Az emberiség legrégebbi kórságai közé tartozik a leggyakrabban náthának nevezett felső légúti betegségcsoport: ez az akut fertőzés, mely főként az orr, részben pedig a torok és a tüdő nyálkahártyáját támadja meg. Tünetei úgyszólván mindenki számára jól ismertek, ugyanakkor gyakorta egyénről egyénre, ízlés szerint váltakoznak is. A tudomány e nyavalyát leginkább akut nasopharyngitisnek hívja, de érvényben van még a kevésbé tudományos hűléses hurut, "egyszerű" meghűlés (nekünk legyen mondva), a nátha, sőt a teljesen vulgáris takonykór is. Mint némely elnevezésből is kitűnik, fajtánk már hosszú évtizedek óta a hideggel, a le- és meghűléssel hozta kapcsolatba ezt a betegséget - mint látni fogjuk, nem minden gyanús körülmény híján, ám szinte teljesen alaptalanul.
Zöld tündér
A nasopharyngitist, mint azt sokan tudni vélik, vírus okozza. Mégpedig nem is egyfajta, hanem vírusok egész tömkelege, alapvírusok, azok rokonai, barátai és üzletfelei - annyian vannak, hogy szinte valószínűtlen, hogy az éppen támadó miazmával szemben működő védelmi rendszerrel szerelt volna fel folytonos késésben leledző immunrendszerünk. A legfontosabb delikvensek között kell említenünk a Picornavírusokat (közöttük is elsősorban a Rhinovírusokat), a Coronavírusokat, továbbá némely emberi parainfluenza-vírusokat, adenovírusokat, enterovírusokat és így tovább. Csak tájékoztatásképpen: egy Rhinovírus az elektronmikroszkópos képen úgy néz ki, mint egy részlegesen megskalpolt játékmaci, felülnézetből - ez alapján már sejthetjük is, mit művel velünk, ha egyszer megtelepszik az orrnyálkahártyánkon. Mindenekelőtt méreganyagokat termel, amelyek gyulladást váltanak ki, és ezt csak súlyosbítja a kisvártatva működésbe lépő immunrendszer, elvégre a harc áldozatokkal jár. A nátha korai tünetei között szerepel a torokkaparás, enyhébb torokfájás. Az orrnyálkahártya érzékennyé válik, kezdődik a tüsszögés, az orrfolyás vagy éppen a köhögés. (A leggyakoribb sorrend: torokfájás, orrfolyás, köhögés - de nem mindig ez a hármas befutó). Később jöhet hőemelkedés és láz - a magas láz viszont többnyire már valamely szövődmény kísérője, esetleg azt jelzi, hogy korántsem egyszerű nátháról, inkább valami súlyosabb fertőző nyavalyáról, például influenzáról van szó.
Az efféle megfázás okai között sokan gyanítják a nem megfelelő öltözéket, a hideg, esetleg ködös időjárást, az izzadtan hideg helyen tartózkodást, esetleg a láb nem megfelelő szigetelését (vizes láb effektus). Fájdalom, a jelenleg uralkodó biomedicina egyik feltevést sem támasztja alá: a hidegnek való rövid idejű (elvégre emberkísérletekről van szó...) kitettség és a fertőzés esélye között semmilyen szignifikáns összefüggés sem lelhető fel. A Cardiffi Egyetem Megfázáskutató Intézetében (hja, a brit tudósok...) még a lábhűtés és a megfázás közötti sztochasztikus kapcsolatot is vizsgálták, s ők leltek is némi összefüggést (állítólag 4-5 nap múltán megnőtt az esélye annak, hogy a kísérleti alany a megfázás tüneteit produkálja), de az alapos vizsgálatokhoz további kutatás szükségeltetik. Még meglepőbb, hogy a tudomány mai állása szerint a tél sem azért kedvez a nátha terjedésének, mintha erősítené a vírusokat, vagy éppen gyengítene minket (főként immunrendszerünket). A jelenleg uralkodó álláspontot már a XVIII. század végén (jóval a vírusok felfedezése előtt) megfogalmazta Benjamin Franklin: ezek szerint télen a hideg elől jó melegbe, zárt belső terekbe és egymás közelségébe húzódó embertársaink hajlamosak belélegezni egymás kilélegzett, sőt kiköhögött vagy prüszkölt kórokozóit. Az orvostudomány szerint a náthát okozó, cseppfertőzéssel terjedő vírusok két módon kerülnek át egyik emberről a másikra: egyrészt a gyanútlan alany érintkezik valamely tárggyal, amelyet már megfertőzött a beteg kiröppenő taknya-nyála (s utána nem mos kezet azonnal, viszont nyálkahártyái felé nyúlkál), de elég belélegezni a köhögés és tüsszögés folyamán keletkező, vírusokkal telített apró cseppes aeroszolt, és már be is kaptuk a Rhinovírust vagy valamely bűntársát. A fertőzés hagyományosan az orron és a szájon át támad, de komoly veszélyforrás a szemünk is: a könnycsatornák tudniillik közvetlenül az orrüregbe, az érzékeny nyálkahártyákhoz vezetnek (a könny is jórészt erre távozik), éppen ezért fertőzésveszélyes időkben nem árt egy jó kis védőszemüveg. Ne feledjük: a vírust azok is terjesztik, akik nem is mutatnak tüneteket, elvégre a legtöbb embernél a betegség kifejlődését végül meggátolja az immunrendszer! Ha már bejutott a vírus, mindenekelőtt a nyálkahártya külső falán található sejtek ICAM-1 nevű receptorához kapcsolódik, s ha ez sikerült, indul a parti! Nyolc-tizenkét órán belül elindul a vírusok szaporodása, a tünetek általában két és öt nap között mutatkoznak, de akad, akinél már fél nappal később jelentkeznek az első krákogások és prüszkölések. Önkénteseken végzett vizsgálatok szerint azok, akik átlagosan hét órát vagy még annyit sem alszanak, háromszor akkora eséllyel betegszenek meg, mint akik legalább nyolc órát húzzák a lóbőrt - de azért mi erre sem vennénk mérget.
Két marékkal
Talán nincs olyan betegség, amelyre annyi népi és a professzionális, a nagy gyógyszergyártók és nagyanyánk által ajánlott gyógymód, készítmény, praktika és ír létezne, mint éppen a náthára. Pedig a humán orvoslás uralkodó paradigmája, a hivatalos biomedicina szerint a náthára, pontosabban az azt kiváltó vírusfertőzésre bizony nem létezik gyógymód. Annyi szokott történni, hogy immunrendszerünk, amely többnyire (azt az évi átlagosan két-három esetet nem számítva) amúgy is csírájában fojtja el az efféle fertőzéskezdeményeket, kicsit késve, de reagál, ha már egyszer megtörtént a baj. Néhány nap, és elkezdődik az antitestek termelése, amelyek meggátolják a vírusokat abban, hogy egészséges sejteket fertőzzenek meg. Ezenfelül jönnek a fehérvérsejtek avagy a leukociták, és sejten belül ölik halomra a vírusokat, plusz még a fertőzött sejteket is elpusztítják, nehogy tovább szaporítsák a kórokozó behatolókat. Egy rendes, egészséges szervezetben mindezen brutális tisztogatás végbemegy egy hét alatt - csak addig bírjuk ki valahogy!
Valamennyi gyógyszer és gyógyhatású készítmény, melyet a náthára ajánlanak, pusztán bizonyos tünetek enyhítésére, a beteg jobb közérzetének fokozására alkalmas, gyógyulni nem fogunk tőle. Antibiotikumot szedni kapásból értelmetlen, hacsak ki nem alakult valamely bakteriális szövődmény, mint például bronchitis, tüdőgyulladás vagy Streptococcusok által kiváltott torokgyulladás. Annyi bizonyos, hogy a náthavírusok ellen hatásos antivírus-készítménnyel még nem szolgált a tudomány. Ezzel szemben remekül tudjuk enyhíteni a náthával járó gyulladásos tüneteket, lázat-hőemelkedést meg a kisebb-nagyobb fej- és végtagi fájdalmakat - erre a legalkalmasabbak az acetil-szalicilsav-származékok (közöttük a legnépszerűbb az aszpirin). Nem is kellett volna mást kitalálni, ha sokak gyomra nem lenne érzékeny az aszpirinre: nekik szolgál megannyi paracetamol- és ibuprofen-tartalmú szer, melyek tán nem oly univerzálisak, de némely tünetek enyhítésére annál alkalmasabbak. Ehhez szokott jönni, hogy a forró itallá alakítható, zacskós kiszerelésű (tipikusan paracetamolbázisú) náthaporok orrnyálkahártyát felszabadító anyagokat, mindenekelőtt (az amfetaminná könnyen átalakítható, s magában is sokak által tolt, s ezért mostanában mellőzött efedrint helyettesítő) fenilefrint és feniramint tartalmaznak, ami még javítja is közérzetünket, ráadásul ehhez néha még koffeint is adagolnak. Ne zavarjon meg minket, hogy némely tudományos tekintélyek az alkohol (kalapkúra!) mellett a koffeintartalmú italokat, a kávét, kólát és igen, a citromos teát is kártékonynak tartják, mivelhogy dehidratálják a szervezetet (ez alkalmasint azért túlzás lehet). Szintén ne ütközzünk meg azokon, akik szerint az efféle recept nélküli cuccok csak maszkírozzák a tüneteket, ezért a páciens könnyen gyógyultnak hiszi magát, mikor még nem is, ráadásul e kemikáliák rongálhatják némely szerveinket is (ez azért már sokkal bizonytalanabb pletyka), s az orrtisztítókra még rá is szokhatunk (ugyan már...). Mindehhez persze jöhetnek a köhögéscsillapítók, melyek hol a lándzsás útifű, hol édesgyökér, hol meg az egzotikus ipekakuánagyökér kivonatát (emetint), esetleg valami egészen mást tartalmaznak (néha kodeinnel, fenobarbitállal s egyéb nyalánkságokkal megküldve - addig se érezze magát szarul a beteg). S akkor még nem is szóltunk a holtbiztos házi praktikákról. Ezek közé sorolható a kamilla-, hársfa-, gyömbér- stb. tea, a méz, amely sokak szerint enyhíti a torokfájást, de legalábbis megédesíti a teákat, vagy a fokhagyma, amely mások szerint fertőtlenítő hatású, s íze finoman harmonizál a paracetamollal. És hát ott van a C-vitamin, amely lóadagban beszedve hozzájárulna a megelőzéshez, illetve a gyógyuláshoz. (Ez utóbbit legfőképpen Linus Pauling, az amúgy érdemdús dán kvantumkémikus, a molekuláris biológiai kutatások egyik úttörője forszírozta a hivatalos biomedicina csekély, ám a nagyközönség annál nagyobb lelkesedése mellett.) A gőzölés vagy a csirkeleves gyógyító, de legalábbis tünetenyhítő hatása még ennél is kétségesebb. Tán az sem vált ki üdvrivalgást, ha elmondjuk: reményteli kísérleteket folytattak a nálunk is termesztett kasvirágfélékkel (Echinacea), az amerikai indiánok kedvelt csodagyógynövényével, habár az eredmények itt sem kellően kielégítőek. Ne ijedjen meg senki a hivatalos orvoslás közismert szűkkeblűségének újabb jele láttán: ha a kedves olvasó eddig rendelkezett bevált gyógymóddal, mely már eddig is csodákat tett, kérjük, higgyen benne továbbra is - a kulcs maga a hit. A szervezet meg úgyis megbirkózik a fertőzéssel. Az, hogy egy hét vagy hét nap alatt, már édes mindegy.
