A magyar foci új csodatevője a legokosabb ember a világon

  • narancs.hu
  • 2015. március 30.

Villámnarancs

Tegnap a csoport utolsó helyezettje ellen másfél órányi antifutball után itthon tartott egy pont örömére máris odanyilatkozott a mágus. Nálunk mindenki zseni lesz, ha kihúzza 0:0-val.

Amikor a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az újságírók felvetették, hogy miért kellett itthon a csoportutolsó ellen döntetlenre játszani, hosszan nekikészülni minden pontrúgásnak, miért kellett a saját térfelünkön felállni stb., Dárdai Pál, a magyar futball épp aktuális géniusza így válaszolt:

„Ma már a pontrúgásoknál mindig fúj egyet a játékos, rákoncentrál, ezt így tanítják. Hogy visszaálltunk a saját térfelünkre? Aki nem érti ennek a lényegét, az menjen el, és képezze túl magát. Nem tudom, hogyan kellene védekezni, oktassatok ki!”

Világos beszéd, de nem különösebb újdonság, annyit állít csupán: ti hülyék vagytok, csak nekem van eszem, kábé a seggemben is. Nem újdonság, hiszen megszokhattuk már, hogy aki talál egy gólt a Feröer-szigetek valamelyik eldugott zugában, vagy éppenséggel itthon elér egy gól nélküli döntetlent valami jobb napokat is látott ellenfél ellen, nos, az hipp-hopp! maga lesz azonnal Beckenbauer és Zagallo egy személyben.

De nyugi, nem bennünk van a hiba, „a magyar futballokos nemzet”, ezt már a miniszterelnök is megmondta. Dárdai ezt a kocsistempót bizonyára Berlinben tanulta.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.