Nevetséges indoklással utasította el a fideszes jelölt jogsértése miatti beadványt a választási bizottság

Választás 2022

Pedig Kovács József saját magát buktatta le. Az ellenzék fellebbez a döntés ellen.

Az eleki városháza dísztermében is gyűjtött aláírásokat szombaton Kovács József, a Gyula központú Békés megyei 3. számú országgyűlési választókerület újrainduló fideszes képviselője. Mint azt lapunk is megírta, az önkormányzat tulajdonában álló házasságkötő teremben történő ajánlásgyűjtés törvénytelen, és megsérti az ajánlásgyűjtés alapvető szabályait. Az ellenzék ezért bejelentést tett a helyi választási bizottságnál.

Nem lett sok foganatja. A gyulai választási bizottság kísérletet sem tett, hogy beazonosítsa, kik támogatták aláírásukkal Kovács Józsefet. A testület elutasította a beadványban foglaltakat. 

„A fotókon található személyekről nem állapítható meg, hogy választópolgárok-e, továbbá az sem, hogy ajánlást gyűjtő vagy a jelöltet ajánló személyek-e”

- írta elutasító határozatában a választási bizottság. Mint közölték, ez elengedhetetlen lett volna annak megállapításához, hogy történt-e szabálytalanság. Ezzel szemben a valóság az, hogy egy szempillantás alatt kideríthető, kik azok a személyek, akik szerepelnek Kovács József posztjában szereplő fotókon.

A döntő fontosságúnak számító beazonosítás a Narancs.hu-nak 5 másodperc alatt sikerült. Összevetettük azokat a fotókat, amelyeket a képviselőjelöltséghez szükséges támogatói aláírások kezdőnapján, február 12-én, szombaton tett közzé Kovács József azokkal a fotókkal, amelyek Elek város önkormányzata hivatalos oldalán találhatók a képviselő-testület tagjairólEzek alapján egyértelműen felismerni Kecskés Andrea, Thuróczy András, Veres Zoltán és Ferenczi Zsolt önkormányzati képviselőket, akik éppen az egyébként a testületi üléseknek is helyt adó díszteremben jól láthatóan az aláírásgyűjtő ívet írják alá. Márpedig ez a választási eljárásról szóló törvény szerint jogszabályellenes.

 

Azt a gyulai választási bizottság elutasító határozata elismeri, hogy a poszt Kovács József közéleti Facebook-oldalán jelent meg február 12-én 9 óra 55 perckor, ahogy azt is, hogy a „becsatolt fotón egy díszesebb berendezésű helyiségben látható egy hölgy, aki a kamerába néz, és aki írószert tart a kezében, amelyet egy ajánlóívre hasonló dokumentum felett tart éppen”. Majd a választási bizottság határozatában megállapítja, hogy ez a helyiség valóban az eleki városháza nagyterme. Érdekes, hogy a fotókon látható – egyébként helyben közismert – emberek személyazonossága ügyében már nem ilyen következetes a bizottság. Ugyanakkor tény: a törvény betűjénél fogva önkormányzati helyiségben nem gyűjthető aláírás. Azt pedig a bizottság is leszögezte, itt egy önkormányzati ingatlan egyik terméről van szó.

A szóban forgó hölgy Kecskés Andrea eleki képviselő. De idáig nem jutott el a választási bizottság. Ugyanekkor megállapítja a grémium, hogy a Kovács József kormánypárti jelölt törvénytelen aláírásával összefüggő bejelentés tevője „nem igazolta minden kétséget kizáróan”, hogy az országgyűlési választással kapcsolatos ajánlóíveket írták-e alá a fotókon látható, de a választási grémium számára nem beazonosítható emberek.

 
Kecskés Andrea "egy díszesebb berendezésű helyiségben a kamerába néz, írószert tart a kezében, amelyet egy ajánlóívre hasonló dokumentum felett tart éppen"
Forrás: Kovács József Facebook

A fotókról semmi más nem vehető ki, minthogy támogatói aláírásgyűjtő ívet töltenek ki és írnak alá a rajta látható emberek. A poszt ezzel a kísérőszöveggel került ki a fideszes képviselőjelölt Facebook-oldalára: „Köszönöm szépen az eleki emberek támogatását! Megtisztelő számomra, hogy a polgármester úr és a képviselő-testület tagjai is támogatják az indulásomat.” Ez több mint megerősítése annak, vajon milyen aktuson vettek részt az aláírók. Ezenkívül felmerül: mennyire életszerű, hogy az egyébként hétvégén, így szombat délelőttönként is zárva tartó eleki városháza dísztermében mi mást csinálhattak volna képviselők az aláírásgyűjtés első napján, amikor Kovács József posztok és fotók sokaságát tette ki, hogy a választókerület településein hol mindenhol gyűjtik neki az aláírásokat. Vagy ha mégsem ezt tették, akkor mit kerestek hétvégén a városháza nagytermében? Mit csináltak ott?

 
Kovács József
Forrás: Kovács József Facebook

„Régen rossz, ha mindig és minden alkalommal bizonygatni kell, hogy a nap keleten kel fel, s hogy a Föld nem lapos. Ha a választási bizottság úgy gondolja, hogy minden hasonló esetben csak az a lehetetlen feltétel a valódi bizonyító erő, hogy a rendőrség tetten ér valaki, vagy sem, akkor a teljes magyar igazságszolgáltatás, bűnüldözés lehetetlenülne el. Az elutasítás érvei elképesztőek. Ezért

teljesebb érvrendszerrel és még több bizonyítékkal nyújtjuk be az elutasításról szóló határozat ellenében fellebbezésünket”

– mondta a Narancs.hu-nak Fülöp Zoltán, a gyulai választókerületben az egyesült ellenzéki színeiben induló Leel-Őssy Gábor képviselőjelölt kampányfőnöke, civilben jogász.

S még egy adalék a történethez. Beismeréssel ér fel, hogy a poszthoz korábban mellékelt több tucatnyi fotó közül időközben eltávolították Ferenczi Zsolt, Thuróczy András és Veres Zoltán képviselők fotóit, akik ugyancsak aláírtak Kovács Józsefnek. Kecskés Andreáé azért maradt fenn, mert a törvénytelenség gyanúja miatt a beadványhoz ezt mellékelték. Ám a hiányzó fotók rendelkezésünkre állnak, és sehonnan máshonnan nem lehetnek meg, mint onnan, hogy azokat február 12-én, szombaton posztolta Kovács József, aki – ahogy már hivatkozott cikkünkben említettük – mindezzel saját magát leplezte le.

Ez az önleleplezés és a fentebb felsorolt érvek azonban a Fidesz irányába elfogultnak tűnő helyi választási bizottság kevésnek bizonyultak. Ugyanakkor tény, s ezt az elutasító határozatában a grémium is leszögezi, hogy a testület bizonyítékot hivatalból nem szerez be és bizonyítást sem folytat, mindez a kérelmező kötelessége. Mindez azonban, mint példánk is mutatja, a helyzet tisztázását akadályozza, könnyen téves következtetések levonását jelentheti, így a valós tényállás megállapításának is gátja lehet. Marad a fellebbezés után a másodfokú eljárás.

(Címlapképünk forrása: Kovács József Facebook)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.