Így dolgoznak a politikaibeszéd-írók

„A beszéd azé, aki elmondja”

szerző
Gera Márton
publikálva
2018/26. (06. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem tanítják, inkább csak csinálják; van, ahol a helyi tanerő. Teljes titoktartást várnak tőlük, és azt, hogy gyorsan tudjanak értelmezni problémákat. Az íráskészség csak ezután jön. Az irigység szakmai ártalom, az erkölcsi dilemma nem jellemző, inkább a fásultság. Politikaibeszéd-írókat kérdeztünk.

„Elsőre tényleg bódító, hogy amit írsz, annak közvetlen hatása van, hiszen elmondja a politikus, és utána jó esetben erről beszélnek az emberek, erről írnak az újságok. De azt nagyon hamar meg kell értened, hogy ezek a beszédek nem a te szellemi termékeid. Nem dicsekedhetsz velük, nem rakhatod ki őket a Facebookra. Akkor tudod, hogy jó beszédíró vagy, ha nem zavar, hogy örökké az árnyékban fogsz dolgozni” – fogalmazza meg a politikaibeszéd-író ars poeticáját Zoltán (a megszólaló kérésére a név fiktív), a szakma egyik képviselője, aki szerint sokan vannak, akik nem tudják feldolgozni, hogy háttérben kell maradniuk, és valószínűleg soha nem derül ki, hogy ők írták azokat a beszédeket, amelyeket esetleg sokan megtapsoltak.

 

Kádári örökség

Itthon még manapság is tabunak számít, hogy a politikusok nem maguk írják a beszédeiket. Amíg az Egyesült Államokban például több fotó is készült arról, ahogy Barack Obama együtt dolgozik a vezető beszédírójával, Jon Favreau-val, addig Magyarországon a politikusok igyekeznek a nyilvánosság elől eltitkolni, hogy ki rakja össze a beszédeiket. Ezt Gyurkovics Tamás is megerősíti, aki ma már többnyire üzleti szereplőknek ír beszédeket, de éveken keresztül részt vett politikai kampányokban, és dolgozott a beszédírói pálya csúcsát jelentő miniszterelnöki stábokban, volt Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezető beszédírója is. „Még mindig sokan ragaszkodnak ahhoz a kádári toposzhoz, hogy »az öreg mindig papír nélkül beszél«. A politikusoknak meg kellene érteniük, hogy a megírt, kitalált beszéd önmagában nem az intellektuális üresség nyilvános beismerése, hanem inkább valami olyasmi, mint a filmforgatáson a kaszkadőr. Biztosan sok sztár ki tudna ugrani a robogó vonatból maga is, de ha eltöri a lábát, hónapokra leáll a forgatás, és ezzel sok embernek nagy károkat okoz. A rögtönzött beszédek ugyanilyen kárt tudnak okozni a politikában: egy fontos beszédhelyzetben elkövetett hiba hosszú időre kisiklathatja a kommunikációt, vagy eposzi jelzőként éghet rá a beszélőre.”

Zoltán, aki jelenleg is aktív politikaibeszéd-író, azt mondja, hogy vannak olyan politikusok, akik eleve arra építik az imázsukat, hogy ők zseniális beszédeket mondanak: „Ha most hirtelen kiderülne, hogy mégsem tudnak olyan jól írni beszédeket, csak szépen előadják, amit elkészítettek nekik, talán csökkenne a népszerűségük, vagy legalábbis sokan megkérdőjeleznének néhány dolgot. Ezért sem hiszem, hogy a jövőben majd arról lehetne olvasni, hogy kinek ki írja a beszédeit.”

A szakma titkolódzása miatt nehéz megmondani, hányan dolgozhatnak ma itthon politikaibeszéd-íróként. Görög Ibolya több mint egy évtizeden keresztül volt a Miniszterelnöki Hivatal protokollfőnöke, de mint mondja, bármilyen kabinet volt is, a beszéd­írók világára nagyon nehéz volt rálátni. Az azonban biztos, hogy mindig többen dolgoztak pártok és frakciók mellett szerződéses munkatársként, mint külsős, egy-egy alkalomra szerződtetett beszédíróként. Vannak ugyan intézetek, amelyek vállalnak beszédírást, az ő szerepük azonban inkább egy-egy választás előtt nő meg, amikor olyan politikusok is profi beszédeket szeretnének, akik korábban ezzel nem foglalkoztak. Ella Orsolya, a tavaly szeptemberben indult Paradigma Intézet társalapítója azt mondja, a választásokat megelőző fél évben nem egy felkérés érkezett hozzájuk politikaibeszéd-írásra. Tapasztalatuk szerint vannak politikusok, akik gyakran több személyt és intézetet is megbíznak egy-egy beszéd elkészítésével, aztán kiválasztják a számukra legszimpatikusabb változatot.

A politikaibeszéd-írás bizalmi munka, így a legtöbb politikai szereplő a hosszú évek óta kipróbált beszédírójával vagy csapatával dolgozik. Gyurkovics Tamás azonban úgy véli, 2010 után a beszédírói szakma radikálisan megváltozott. Korábban az éppen ellenzékben lévő pártok is képesek voltak arra, hogy profikból álló stábokat, hátországokat tartsanak össze, manapság azonban „a politikaibeszéd-írásra egzisztenciát építeni csak úgy lehet, ha az ember a kormánypártok politikusainak ír, a másik oldalon egyszerűen nincs fizetőképes kereslet. Nem maradtak profi hátországgal rendelkező pártok, ellenzéki önkormányzatok, pláne think tankek. Nálunk 2010-ben, ’14-ben és most, ’18-ban megint a magánszektorban kell munkát keresnie annak, aki közéleti kommunikációra, azon belül kampánymunkákra adta a fejét, márpedig ez egyre nehezebb. Aki a politikai háttérmunkája miatt egyszer vagy kétszer került már ilyen egzisztenciális válsághelyzetbe, legközelebb kétszer is meggondolja, hogy dolgozzon-e még pártnak vagy közéleti, politikai kampánynak. Ráadásul minél jobb szakember az illető, ez annál inkább így van. Ez pedig óhatatlanul minőségromláshoz, kontraszelekcióhoz vezet, mert a végén csak a gátlástalanok vagy a hülyék maradnak. Tisztelet a még mindig nem kevés kivételnek.”

Aki viszont mégis beszédírónak áll, jól kell tudnia titkot tartani. „Titoktartási szerződést én még nem láttam ebben a szakmában, de mindenki alapvetésnek veszi, hogy innen nem lehet kibeszélni. Ha csak mezei beszédíró vagy, akkor nyilván nem tudod pontosan, milyen stratégia szerint fog politizálni a párt vagy a politikus a jövőben, de ilyen-olyan információkhoz azért hozzájutsz. Ezekről viszont nem beszélhetsz, és igazából nem is akarsz beszélni, mert ha politikaibeszéd-írással foglalkozol, örülsz, hogy a szabadidődben nem politikáról kell beszélgetned” – mondja Máté (a keresztnév fiktív – a szerk.), a Narancsnak megszólaló, jelenleg már nem aktív beszédíró.

 

Amerikai minta

Gyurkovics Tamás úgy fogalmaz, hogy ő mindig is zoon politikon volt: magyar–kommunikáció szakon végzett, de már az egyetemen tudta, hogy politikaibeszéd-író akar lenni. A 2000-es évek elején aktívan kereste a lehetőséget, hogy kipróbálhassa magát, de akkoriban szerinte „a politikusi stábok illetékeseit is meglehetősen váratlanul érte, ha valaki bekopogtatott hozzájuk az utcáról, hogy helló, dolgoznék a kampányotokban”. Akkoriban a be-széd­írók leginkább a belterjből kerültek ki, gyakran az a politikus kezdett ezzel foglalkozni, aki – a saját vagy a szűk környezete megítélése szerint – jól írt. Azt, hogy Magyarországon is megjelent a profi politikaibeszéd-írás, leginkább a budapesti Főpolgármesteri Hivatal 90-es évekbeli működésének köszönhetjük. Az itteni struktúrát, a beszédírói részleget Keszthelyi András építette fel, majd később tőle vette át a stafétát Nyáry Krisztián, aki azt meséli, hogy a kommunikációt, így a beszédírást is amerikai minta alapján igyekeztek megszervezni. Mivel hazai előkép nem igazán volt, az interneten olvasgatták például az amerikai kongresszusi beszédeket, de előfizettek egy, az Egyesült Államokban megjelenő folyóiratra is, amely a legfontosabb beszédeket közölte. A munkatársak esetében nem a végzettség számított: dolgozott ott közgazdász, költő, de filozófus is. Nyáry szerint az íráskészségnél is fontosabb volt, hogy a beszédíró jól és gyorsan tudjon értelmezni problémákat.

Gyurkovics is úgy véli, hogy a végzettség nem számít ebben a szakmában, az egykori beszédírói csapatába mindenhonnan jöttek emberek. Bár néhány éve egy íróképzéssel foglalkozó akadémia megpróbálkozott beszédírói tanfolyammal, ez kérészéletű kísérlet volt, ma ismét nincs hivatalos képzése a beszédíróknak. Sokkal inkább az a jellemző, hogy a politikai pártok think tankjeiből érkezik az utánpótlás. Mások pedig azt mondják, hogy abból lesz beszédíró, aki elhelyezkedik egy intézetnél, amely politikaibeszéd-írással is foglalkozik.

Vannak viszont a politikának alacsonyabb szintjei, ahol közel sem ennyire profin működik a beszédírás. Máté azt mondja, kisebb településeken gyakori, hogy beszédet csak a polgármesternek írnak, ám sokszor ezt a feladatot is az önkormányzat több területért is felelős kommunikációs munkatársa látja el. „Még kisebb településeken, ahol erre nincs keret, vagy igény sincs, az is előfordul, hogy a polgármester megkéri a volt tanárát, hogy írjon neki beszédeket. Ilyenkor általában kínos szónoklatok születnek, mert a beszédírás is külön szakma. Az nem megy, hogy délelőtt Toldit tanítasz, délután meg beszédet írsz a polgármesternek” – magyarázza.

„Ha megnézem a parlamenti politikusok megszólalásait, könnyen meg tudom mondani, ki az, aki előre megírt beszédeket mond fel ott is, de nem ez a jellemző. Amikor például Orbán Viktor vagy bármelyik politikus a papírját nézi a parlamenti viszontválaszoknál, akkor azon csak buzzwordök vannak, néhány szó, mondat arról, hogy milyen jellegű választ érdemes adni, mire kell kihegyezni a riposztot. Aki jó politikus, ezekből simán összerak egy erősebb megszólalást” – magyarázza Zoltán. Nyáry Krisztián pedig azt mondja, legtöbbször formális, protokolláris beszédet kell írnia a politikaiszöveg-írónak. Ezek általában ugyanarra a sémára épülnek, és a valódi üzenet nagyjából két mondatra korlátozódik.

Bár külföldön gyakori, hogy a politikusi beszédeket fókuszcsoportokon tesztelik, Magyarországon ez a módszer még várat magára. Beszélgetőtársaim szerint előfordul ugyan, hogy a politikai üzeneteket fókuszcsoportokon tesztelik (erről a nyilvánosság persze nem értesül), ám magukat a beszédeket nem próbálják ki tesztközönség előtt. „Erre nincs idő, szerintem ilyet egyik párt vagy politikus sem csinál, meg ha őszinték leszünk, a magyar politika ma nem olyan, hogy egy-egy beszédnek ekkora súlya legyen. Nincsenek már »Tear down this wall« meg »I have a dream« beszédek. Ha valaki az elmúlt évekből fel tud idézni igazán hatásos, itthon elhangzott politikai beszédet, annak beszédíróként biztosan fizetnék valamit” – mondja Zoltán.

 

Aki irigy, mondjon le!

Azt minden megszólaló határozottan állítja, hogy akkor lesz valaki jó beszédíró, ha alkalmazott szövegírásként tekint erre a munkára, és a beszédeket nem a saját szerzeményének tartja. „Ha irigykedsz a politikusra, aki tulajdonképpen a te szövegedet mondja el, akkor abba kell hagynod ezt a munkát. A beszéd azé, aki elmondja. Ha igényed van szerzői műfajra, csinálj mást, írj tárcát, regényt vagy verset. Ez alkalmazott műfaj, itt senki sem rád kíváncsi. Nem véletlen, hogy csak évekkel az aktív politikai beszédírói munkám után voltam készen én is arra, hogy fikciós műfajban írjak” – magyarázza Gyurkovics, akinek tavaly jelent meg az első regénye, Mengele bőröndje címmel. Zoltán szerint „az elején mindenki irigykedik kicsit, főleg akkor, amikor tudja, hogy a politikusnak valójában fogalma sincs, mondjuk, arról a személyről, akit éppen méltat, csak azért tud róla valamit, mert a beszédhez csatolt segédanyagban volt róla némi információ. De ez az érzés hamar elmúlik, mert ahogy telik az idő, a beszédírás inkább mechanikus munka lesz, és nem is emlékszünk arra, mit írtunk néhány nappal ezelőtt.”

Nyáry Krisztián is hasonlóan fogalmaz, tapasztalatai szerint ezt a munkát inkább az analitikus elmék tudják elvégezni. „Többen is dolgoztak a városházán beszédíróként, de jellemző, hogy újságíró soha nem volt közöttük. Az újságírónak az egész működése ellentétes azzal, amit egy jó beszédírónak kell csinálnia. Egy újságíró akkor dolgozik jól, ha lebont, összerakja a szükséges információkból az anyagot, a beszédírónak viszont nem érdemes dilemmázni, hanem tulajdonképpen magyarról magyarra kell fordítani, a politikai tartalomból szöveget kell gyártani.”

 

Nincs erkölcsi dilemma

Ez a mechanikus működés is szerepet játszhat abban, hogy a beszédírók nem éreznek erkölcsi dilemmát egy-egy beszéd megírásakor. „Nyilván ez részben önáltatás is, de ma egy beszédírónak, egy beszédnek nincs akkora szerepe, hogy nekünk rosszul kellene éreznünk magunkat amiatt, hogy megírjuk ezeket a szövegeket. A magyar politikai közbeszéd rémes, de ez nem a beszédeknek köszönhető” – véli Zoltán. Gyurkovics Tamás is bevallja, hogy sok olyan szöveget írt, amivel nem teljesen értett egyet, sőt, írt olyannak is beszédet, akit a háta közepére kívánt volna: „Az itthon uralkodó szekértábor-logikából ugyanis az következik, hogy kötelező magadhoz közelebb érezni azt a politikust, akit a »te politikai oldaladhoz« sorolnak, miközben lehet, hogy a másik oldalon nem egy olyan politikust ismersz, akit vállalhatóbbnak tartanál néhány »sajátodnál«. Ennek ellenére akkor is igyekeztem a tőlem telhető legjobb, leghatékonyabb módon megfogalmazni a kapott gondolatokat, amikor volt bennem távolságtartás. A politikai kommunikáció egy ponton túl sajnos nem értelmiségi műfaj. Egy-egy konkrét beszédhelyzet általában nem okozott feldolgozhatatlan erkölcsi dilemmát, inkább ezeknek a különvéleményeknek és rossz érzéseknek a kritikus tömege az, ami az embert egy idő után arra készteti, hogy kiszálljon. Én ezt aztán meg is tettem. Ami azt illeti, többször is.”

A Narancsnak megszólalók azt mondják, a pályát leginkább háromféle okból hagyják ott a beszédírók: nem tudják félretenni a szerzőségtudatot, netán saját politikai karrierre vágynak, illetve egyszerűen beleunnak az egyre kiszámíthatóbb munkába. Aki vált, mehet más pártokhoz (mert bármily meglepő, van átjárás a pártok beszédírói csapatai között), vagy elkezdhet beszédeket írni gazdasági, vállalati szereplőknek. Gyurkovics Tamás azt mondja, óriási előnyt jelent, ha valaki angolul is képes beszédet írni, mert akkor a corporate világban újabb kapuk nyílnak ki előtte. A pályaelhagyók nem mindig tudnak száz százalékban szakítani a múltjukkal. Máté azt meséli, hogy már nagyjából másfél éve nem dolgozott beszéd­íróként, amikor elment egy tüntetésre, és azt vette észre, hogy legszívesebben közbeszólna, és segítene a felszólalónak, hogy hol hangsúlyozzon, mit ismételjen, mert különben a kutya nem fog figyelni a beszédére.

szerző
Gera Márton
publikálva
2018/26. (06. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...