Az udvaron, két fa közé kifeszített fregolin rénszarvasgereznából készült szabadidôalsó, a szomszédék nagynénje vidékrôl és a tibeti zászló csak úgy, egy egész hétig, mint az aktív rezisztencia jelképe, bár a nagynénit késôbb leszedték, megszáradt, azt mondták. Ha ehhez a kompozícióhoz hozzáképzeltünk néhány kapirgáló tyúkot, figyelembe véve az április fényviszonyait, kész volt
a tökéletes kelet-európai Fassbinder-film
Volt Attenborough-ismeretterjesztô; mindent megtudtunk Attenboroughról, lassított felvételben játszották be a pubertáskrízisét, Berlin fölött az ég, az északi harcművészetekkel szemben nyilván okkal intoleráns (a finn karatebajnokot például sose találták el a nuncsakuval) tai-chi-bemutató, klasszikus indiai tánc, kitömött természetgyógyász, Jeszenszky-féle meditatív zene, amely alfa állapotba küldte le Szilágyi Ákos szittya szótárát, és az attól fogva minden szót ptrüttynek fordított (kivéve a körömreszelôt), továbbá mindig-mindenhol origami (bár ezt még csak fel sem tüntették a programfüzetben, mert akkor még ôk sem tudták, hogy mi az, késôbb egy illetô a Kötszövtôl megmagyarázta), és ha transzolás után a bágyadt nonkonformista hiába próbálkozott a rapszodikusan nyitva tartó klotyóval, még mindig félrevonulhatott a pince egy másik helyiségébe, ahol performance-ok és installációk enyhítettek szorult helyzetén.
A kozmikus kavarodásban Csetneki Szárnyak Színháza aratott gyôzelmet az inkoherencia fölött, a közönség meg alámerült a spiritualitásban. A Buto- vagy No-, esetleg lapos elemeket használó mozgásszínházi elôadás egy meghatározott, a hagyományos színházi nyelvtôl tökéletesen különbözô jelentéstartományban dolgozik. Az elôadások a test határtalan transzformációs képességét és az önteremtés állandó eksztázisát ünneplik. Ebben a dimenzióban a test éppoly mozgékony és innovatív, akár a szellem, sôt, a kanyarokban rá is huhog a nézôkre. Kollektív és egyéni rítussoraikban a színészek belsô impulzusaikat tárják fel,
eljött az álmok és vágyak ideje,
láthatóvá válik a színészek (táncosok?) aurája. Az elôadások minimáltörténetei és a tárgyhoz kapcsolódó képzettársítások hatására a darab a nézôben született meg, egyikük például a második felvonás közepén megkérte a szomszéd lúdtalpbetétjének a kezét, de kosarat kapott, igaz, abban viszont volt két C méretű mellbimbó.
Amikor az Aisa elôadásán már polarizálódni látszott a térben Jin és Jang, betört a civilizáció egy csörgô rádiótelefonnal, némiképpen gyengítve a hatást, amely így a korai magömlés spektrumába szédült. Ez az elôadás állt amúgy is legmesszebb a színháztól, elérhetetlen régiókba ragadva a nézôt, mit neki egy kis csörgés, ha épp a földhöz ragadtságról, az elrugaszkodásról s a szárnyalásról vallanak neki két meztelen nôi mell felmutatásával.
A pince kiállítása a Kis Debil Darab című elôadás után már kevésbé megrázó, bár kétségkívül erôs agymunkát indukált a kábé tucatnyi, lenyűgözôen autonóm művészi világra utaló üres képkeret. Tudniillik, ha a józan ész álomba merül,
életre kelnek a szörnyetegek
Mi meg hallatlan erôbedobással próbáltuk dekódolni az alkotások címeit: cím nélkül, keret 12, keret 13, cím nélkül.
Aki eltámolygott a sámán napjáig, burját össznépi lóáldozatot láthatott felvételrôl, Fuferenda Pált hallgatva testtartásra épülô transzrítusok titkának tudója lehetett, miközben észak-amerikai indián énekek villantották fel elôtte az elérhetetlen jobb világot, ahol a víz kék, meg az ég is, zöld a fű, és piros a negyvenszáz, teljes a szimbiózis a szellemekkel, akik biztos válaszolnak, ha szépen kérdezünk tôlük.
- nyári-köves -
