Öröm az ürömben: az európai hőség nyertesei egyelőre a régészek

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 19.

Tudomány

Angliában egy őskori település, az Alpokban egy 72 éve elveszett repülő került elő a nagy melegnek köszönhetően.

Az Európában dúló hőségnek nem sokan örülhettek. Öröm az ürömben, hogy a kánikulának és az olvadásnak köszönhetően több régészeti lelet is előkerülhetett az elmúlt forró időszakban. Néhány napja angol régészek adtak hírt arról, hogy légi felvételekkel egy őskori település nyomaira bukkantak. Most pedig az Alpokban került elő egy világháborús repülőgéproncs, amelyet 72 éve tartottak elveszettnek.

Légifelvételek Oxfordshire-ben

Légi felvételek Oxfordshire-ben

Fotó: © Historic England

 

Az Angliai Történelmi Épületek és Emlékművek Bizottságának leletéről a Live Sience számolt be. A kutatók légi felvételek segítségével térképezik fel a területeket, s a forró időjárásnak hála eddig nem látott romokat sikerült megtalálniuk. A légi felvételek egyébként nagy segítséget adnak, ugyanis lehetőséget teremtenek arra, hogy a „föld alá” lássunk velük. A tartósan száraz talaj ráadásul jobban kivehetővé teszi az épületmaradványokat. Ahol ugyanis egykor falak, sáncok vagy egyéb épületrészek álltak, máshogyan nő a növényzet, egészen más a vegetáció. Ahol árkok lehettek, ott például magasabbra növő növények találhatók, mélyebb gyökérzettel; a romokra nőtt növények rövidebb gyökerekkel rendelkeznek, és korábban is érnek. Ezekből a megfigyelésekből és talajmintázatokból következtethetnek a kutatók arra, hol érdemes ásatásokat, feltárásokat végrehajtani.

A legutóbbi alkalommal két négyzet alakú épületmaradványt találtak meg, melyek valószínűleg az i. e. 3600–3300-ban keletkeztek, és az úgy nevezett cursus műemlékek csoportjába tartoznak. A romokról egyelőre nem tudni, hogy kik és mire használhatták őket.

Devonban egy mezőn egy római kori település szerkezete rajzolódott ki, Somersetben egy ovális alakzatot találtak, amely a bronz- és vaskori épületmaradványokra jellemző. Yorkshire-ben egy vaskori temető nyomaira bukkantak a légi fotók segítségével.

Az Alpok hósapkáinak olvadása pedig egy világháborús repülőgépet tárt fel.  A napokban megtalált Dakota C–53 Skytrooper típusú gép 1946 novemberében zuhant le, amikor az ausztriai Tullnból indulva Pisa felé tartott. A gép hóviharba került, és több mint 250 km/h-s sebességgel csapódott a Berni-Alpokban található Gauli-gleccsernek. Több százan kutattak a roncsok után, azonban néhány nappal ezelőttig nem találtak rá.

Dakota, C-53 Skytrooper

Dakota C–53 Skytrooper

Fotó: http://www.nationalcoldwarexhibition.org

 

Hihetetlen módon azonban a nyolc utas és a négyfős személyzet túlélte a zuhanást, ráadásul napokig még a hegyen kellett maradniuk, mert a rossz viszonyok miatt nem tudtak mentőcsapatot küldeni értük, addig pedig repülők segítségével juttattak hozzájuk ellátmányt.

A gép első darabja – egy propeller – 2012-ben került elő. Az elmúlt évek folyamatos felmelegedése, aztán az idei nyár azonban nem kímélte az Alpokat, a felgyorsuló olvadás következtében pedig mára a teljes gép előkerült, mindazokkal a személyes tárgyakkal, amelyek a gép fedélzetén voltak. A roncsot a Berglistock nevű hegyen, közel 3500 méteres magasságban találták meg, kb. 10 kilométerre egy népszerű sípályától.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.