„Kamenyec-Podolszkij a Soá elfeledett epizódja” – Iványi Gábor lelkész

  • - kg -
  • 2014. október 11.

Tudomány

Kamenyec-Podolszkijtól Auschwitzig címmel október 12–14-én nemzetközi emlékkonferenciát tart a Wesley János Lelkészképző Főiskola és az amerikai Nazareth College. Iványi Gábort, a WJLF rektorát kérdeztük.

magyarnarancs.hu: Miben különbözik ez az emlékkonferencia az utóbbi idők holokausztkonferenciáitól?

false

 

Fotó: Németh Dániel

Iványi Gábor: A Wesley János Lelkészképző Főiskolán tartott emlékkonferenciában mindenképpen van egyfajta személyes elem. Több mint tíz évvel ezelőtt a főiskola és a fenntartó egyház, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség képviselői elmentünk Kamenyec-Podolszkijba, s a város közparkjából, ahol a 80 ezer áldozat között a mi mintegy 20 ezer magyar zsidó mártírunk is nyugszik – felkerestük a temetőben külön elhantolt zsidó gyerekek emlékhelyét is –, elhoztunk egy kis facsemetét meg egy zsák földet. A főiskola udvarán elültetett fa körül sirathatták el a néhai áldozatok még élő utódai először szeretteiket. Utunk akkor valamiféle tiltakozás is volt Hegedűs Lóránt református lelkész hírhedt, „galiciánereket” kirekesztendő beszédére. Az azt követő években rendbe hoztuk az elhanyagolt temetőhelyet, és az egyik névtelen tömegsírdombon magyar–ukrán–héber nyelvű emléktáblát helyeztünk el. Utána Jaszinyán (Kőrösmező) és Kamenyec-Podolszkijban emlékkonferenciákat, majd zarándokutakat szerveztünk. Tehát egyfajta hagyományt követünk vagy ápolunk. Kamenyec-Podolszkij volt a Soá elfeledett epizódja. A régi nóta, hogy tudniillik a németek lelkén szárad a magyar zsidóság megsemmisítése (is), itt megbukik, ugyanis 1941-ben Magyarországon még sehol sem voltak németek, sőt, zavarta őket Horthy túlbuzgalma. A téma egyik ismert, úttörő kutatója még a rendszerváltás előttről Majsai Tamás, a Wesley János Lelkészképző Főiskola professzora.

magyarnarancs.hu: Hogyan találtak rá a konferencia társszervezőjére, az amerikai Nazareth College-ra?

IG: A rochesteri Nazareth Egyetem professzora szülei révén érintett az 1941-es deportálásban, ezért egyik meghatározó témája ez az ügy. Mint a téma kutatója került kapcsolatba Majsai Tamással.

magyarnarancs.hu: Nagy manapság a kormányzati igyekezet a magyar felelősség elbagatellizálására. Erre is kitér a konferencia?

IG: A magyar önfelmentés hazugságai erősen hatnak a társadalomra, melyben 70 év után már csak elvétve szólalhatnak meg – ráadásul egyre zsugorodó kommunikációs térben – a túlélők vagy hozzátartozóik. Szakály Sándor a minap egy vitában megerősítette – a kormányzat részéről kritika nélkül hagyott – álláspontját az „idegenrendészeti” attitűdről (cikkünk erről itt – a szerk.). Természetesen képviselni fogjuk, hogy szembenézés és bűnbánat nélkül nincs magyar erkölcsi megújulás.

A konferencia részletes programja itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.