Megvan, hogy mi állhat a magyar és a szlovák miniszterelnök újsütetű csodálatos barátságának hátterében. A Fidesz volt környezetvédelmi államtitkára, Illés Zoltán szerint legalábbis egy titkos Fico–Orbán-paktum születhetett, melynek döntő részét a bős-nagymarosi vízlépcső körüli disznóságok teszik ki. A tervek szerint Magyarország és Szlovákia együtt bújnának ki az ügyben hozott hágai ítélet alól – hinné a fene, a megállapodás Magyarország számára tűnik módfelett előnytelennek.
| ||
A Népszabadság terjedelmes tegnapi cikkében azt olvashatjuk, hogy „Baranyai Gábor – mint maga írja az igazságügyi miniszternek szóló feljegyzésében – a szlovák partnerének ’jelezte, hogy a magyar állam nem tart igényt az erőmű tulajdonjogára és az általa termelt villamos energia 50 százalékára’, értsd: lemond az elmúlt 23 év alatt megtermelt, illetve a jövőben megtermelhető áram árának feléről”.
(Hogy ki ez a Baranyai? Nos, ő – most tessék figyelni! – a „Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről Budapesten, 1977. évi szeptember hó 16. napján aláírt Szerződés ügyében eljáró kormánymeghatalmazott”.) A ’77-es szerződésé!
Még azt is írja a lap, hogy a szlovák partner „egyetért azzal, hogy a kérdéskört a lehető legkisebb nyilvánosság mellett kell megpróbálni lezárni. A tárgyalások lezárásának kommunikációja során véleménye szerint annak a hangsúlyozása lenne a legcélravezetőbb, hogy a két fél közötti megegyezés jelenti a valódi győzelmet”. Magyarul: sunnyogjuk el az egészet.
Nos, annyi bizonyos, hogy Kádár János belebukott Bős-Nagymarosba. Horn Gyulának és az első Orbán-kormánynak sem sikerült összehozni anno a dolgot – mindkétszer az állt a próbálkozások hátterében, hogy valami egyéb célra megnyerjük az aktuális szlovák kormány (micsoda kormányok voltak!) támogatását. Most is ez van.
Orbán azonban elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy lenyomja az egészet Magyarország torkán. Kétségkívül nagyobb rá az esélye, mint Kádárnak volt.
S ez tragédia. Nem is a vízlépcső miatt.
