Krisna Szekér-fesztivál: Védikus piknik

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
1999/28. (07. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Vallási tárgyú összejöveteleken általában álldogálni meg üldögélni szoktam, és figyelem magamat, hogyan reagál a neurózisom a történésekre. Kell kábé két óra, addigra általában kiderül, hogy megnyugszom-e, vagy még jobban szorongok. A Szekér-fesztiválon egészen megbékéltem, csak tizenöt percenként rezdült egyet-egyet a fejem, ami messze elmarad az átlagostól.

A Krisna-tudatú hívek a Köztársaság téren gyülekeztek a helyi lakosság nem kis meglepetésére, hogy immár hatodik alkalommal megtartsák a Szekér-fesztivált, aminek keretében egy meglehetősen nagy és feldíszített kocsit húznak végig a Rákóczi úton a Tabánig.

A hívek átszellemültek, jól érzik magukat, táncolnak, énekelnek, kezdetben csak saját ritmushangszereik kíséretében, majd bekapcsolódik a tangóharmonika, a szaxofon, előkerül a drót nélküli mikrofon. A lakosság odaadóan figyel, nem szokott itt történni semmi érdemleges, akkor is kiülnek piknikezni az erkélyre, ha elterjed, hogy Baja Ferenc új nadrágtartóban jön dolgozni, most pedig igencsak látványos gyülekezésben lehet részük, mert bár a tavalyi elefántot két tevére cserélték, de idén előregyártott táblákat kaptak az érkezők, hogy városok szerint vonulhassanak. A Miskolc, Békéscsaba, Veszprém láttán sajnos az jutott eszembe, hogy ezt jövőre nem kéne, mivel ezzel a módszerrel általában a kis létszámú és önbizalomhiányban szenvedő mozgalmak szoktak élni, mint például amikor a Munkáspárt háromtagú tüntetésén kiosztják a Keleti-Országrész és Nyugati-Országrész feliratú táblákat. Itt persze erről szó sem volt, szerény megítélésem szerint az induláskor legalább ezerötszázan gyűltek össze a tér sarkán, hogy a vezetékek és a parkoló autók miatt kissé nehézkesen, de végül elinduljanak céljuk felé.

Én ilyenkor két dolgot szoktam megfigyelni: egyrészt hogy hagynak-e szemetet maguk után a felvonulók, másrészt hogy mit szólnak az autósok, akik előtt mintegy húsz percre lezárják a Rákóczi utat. Nos, meg kell mondanom, a Krisna-tudatú hívők hagynak maguk után szemetet, de szépen összegyűjtve, egy gyümölcsös ládába halmozták az ásványvizes üvegeket, de a ládát sajnos egy padon felejtették.

A sofőrök reakciója azonban több szempontból is meglepett. Elsősorban azt csodáltam, hogy a hosszú kocsisor mellett végighaladva, alig tapasztaltam türelmetlenséget, számomra eddig elképzelhetetlen módon, szinte hangtalanul várakozott a forgalom a déli hőségben, akik viszont szólásra adták a fejüket, azok szép és emlékezetes mondatokkal adtak hangot problémájuknak. Kiemelném például a "Miért nem mentek vissza Afrikába?!" szólást vagy az ugyancsak kedves és lényeglátó "Ezek nálunk, Németországban is ezt csinálják, hogy ne kelljen dolgozni!" összetett mondatot, amelyek mintegy kiemelkedtek az egyébként gyér mezőnyből. Ezúton is gratulálnék annak a világoskék BMW-t vezető, magányos, fuxos, kigyúrt úriembernek, aki egyetlen szó, köpés vagy lövés nélkül végigülte a dugót, majd elegánsan elhajtott.

A Tabánban már legalább háromezren vannak, amikor odaérek, a központi sátorban a Govinda együttes (nem véletlen az egyezés az étterem nevével, melyről majd egy későbbi számunkban) készülődik, amit a körülöttem sertepertélő és gyermeküket legeltető családanyák Bóbitának értenek, mire tódulni kezdenek a színpad felé. A zene alatt álldogálok, hagyom, hogy hasson rám az egész, várom, mi lesz, figyelem a csoportdinamikát meg a csajokat. Kevés nehezebb feladat van, mint krisnás felvonuláson megtalálni valakit, mivel - külső szemlélő számára - mind a ruhák, mind a hajviselet meglehetősen egységesnek tűnik, és sokkal inkább kell koncentrálni az arcra és a szemekre, mint egyéb helyzetekben. A krisnás csajok - mint végül megtalált bennfentes barátomtól megtudtam - figyelmeztető jelet viselnek a homlokukon, ha például piros pöttyöt látunk, lehet hagyni az egészet, mert már foglaltak, de egyéb pöttyök esetén sem érdemes őket a Nincs Pardonba invitálni, mert kicsit más értékrend szerint élnek, mint például a kirakatrendező szakközépiskolások. Ettől függetlenül is egzotikus látvány azonban a nem kifejezetten európai ruhák kavargása a Ráckerttől néhány méternyire, ahol a megszeppent személyzet a bezárt kapu rácsán keresztül figyeli a jövés-menést.

Srila Sivaramaswami vezető lelkész előadása alatt elered az eső, a Hit Gyülekezetének imakommandója sikeresen imádkozott, aztán a szakrális meccs alakulása szerint hol eláll, hol újra elkezd szakadni. Gigászi erők feszülnek itt egymásnak, bár a Krisna-tudatú hívők közül még nem nőtte ki magát egyetlen Bartus László sem, de ezt láthatóan nem is bánják, inkább árusítják a maguk készítette ételeket és ruhákat, meg jól érzik magukat. Az arcokon - leszámítva az enyémet - nincs nyoma az eklézsia-neurózisnak, inkább olyan légynek sem ártó, mantrázó mukiknak nézhetném őket, akiktől azért így hirtelenjében botorság volna félteni a társadalmi békét, mert meggyőződéstől függetlenül kijelenthetem, hogy tanításaikban legalább annyi, de inkább több igazság van, mint a kormányprogramban.

Az eső elől a Ráckertben találok menedéket, ahol a második vegyes után végre már ugyanúgy rezeg a fejem, mint ezelőtt. Másodpercenként hatot.

Para-Kovács Imre

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
1999/28. (07. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...