A végleges változat
szerint hatvanhat darab, tizenegy alacsony orbitális pályán (Low Earth Orbit, vagyis LEO) keringő műhold játssza a manapság oly népszerűtlen bázisállomások szerepét, átlagosan 780 kilométerrel a földfelszín fölött. Ez a pálya elég magasan van ahhoz, hogy ne kelljen biztonsági őrrel védeni a technofób lakosságtól, ugyanakkor elég alacsonyan ahhoz, hogy a globális lefedettséget kis terjedési csillapítás és jelkésleltetés mellett biztosítsák a műholdak, a geostacionárius, tehát a földfelszínhez képest álló pálya ugyanis túl magasan van (36 000 kilométerrel a földfelszín fölött) a valós idejű beszélgetések továbbításához. Korábban egy távközlési műholdat 150-300 millió dolláros költséggel, egy-két év alatt építettek, az Iridium-holdak egyenként öt nap alatt készültek, 80 százalékkal kevesebb ráfordítással - ez a világ első futószalagon készült műholdszériája. A feljuttatásukhoz nem volt elég az amerikai űripar kapacitása, így az orosz Krunichev Proton és a kínai Long March hordozókat is igénybe vettek.
A LEO műholdak
folyamatosan mozgásban vannak: valamivel több mint két óra alatt kerülik meg a Földet, és 15 perc alatt haladnak át a horizonton - tiszta időben akár szabad szemmel is észrevehetők, és ugyanúgy passzolgatják egymásnak a Föld egy adott pontján működő készüléket, mint ahogyan a mozgásban lévő autós észrevétlenül cellát vált egy GSM-hálózatban. Ez olyan technológiai bravúr, amely rengeteg pénzbe került, és akkor még nem említettük a műholdak és a földi telefonhálózatok összekapcsolását szolgáló tizenegy, a világ minden részén elszórt átjátszóállomást, a műholdak navigációját biztosító és a kapcsolásokat végző számítógépeket, valamint az ezek működtetéséhez szükséges mintegy húszmillió kódsor kommunikációs szoftvert.
A rendszert több halasztás után tavaly nyáron sikerült megbízhatóan beüzemelni, de a tudományos fantasztikum határát súroló szolgáltatásai olyan bosszantó hátulütőkkel járnak, hogy elmaradt az előfizetők rohama. Az Iridium-előfizető a Föld bármely pontján - a Himalája csúcsain vagy az Atlanti-óceán közepén - telefonálhat, és a vezetékes és mobilhálózatok által elkerült területeken is elérhető marad. Nem működik viszont a készülék autóban, épületekben vagy épületek között. A göncölszekeres emblémával díszített Iridium telefonok esernyőtoknyi műholdvevő antennával vannak ellátva, a miniatűr GSM-telefonokhoz képest nehezek és nagyok, azt pedig csak kevesen értékelik, hogy a rivális Immarsat műholdas telefonkészülék bőröndnyi méretű, és erre a célra rendszeresített titkár cipeli az elmaradott vidékre látogató cégvezetők után. A legfőbb probléma a szolgáltatás áraival van: országtól és a hívás távolságától függően 2- 8 dolláros, borsos percdíjakat kérnek érte, a telefonkészülékek ára többszöri árcsökkentés után is 2000, a személyhívóké 500 dollár körül mozog, a személyhívó-szolgáltatás egyéves előfizetés esetén havi 120 dollárba kerül.
A bukást,
- melynek oka nem technológiai, hanem pénzügyi - sokan megjósolták, a multinacionális telkók eleve nem szálltak be a finanszírozásba, így az Iridium tulajdonosi szerkezete finoman fogalmazva széttagolt: néhány kisebb telefontársaság - például a thaiföldi United Communications Co., a koreai Mobile Telecom és a német Vebacom -, a rendszer beszállítói közül a Lockheed Martin, a rakétahordozók közül a kínai Great Wall Industry Corp. és több tucat más résztvevő dobta össze a törzstőkét. További dollármilliókat hozott a tőzsdére lépés, az egykor 70 dollár magasságában szárnyaló részvényektől azonban ma csupán 6 dollár körüli áron lehet megszabadulni. A fő részvényes Motorola - amely a konzorcium által felvett hitelek egy részére is garanciát vállalt - a csőd elkerülése érdekében a múlt héten tőkeemelésre szólította fel tulajdonostársait, "földhözragadt" árakat ígért (a túlélőtúrázó topmenedzser helyett a tengeri fúrótornyon robotoló olajmunkás lett az új célcsoport), sőt még a gyönyörű vörösesbarna Mars-színekben játszó Iridium-weboldalakat (http://www.iridium.com) is átszínezték kékre. A mítosznak annyi, a cég talán túléli.
Bodoky Tamás
Az Iridium szolgáltatásai
Az Iridium-hálózat a távbeszélgetésen és a személyhívó-szolgáltatáson kívül fax és rövid üzenet küldésére, valamint alacsony sávszélességű (1200 kbps) adattovábbításra is alkalmas. Az Iridiummal szerződött mobil-operátorcégek ügyfelei a világon mindenütt ugyanazon a telefonszámon lehetnek elérhetőek: míg Európában a GSM szinte egyeduralkodó, a többi kontinensen számos, a GSM-mel nem kompatíbilis mobilhálózat (AMPS, PDC) működik. Az Iridium által kifejlesztett kapcsolástechnológia átjárhatóvá teszi az inkompatíbilis földi celluláris hálózatokat. Az Iridium telefonkártya a világ számos légitársaságának fedélzetén, valamint repülőtereken, hotelekben, éttermekben használható. Magyarországon egyelőre nem kapható, és nem is használható Iridium telefon, mivel a rendszer sem típus-, sem frekvenciaengedéllyel nem rendelkezik.
Árverseny
Bárhogyan is alakuljon az Iridium-sztori, elemzők szerint ez az úttörő vállalkozás megnyitotta az utat a világűr civil felhasználása felé: az elmúlt öt év alatt a tőkepiacok 13 milliárd dollárt áramoltattak a műholdas távközlés berkeibe, ahol immár 21 cég, összesen 85 milliárd dolláros alaptőkével vesz részt, és egy egész sor, az Iridiumhoz hasonló finanszírozású és szervezeti felépítésű vállalat tülekszik a startvonalon. Műholdas telefonszolgáltatásra készülnek a Globalstar (48 hold), az ICO (10 hold), az ELLIPSO (14 hold) és az ECCO (46 hold), műholdas adatátviteli szolgáltatásokra pedig az Astrolink (9 hold), a Celestri (69 hold), a Cyberstar (3 hold), a Spaceway (36 hold), a GEStar (9 hold), a Morning Star (4 hold) és a Teledesic (288 hold) konzorciumok. A rengeteg szatellit felhordására korábban a NASA-nál dolgozó rakétatudósok részvételével privát űrközpontok létesülnek Texasban és az Egyenlítőhöz közeli tengereken, és olyan, eredetileg interkontinentális ballisztikus rakétának szánt, átépített vagy továbbfejlesztett hordozók is közreműködnek, amelyeken nukleáris robbanófejeket cserélnek műholdrakományra. Más projektek műholdak helyett a nagyvárosok fölött mintegy 20 kilométeres magasságban cirkáló repülőgépekre, illetve léghajókra terveznek bázisállomásokat.
