Közös dolgaink

  • 1999. március 18.

Tudomány

Volt egy jelrendszer a vécén. Kívülrõl benne hagytuk a kulcsot a zárban, ha bementünk. Ez volt az alap. Én próbáltam meghonosítani, hogy ha benn vagyok, napközben is meggyújtom a villanyt, de nem értették. Egy idõsebb szomszéd - azóta meghalt - krákogott, ha benyitottam a külsõ ajtón, mielõtt még megállapíthattam volna, hogy a belsõ ajtó zárjában benne a kulcs. Már ezt se szerettem, de azt még sokkal kevésbé, hogy a krákogást tõlem is elvárta. Ha nem krákogtam, rákérdezett. Mert kétévente csakugyan megesett, hogy valaki benne felejtette a kulcsot a zárban, és akkor türelmetlenkedés, három-négy kísérlet, míg fény derült a dolgora. Ahogy az is elõ-elõfordult, hogy magamnál felejtettem a kulcsot, és bevittem az iskolába. Akkor a nagymamám diszkréten felküldte értem az ügyeletest.

További problémát jelentett a papír kifogyása. Lehetett várni, hogy valakinek elkezdjünk hiányozni. Most már mindenki hord a zsebében papírzsebkendõt, ha meg véletlenül nem, akkor be lehet szólni mobilon.

A jelenlegi felállás a következõ: két fülkén osztozunk hárman, a negyedik versenyzõ börtönben ül. Mari szabadulása át fogja rendezni a vécéhelyzetet. Marit a Közép-Keleten fogták el mint heroincsempészt, már jó néhány éve, az újság is hozta. Ha harmadolnak neki, mostanában jön ki. Nem hiszem, hogy szívesen osztozna a vécén azzal az ápolatlan szomszéddal, aki az egyik fülkét most egyedül használja. Ennek a lakónak egyetlen helyiségbõl áll az egész lakása, a vaskályhán kívül egy falikút benne a komfort, talán ezért is nem szokott hajat mosni, azonkívül, hogy öreg, és nincs elõtte perspektíva.

Egyszer rászólt az egyik nõ, hogy Ilonka, vegyen már fel új pongyolát, mire fel is vett, a régire. Valamiért még sincs nála olyan büdös, mint egy másik asszonynál volt, az utca túloldalán. Annál olyan sûrû volt a szag, hogy megfogta a szúnyogháló, igaz, õ kutyákat meg macskákat is tartott. Egyszer feltörték a lakását, mert azt hitték, hogy meghalt, pedig csak vécére ment az udvarba. Késõbb aztán tényleg meghalt, ha nem is ilyen rajtaaütésszerûen.

A viszonyok különben most konszolidáltnak mondhatók, lényegesen rosszabb volt, amikor átépítés miatt hónapokig nem lehetett használni a helyiségeket, és minden érintett az udvari csatornára épített fabódét volt kénytelen látogatni. Régebben a kapu alatt meggyújtható háromperces villany is komoly kihívást jelentett a kényelmesebbek számára. De legrosszabb dolga annak a szomszédnak lehetett, akinek üzlethelyiség lakása az utcáról nyílt, és vasrolója is volt. Egy-egy éjjeli hasmenése az egész szûkebb pátriának álmatlan éjszakát okozott.

A Mari szabadulása mindenesetre biztosan fel fogja borítani a status quót, de én lépéselõnyben vagyok, mert a többiek még nem számolnak vele. Õket egyelõre az Ilon lakásának tervbe vett nagy, közös kihipózása foglalkoztatja. Hiszen olyan vagyunk, mint egy család, nem? - mondta elérzékenyülten a lakógyûlésen az egyik nõ, és csakugyan, a közös képviselõ alvó gyereke éppen akkor pisilte le a jobbik farmerom.

Ifj. Thót Ede (Kõrizs Imre)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.