Egy nemrég elárverezett komplett dinoszauruszfosszília ügye ismét rávilágított arra, hogy számos országban a tudomány érdekeinél előbbre való a magántulajdon gyarapítása.

Június 4-én Párizsban, az Eiffel-toronyban speciális árverést tartottak: egy majdnem teljes, közel kilenc méter hosszú dinoszaurusz-fosszíliára licitálhattak az ősleletek laikus rajongói. A leletet korábban paleontológus szakértő nem vizsgálhatta meg alaposabban. Csupán annyit lehetett róla tudni, hogy csontszerkezetét tekintve hasonlít az Allosaurusokra, de a fogakat, a koponyát és a csípőjét tekintve jelentősen különbözik az eddig előkerült fosszíliák alapján megismert theropoda (két lábon járó, ragadozó) dínóktól, s ez elég alapot ad arra, hogy új fajként tartsuk számon.

Múzeumok kíméljenek!

Az ősi ragadozó a kormeghatározás szerint 154 millió éve élhetett, azaz a kései jura korban az észak-amerikai kontinensen, a mai Wyoming állam területén. Mivel innen került elő valamikor 2013 és 2015 között, és magánterületen bukkantak rá, az amerikai törvények értelmében a tulajdonos birtokába került. Utóbbi szempontjából az árverés remekül sikerült: egy amerikai magánszemély vásárolta meg a leletet, a hírek szerint 2,36 millió dollárért, ami még több is, mint az előzetesen elvárt 1,8 millió dolláros irányár. A licitálók között természetesen nem voltak ott a múzeumok és kutatóintézetek – ők álmodni sem merhetnek arról, hogy ennyi pénzt költsenek egyetlen, bármennyire is exkluzív leletre.

Korábban a 2200 nemzetközi szaktudóst képviselő, amerikai Society of Vertebrate Paleontology (Gerinces Paleontológiai Társaság – mert ott ilyen is van) tiltakozott az árverés ellen, és arra kérte a lebonyolító Aguttes auk­ciósházat, hogy halasszák azt el. David Polly, a tudományos érdekvédő szervezet vezetője a Nature oldalain osztotta meg abbéli aggodalmait, hogy tudományos tekintetben releváns fosszíliák kerülnek magánkézbe, ahelyett, hogy közgyűjteményekben őriznék azokat, ahol a tudósok szabadon és nyugodt körülmények között analizálhatnák a leleteket.

A magánkézbe kerülő leletek többnyire elvesznek a kutatók számára: a tulajdonos maga dönthet arról, akarja-e, hogy vizsgálat alá vessék csontkollekciója darabjait, vagy inkább távol tartja azokat a vizslató tekintetektől, és csak a vendégeit szórakoztatja velük. Ráadásul semmi sem garantálja, hogy a megkövesedett csontleleteket szakszerűen tárolja majd, mondjuk, a nappali közepén vagy a csűrben berendezett osszáriumban.

Legális csontbiznisz

Nem mindenhol magától értetődő, hogy a paleontológiai leletek a közösség tulajdonát képezik, nem mindenhol kell az előkerült őslénymaradványokat bejelenteni. A 19. századtól léteznek olyan szervezetek, amelyek ősleletek kereskedelmével, árverezésével foglalkoznak, és persze akadnak magángyűjtők, akik hajlandók pénzt áldozni rég kihalt állatok csontjaiért – ráadásul mindezt legálisan és jól dokumentáltan tehetik meg. Mostanában azonban megugrottak az árak ezen a piacon is: korábban elképzelhetetlen összegekért kelnek el fontos őslénytani leletek. Ennek nyomán nő az aggodalom is, hogy a növekvő kereslettel egyre több lelet kerül ki a tudósok figyelmének fókuszából, az árak felverése pedig még jobban megnehezíti, hogy múzeumokhoz, egyetemekhez vagy kutatóintézetekhez kerüljenek fontos fosszíliák.

Ez év tavaszán például a Binoche et Giquello aukciósház 1,4 millió eurót kaszált egy Allosaurus- és egy Diplodocus-csontvázért, a fent említett Aguttes pedig tavaly 1,1 millió euróért adott el egy komplett Allosaurust, 2016-ban pedig 548 ezret kapott egy egész mamutleletért. Meglehet, az aukciósházak nem csupán az emelkedő árak miatt fordulnak a múzeumok és más közintézmények helyett a magángyűjtőkhöz. A múzeumok nem csupán a szűkös büdzséjük miatt nem licitálnak, de az érdeklődés sem mindig tombol bennük, hiszen a raktáraik dugig vannak ősi csontokkal és fosszíliákkal. Persze érdekes volna megismerkedni a magángyűjtők szempontjaival is, akik pénzüket nemesfémek, gyémánt, állampapírok avagy részvények helyett inkább 150 millió éves megkövesedett csontokba fektetik.

A mostanában piacra dobott dinoszaurusz-leletek többsége az Egyesült Államokból kerül elő, a speciális jogi helyzet miatt ugyanis ott az állam, a jogrendszer nem ismeri el a köz érdekeire hivatkozó tudomány elsőbbségi szempontjait a magántulajdonosokéval szemben. Más országokban (például Nagy-Britanniában) korlátozottan engedélyezett, hogy ősleletek pénzért magánkézbe kerülhessenek, de komplett csontvázakat ott sem lehet piacra dobni. A dinoszauruszmaradványok szempontjából kulcsfontosságú országokban, így Kínában, Mongóliában, Argentínában törvény tiltja a fosszíliák kivitelét (hasonló a jogi szabályozás Magyarországon is). Miközben sokan kritizálják jelen ügy kapcsán az Egyesült Államok sajátos magánjogi rendszerét, a józanabbak belátják, hogy ennek megváltoztatására, már csak az erős alkotmányos védelem miatt is, kevés esély kínálkozik a közeljövőben. Éppen ezért a kutatók egy olyan, közadakozásból finanszírozott aukciós alap felállítását szorgalmazzák, amely maga is képes lenne a múzeumok és más közintézmények nevében kilépni a paleontológiai piacra.

Eközben új veszélyek is lesnek a még ki sem hantolt csontokra. A pénzéhes leletvadászok egyre nagyobb kedvet éreznek ahhoz, hogy feltúrják a köztulajdonban lévő, a lakott területektől távol fekvő birtokokat, így például a nemzeti parkok területét, pedig az itt talált leletek már tényleg a múzeumokat és paleontológus kutatóikat illetik, eltulajdonításuk, magánforgalmuk, pláne exportjuk szigorúan tilos.

Ismeretlen dínók

A kérdés jogi szabályozása nagymértékben hathat az őslénytan tudományának fejlődésére is. A dinoszauruszok kapcsán például úgy tudjuk, hogy a valaha létezett fajoknak, sőt nemzetségeknek csupán egy részét fedeztük fel. 2006-ban két kutató, Steve Wang és Peter Dodson állt elő azzal a mérvadó becsléssel, mely szerint összesen 1844 dinoszaurusz nemzetség (ez a fajnál eggyel magasabb rendszertani szint) élhetett a föltörténeti középkorban (a mezozoikumban), ami úgy 252 millió éve kezdődött és 66 millió éve, a Chicxulub-aszteroida becsapódásával ért véget. Az utóbbi években érezhetően felpörgött világszerte a dinoszauruszok utáni kutatás – Földünk számos részén kerülnek elő dínófosszíliák (például Ősi Attila kutatásai nyomán nálunk is). Ennek köszönhetően immár a dinoszauruszok 800 nemzetségét ismerjük, ami Wang és Dodson becslése alapján az összesnek 43 százaléka lehet. Ha a jelenlegi, felgyorsult ütemben zajlik az új dínófajták feltárása, akkor még a kalkulációban megadott 2037 előtt sikerülhet a dínótípusok felét megismerni. A 100 százalékig alighanem sosem fogunk eljutni, a 90 százalékos szintet is csak 2100 körül érhetjük el. Ha azonban gyorsul a leletek magánkézbe kerülése, akkor számtalan faj, sőt egész nemzetségek veszhetnek el végleg a tudomány, így mindannyiunk számára is.