Az exkluzív kiszerelés miatt a lehetőség talán eszünkbe sem jut, de már az ősember is evett csigát; több ásatáson találtak csigasültleleteket. Életszerűbb őséletképnek is tűnik a nyugalmas csigaszedés, mint éjjel-nappal mamut után kajtatni, ráadásul a sikeres anyagbeszerzést nem követi azonnali raktározási-feldolgozási mizéria. A csigafogyasztást természetesen a rómaiak fejlesztették nagyipari szintre. Plinius részletesen le is írta Fulvius Hirpinus csigafarmját, melyben - állítólag - boron és liszten tartották a hízókat.Sokan ínyencségként tartják számon, de a középkori Európában a kolostorok kulináriai kiskapunak használták: ahol nehezen jutottak pisztránghoz, jobb híján csiga volt a böjti eledel. A szerzetes pénteken vagy nagyböjt idején legalább egy kis töltött csigát falatozhatott petrezselyemmel.
Éti, azaz étkezési
csiga nem csak a Helix pomatia lehet. Nálunk kevésbé, Olaszországban annál lelkesebben fogyasztják a Helix aspersát, és számtalan finom tengeri csigát. Az éti és a többi ehető csiga hiába számít kártevőnek, a legtöbb helyen maga az ember terjesztette el. Németország egyes vidékein már csak a nem őshonos, ellenben ehető csigafajok árulkodnak arról, hogy az adott területen egykor kolostor működött, szigorú böjti menüvel. A Brit-szigeteken a rómaiak terjesztették el az ehető fajokat, és ugyancsak az emberi falánkság vagy talán túlzásba vitt ínyenckedés az oka, hogy Kaliforniában is meghonosították a francia emigránsok. Mára a Helix aspersa, az éti csiga közeli rokona veszélyes kártevőnek számít Amerikában.
Egyszer, egy anyagilag kevésbé sikeres periódusomban elhatároztam, hogy megpróbálkozom a csigával. A háromnapos eső után tele is volt a hegy, akkora csigákkal, mint egy-egy bokszkesztyű. Hamar összeszedtem egy lavórra valót, aztán az előírásoknak megfelelően éheztetni kezdtem őket a garázsban. Erről már hallottam: egy-két nap alatt ki kell üríteni a beleiket, vagy ideális esetben egy hétig is otthon táplálni, hogy ha esetleg valami vegyszereset ettek, ürüljön ki belőlük.
Miközben a csigák megadóan ürítettek, lementem a faluba, és kikölcsönöztem a könyvtárból Az ínyesmester szakácskönyvét. Az ínyesmester magától értetődően igen részletes, élménydús és szórakoztató leírással szolgált a csigapörköltről, de sajnos újfent bebizonyosodott, hogy bár Az ínyesmester szakácskönyve kellemes olvasmány, mint szakácskönyv használhatatlan, az ízes leíró részek zaftjában elvész a száraz útmutatás. Hogy össze ne keverjek valamit, lépésről lépésre követtem az utasításokat. A csigákat forró vízbe kell dobni - ez elég rázós. Áll az ember a lobogó fazék felett, kezében egy csigával, aki esetleg már kíváncsian dugja elő csápjait a házából. Mindegy, az éhség nagy úr, a kísérleti kivégzendő kontingenst tíz főben határoztam meg, ezeket bele is dobtam a vízbe.
Borzasztó.
Egyből nagy habzás kezdődik, és teljesen nyilvánvaló, hogy iszonyatos bűnt követünk el, az Úr irgalmazzon nekünk, a csigák leírhatatlan kínokat élnek át. Aztán vége a habzásnak, kisláng, a csigák gumiszerűen megkeményedett lába kilóg a házból. Szakácskönyv elő, hogyaszongya, a csigákat villával kiszedjük a házukból, és megtisztítjuk. Na ez az, kiszedni még megy, de mi az a megtisztítás? Melyik részük a piszok? Én se ezt a sötétszürke, gumiszerű testet nem kívánom, se a fehér hólyagokat. Étkezési lehetőségként más-más módon ugyan, de egyformán undorító mindkét csigarész. (Ha valakinek esetleg mégis felkeltettem az érdeklődését, a gumit kell enni, és a hólyagokat leválasztani.)
Néhány percig meditáltam a tíz tetem és a tíz vádlón tátongó csigaház előtt, aztán fogtam a lavórnyi kiéheztetett csigát, és a műút túloldalán szabadon eresztettem őket. A tíz vizes persze azóta is kísért, mindenki gondolja meg, akar-e csigapörköltet. Ráadásul Párizsban ettem már tengeri csigát nyersen, azt meg sem főzik, nem is tisztítják, de zsigerzacskóval fogyasztandó. Egyetlen előnyös tulajdonsága, hogy kevésbé rossz, mint az osztriga - sokaknak ennyi is elég.
Az éttermek mellett
a laboratóriumok
is felfigyeltek az éti csigára. A molekuláris biológiával foglalkozó immunológusok nagy lelkesedéssel kutatják a csiga szaporodási szervei közé tartozó, vízben oldódó fehérjét előállító albuminmirigyet. Az általa kiválasztott fehérjének akár az influenza gyógyításában, akár egy szívátültetésnél is hasznát vehetjük, de mivel bizonyos szempontból a rák is az immunrendszer rendellenességei közé tartozik, a rákkutatók is vérmes reményeket fűznek hozzá.
A csigák irtását általában elegendő természetes ellenségeikre, a madarakra és a bogarakra bízni. Ha valakit idegesít, hogy megrágják a salátáját, és az egyszerű kapás kettévágáshoz nincs gusztusa, viszont mindig érdekelték a különleges kínzási módszerek, szórhat rájuk sót. Ettől kiszáradnak, és - feltehetően pokoli kínok közt - kiszenvednek. A másik, humánusabbnak tűnő eljárás egy lapos tányérnyi sör a kertben.
Sokféle veszély leselkedik rá, Morzsa kutyám például kettéroppantja és megeszi, a maradékban pedig meghempereg, nyilván a szag, és nem utolsósorban a kissé idejétmúlt, de vidéken még mindig eladható Duran Duran-frizura miatt. Varjak, seregélyek, szarkák, sün, vakond, lótetű, kölönféle futóbogarak fogyasztják még nyersen, legnagyobb ellensége mégis az ember. Magyar viszonylatban a fogyasztás eltörpül az export mellett. A magyar csigát főleg Franciaországba viszik. A franciák sem feltétlenül eszik meg, előszeretettel reexportálják azonban az Egyesült Államokba, természetesen francia csigaként. Persze mi is eladhatnánk közvetlenül Amerikába, de egyrészt nekünk annyi eszünk nincs, másrészt a miénk mégiscsak gyanús, környezetszennyezett magyar csiga, míg amit a franciáktól vesznek, az kifinomult, francia.
Szereti a meleget, de ha nem jár hozzá elég nedvesség, nyári álomba szenderül. Ilyenkor otthona hűvösébe húzódik, egy kis nyákot választ ki, ami megszárad, és tökéletes párolgásgátló nyílászárót képez. Hosszú és forró nyarakon akár több réteg ilyen bőrt is épít, melyek szárazon és feszesen őrzik a bejáratot, míg be nem köszönt néhány esős nap. Víz hatására a tolóajtó fellazul, és a csiga jár egyet a zöldben.
Ha a nyár második felében félig földbe ásott éti csigát találunk, valószínűleg éppen petézik, akár egy-másfél napon át. A petecsomóból nedvesség és hőmérséklet függvényében 3-4 hét alatt kelnek ki a kiscsigák, akik csak esznek és esznek, míg késő őszre fel nem készülnek a telelésre. Közben vadul ritkítják őket a különböző rovarok, atkák, békák és madarak, mert ilyen könnyen elkapható fehérjeforrás tényleg kevés akad. Akik megérik az első fagyokat, télire beássák magukat a földbe, akár 20-30 cm mélyre.
A csigák testtájai
elég érdekesek, főleg egy rovar- vagy póktestekhez szokott, fejeken, torokon, potrohokon, meg persze fejtorokon edződött természetbúvár számára. A csigák három fő része ugyanis a fej, a törzs és a láb. Tulajdonképpen nekünk is, ha belegondolunk. A törzs két fő része a nyak és a zsigerzacskó, mely a szívet, a tüdőt, a kiválasztó- és ivarszervet tartalmazza.
Talán a szeme miatt szeretik a legtöbben, a bizarr, Muppet Show- Teletubbies látószerv egyszerre mókás és hihetetlen. A gyerekek legnagyobb öröme, ha néhány perc éneklés hatására elődugja - a csiga egyébként ugyanolyan viszonyban van a csigabigagyerekivel, mint a kobra a tárogatózással: mindketten süketek.
Látni éppen nem sokat lát vele, ezért is lepődik meg annyira, ha megérintjük, olyankor döbbenten rántja vissza, és az érintés keménységétől teszi függővé, milyen hamar dugja újra elő. A csigaszem kicsit hasonlít a giliszták fényérzékelésére, csak itt a néhány receptorsejt egy rakáson helyezkedik el. Ettől azonban a hatásfok még nem lesz számottevően jobb. Sőt, kipróbálták, hogy ha eltávolítják a szemét, attól még ugyanúgy érzékeli a fényt. Tiszta szerencse, hogy ezt nekünk már nem kell próbálgatnunk vele.
A csiga nyelve az úgynevezett reszelő, melyet evéskor kidug a száján, úgy ragadja meg a táplálékot, rengeteg mikroszkopikus fogacskával. A reszelő folyamatosan kopik és újranő - véresre éppenséggel nem marcangol semmit, de a salátaleveleket vagy a gombát tökéletesen elnyammogja és továbbítja a nyelőcsövébe. A csiga valamennyi része érdekes, de ebből az erős mezőnyből is kiemelkedik a lába. Egy giliszta perisztaltikus mozgása közismert hasizomgyakorlat, a kígyók kígyózását is láttuk már eleget. A csiga szaladása ellenben nem jár látható tünetekkel, leszámítva természetesen a helyváltoztatást. A csiga titka egy üveglapon mászatva fejthető meg: alulról látszik, hogy a csiga afféle lánctalpas helyben járással mozog: a talpon redők tágulnak és húzódnak össze, a hullám végigfut a talp hosszán, így halad előre. Végül is a hernyók is hasonlót csinálnak, de mivel náluk az egész test mozog, az igazi hernyótalp-analógia a csiga volna. A láb elülső részén lábmirigyek vannak, ezek váladéka adja a csiga nyálkás országútját.
A házas csigák életében kulcskérdés a fő házépítő anyag, a kalcium beszerzése. A csigaház a peték sejtfalából fejlődik ki, ezért már a petéken látszik, kinek mekkora háza lesz. A kalciumot onnan szerzik be, ahonnan csak tudják, akár a meszelt falat is nyalogathatják.
A csigák fajának meghatározásakor az egyszerű ráismerés csak a közönséges csigák esetén jöhet szóba. A ritkaságok felismeréséhez már szükség van néhány szakkifejezésre a csigológus-bikkfanyelvből. A csigaház bejárata szakszerűen szájadék. A spirál középvonala az oszlop, a csigahatározás egyik legalapvetőbb mozzanata pedig, hogy
a szájadék az oszloptól
balra vagy jobbra helyezkedik-e el. Mi általában csak jobbos csigákat látunk, de a tengeriek közt gyakoriak a balosok.
A tüdős csigák többségéhez hasonlóan az éti csiga is hímnős. Ennek ellenére, vagy tán épp ezért, példátlanul szenvedélyes szerelmi életet él, ami napnál világosabban bizonyítja, hogy nem csak az ellentétek vonzzák egymást; hiába van férfi és női nemi szerve is, a szaporodáshoz egy másik csigával is párzani kell. A Mikrokozmosz című film csúcspontja egy zaftos, kompromisszummentes, hosszas, a maga gyengédségében is féktelenül vad orgia volt. Csókolózás, csáppuszi, vad talpölelkezés, a szexben mintha több hasznát látná a csápjainak, mint a dolgos mindennapokban. Élőben is könnyű rajtakapni őket; ha valaki egyszer rákapott a csigavoyeurködésre, nehezen jön le róla. Egyesek szerint a távolabbi vidékekről származó, de azonos fajhoz tartozó csigák nem hajlandóak párzani, például egy északfrancia Helix aspersa soha nem feküdne össze egy délfranciával. Jómagam még nem ellenőriztem az állítást nyíregyházi és szentgotthárdi csigákkal, de hideg testüket meghazudtolóan tüzes szerelmi életüket látva jó esélye van, hogy egyszerűen csak nem a megfelelő északfrancia aspersát kapta a déli. A csiga a spermát ugyanúgy tudja raktározni, mint például a madárpók, akár egy évig is. Rendszerint azonban semmi sem indokolja, hogy addig spájzoljon, és néhány hét elteltével megkezdi a petézést.
Éti csigát már jóval ritkábban tenyésztenek hobbiból, viszont a haszonszerzési csigatenyésztés Plinius óta őrzi népszerűségét. Fulvius Hirpinus még kénytelen volt a természetes fényre hagyatkozni, a korszerű csigafarm azonban zárt, és a napot energiatakarékos neonokkal pótoljuk. Így mi mondjuk meg, meddig tart a munkanap - a csigák különféleképpen reagálnak a napsütéses órák számára. A hosszú napot a csigák nyárnak, azaz növekedési időszaknak vélik, 18 órányi villanyégetés serkenti a hízást, 12 óránál kevesebb gátolja. A tenyésztési célra használt műanyag ládákat egymásra lehet rakni, a profik a tornyokat automatikus csepegtetőrendszeren át látják el vízzel (digitális áramidőzítők műszaki boltokban kaphatók 3-6 ezer forintért). További fontos kellék a vizestál és a pH-semleges tőzeggel töltött virágcserép, ide fognak majd nagyokat petézni. Peterakás után a cserepet kivesszük, és a csigakeltetőbe rakjuk - különösebben nem kell őket keltetni, csak össze ne keveredjenek a nagyokkal. Hat hétig nevelgetjük a kicsiket, aztán több dobozba osztjuk el őket. A csigatenyésztők közt több szakmai vita is fut párhuzamosan a tenyésztődobozok anyagát (fa, műanyag), méretét (30° 30°20 cm vagy nagyobb), és a sikeres párzáshoz egy dobozba zárandó egyedek számát illetően. Ha valaki tényleg tenyészteni akar, érdemes elmélyednie a szakmunkák tengerében, és kiválasztani, majd a gyakorlatban is tesztelni az elméleteket.
Mivel a csigafarmerkedés és a beltéri marihuánatermesztés szakirodalmában kísérteties egyezések egész halmaza található, érdemes esetleg megfontolni csiga és kender közös tartását, esetleg a csiganevelést mint fedőtevékenységet. Csak arra kell vigyázni, hogy a vérágas szemű, jamaikai zászlóba öltözött, folyamatosan vihogó csigatenyésztő gyanút kelthet.
Winkler Róbert
