két suta kísérletet a behatolásra. Többnyire megvető elutasítás lesz osztályrészük, de nagy ritkán leesik nekik egy kis maradék. Az igazán kitartó megfigyelő még homoszexuális próbálkozást és fellációt is kifoghat néhanap. Kifejezetten érdekesek a majmok és a juhok közti villongások és pozícióharcok: dacára annak, hogy a kifejlett juhok jóval nagyobb testűek a majmoknál, még a filigrán nőstények is elhajtják őket, ha túl közel merészkednek a gyerekhez, vagy részesülni akarnak a bedobott élelmiszerekből, vagy akár csak azon a helyen bóklásznak, ahová a majmok kívánnak letelepedni.
A legfrissebb attrakció, hogy a látogatók kisebb csoportokban bemehetnek a mókusmajmok ketrecébe, a múltkor kettő is felugrott a vállamra, állati volt.
Bori Erzsébet
