Már az 1880-as években figyelmeztettek a klímaváltozás veszélyeire

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 17.

Tudomány

Az emberiség a vesztébe rohan.

Már több mint száz évvel ezelőtti tanulmányok figyelmeztettek arra, hogy a magas szén-dioxid-kibocsátás a Föld felmelegedéséhez vezethet. Jeff Nichols, az Illinoisi Egyetem történésze elmondta, hogy számos példát talált arra, hogy 1883 és 1912 között olyan napilapok, mint a The New York Times, The Philadelphia Inquirer vagy a The Kansas City Star megjelentettek cikkeket arról, hogyan hat a klímára a szén-dioxid-szint növekedése – áll az MTI összefoglalójában.

„A világ kohói most évi kétmilliárd tonna szenet égetnek el. Amikor ez elég, egyesülve az oxigénnel évi hétmilliárd tonna szén-dioxidot bocsát a légkörbe. Ez által a levegő egy hatékonyabb takaróvá válhat a Föld számára és a bolygó hőmérséklete is emelkedhet. A hatás néhány évszázadon belül jelentős lesz” – ez pedig már a The Rodney and Otamatea Times című napilap 1912-ben megjelent cikkéből származik. Azonban a tudósok már az írás megjelenése előtt, évtizedekkel korábban jelezték a szénfelhasználás hatását a klímára. Egészen pontosan 1882-től kutatták a kérdést – ekkor jelent meg H.A. Philipps A légkör szennyezése című cikke a Nature című tudományos folyóiratban. Joseph Fourier francia fizikus pedig 1824-ben tett olyan megfigyelést, mely alapján azt állította, hogy a légkör összetétele hatással van az időjárásra.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.