Sokan mélyen hisznek abban, hogy a számoknak egyenként is különleges hatalmuk van a sorsunk és az életünk felett. A tudomány szerint mindez merő babona.
A „varázshegyes” főcím szép, szomorú mesét sejtet, a doktor és a gyűjtemény pedig valamiféle tudományos leltár felé billenti a képzeletünkben megjelenő hófödte tájat. Igaz ez annak ellenére is, hogy Levendel László képzőművészeti gyűjteménye nem az ismeretlenségből került elő, láthattuk többször az elmúlt húsz évben, könyvet is írtak róla.
Egy nemrég elárverezett komplett dinoszauruszfosszília ügye ismét rávilágított arra, hogy számos országban a tudomány érdekeinél előbbre való a magántulajdon gyarapítása.
Nem tanítják, inkább csak csinálják; van, ahol a helyi tanerő. Teljes titoktartást várnak tőlük, és azt, hogy gyorsan tudjanak értelmezni problémákat. Az íráskészség csak ezután jön. Az irigység szakmai ártalom, az erkölcsi dilemma nem jellemző, inkább a fásultság. Politikaibeszéd-írókat kérdeztünk.