Aki életében először indul lovagolni, ne számítson egy cigarettagyár reklámfilmjébe illő kalandokra: több mint valószínű, hogy egy poros karámban fog körbe-körbe zötykölődni egy vén, unatkozó csataló hátán, miközben a folyamatosan magyarázó oktató lehetetlen dolgokat kér tőle, és mellesleg arra is rájöhet, micsoda luxus a kerék. Ezt a tortúrát futószárazásnak hívják, és arra szolgál, hogy a delikvens elsajátítsa a megfelelő tartást és a mozdulatokat, amelyek a ló irányításához szükségesek. Öt-tíz alkalom futószárazás után jöhet az osztálylovaglás, amely még mindig a karámban zajlik, de végre tényleg mi irányítjuk a lovat: libasorban körbe-körbe nyargalászva elsősorban az irányítás és a sebességváltás mikéntjét kell elsajátítanunk.
A ló alapvetően három sebességfokozatban működik:
a lépés, az ügetés és a vágta
során a lábait is más sorrendben rakosgatja, a lovas feladata azoknak a jelzéseknek (szaknyelven: segítségeknek, például szár-, sarok- vagy pálcasegítség) az elsajátítása, amelyek a lovat irány- vagy sebességváltásra késztetik. Bizonyos lovak felfelé, mások lefelé váltanak nehezebben; a kezdő lovasnak jobb, ha lusta példányt fog ki, mert az legfeljebb lefekszik a placcon, míg az ellenkezője jóval veszélyesebb lehet: velem egyszer egy loviról selejtezett idegbeteg telivér paripa vágtában közelítette meg az istállóját, az alacsony szemöldökfa előtt néhány méterrel lólengéssel katapultálva hagytam el a pilótaülést. Ha viszont az oktató megítélése szerint ló és lovasa már érti egymást, és nem veszélyeztetik a saját és a többiek testi épségét, jöhet a tereplovaglás, a tulajdonképpeni cél, amiért elviseltük ezt a sok megaláztatást.
Ami az öltözködést illeti,
a proletárdiktatúra negyven éve sem volt elég ahhoz, hogy a frottírzokniba gyűrt mackónadrág és a saválló talpú bakancs szalonképessé váljon a lovardákban. Egy-két alkalommal még elnézik nekünk az efféle bunkóságot, de előbb-utóbb magunktól is rájövünk, hogy a lovasnak "ki kell néznie valahogy" a lovon, vagyis legalább egy lovaglónadrágot, egy lovaglócsizmát vagy tépőzáras bőr lábszárvédőt és egy lovaglópálcát illik beruházni. Ennél sokkal többre a tereplovagláshoz sem lesz szükségünk. A dolog anyagi oldala akkor válik ijesztővé, ha saját ló vásárlását határozzuk el.
Állítólag nagyon könnyű átlépni azt a bűvös határt, ahonnan már nincs visszaút: a ló és a lószerszám ára félmillió forinttól a csillagos égig terjedhet, a bértartás havi költsége húszezer forint körüli, nem számítva azt a rengeteg időt, amelyet együtt kell töltenünk kedvencünkkel. A bérlovardákban - kivéve a német turisták lerablására specializálódott Balaton környéki műintézményeket, amelyek rossz nyelvek szerint nem csekély devizabevételhez juttatják a közeli kórházak traumatológiai osztályait is - az oktatás deklaráltan nem nyereséges vállalkozás: inkább beetetésről, piacépítésről van szó; a cél, hogy minél többen bekattanjanak, és saját lovat vásárolva a díjugratás vagy a díjlovaglás mezőnyében gyarapítsák a hazai lósport tömegbázisát. Van olyan lovarda, ahol a húszperces futószárazás átlagosan 400, a negyvenöt perces osztálylovaglás 800, egy óra tereplovaglás pedig 1000 forintba kerül, más helyeken egységesen 800-1000 forint a tarifa, függetlenül attól, hogy milyen szolgáltatást veszünk igénybe.
A lovarda kiválasztásánál
az a leghelyesebb, ha gyakran lovagló ismerőseinktől kapott címekre támaszkodunk: a jobb lovas helyek többsége amatőr vagy félprofi alapon működik, és nem hirdeti magát. Évről évre új lovardák nyílnak és régiek zárnak be - először Gödöllőre akartam menni, de érdeklődő elektronikus levelemre szűkszavú válasz érkezett: "Lovászok a kocsmában, lovak a virsliben." Végül az Állatorvos-tudományi Egyetem "Dóra Major" Lovasklubjában ültem ismét nyeregbe három év után - én roppant büszke voltam, és azt hiszem, a tizenéves műlovarnőkből álló törzsközönség is jól szórakozott, az oktató viszont tapintatosan csak annyit jegyzett meg, hogy ezt még gyakorolni kellene.
Mausz Ilona a Narancs olvasóitól sem sajnálta tanácsait: lovaglásra ne vigyünk farmert és edzőcipőt - a nadrág legyen testhezálló és puha, különben csúnyán feltörik az ülepünk, a cipőn pedig okvetlenül legyen sarok, a sarkatlan cipő ugyanis esésnél a kengyelbe akadva balesetet okozhat. Az időpont egyeztetésére általában elég egy telefon, Ilona heti három, de minimum egy alkalmat tart kívánatosnak a kezdőknél. Ha kijöttünk a gyakorlatból, ne érezzük kínosnak, ha újra futószárazást vagy osztálylovaglást írnak elő, a terep ugyanis csak a túlélési reflexeket fejleszti, a helyes tartást nem nagyon. Hat-évestől nyugdíjasig bárki megtanulhat lovagolni, nincsenek reménytelen esetek, a tehetséget pótolhatja a kitartás és a szorgalom. A fizető vendégnek nem kötelező, de az íratlan szabályok szerint illik részt venni a lovak felszerszámozásában és lecsutakolásában is. Bármilyen szándékkal kezdtünk is a lovaglásba, jó, ha tudjuk, hogy a bérlovasok alapvetően két kategóriába oszthatók: van, akit kielégít, ha végül kijut terepre, és hátralévő napjait boldog, hétvégi örömlovasként tengeti, a lelkesedős típus viszont előbb-utóbb saját lovat vesz, és valamelyik versenysportot választja.
- bodoky -
(közreműködött: Krajcsovics Balázs)
Lovardák
"Dóra Major" Lovasklub
2225 Üllő, Dóra Major
Tel.: 29/322-997
Szent György Lovasiskola
Zsámbék, Kiscelli u. 64.
"Patkó Csárda" Lovasklub
2073 Tök, Patkó Csárda
Tel.: 23/341-381
Halápi Lovastanya
Kisoroszi, Széchenyi u. 1.
Tel.: 20/649-961
