Egy apró kiegészítés Bayer Zsolt konzervatív újságírójához

  • narancs.hu
  • 2016. január 26.

Villámnarancs

G. Fodor Gábor után Bayer Zsolt is elérkezettnek látta az időt, hogy megírja, milyen a konzervatív újságíró.

A Magyar Hírlapban megjelent szócikket sem idézni, sem elemezni, sem vitatni nem kívánjuk, mint ahogy azt is inkább mindenki maga döntse el, hogy vajon mennyire tekinthető „önéletrajzi ihletettségűnek” ez a kis dolgozat. Csupán annyival egészítenénk ki e szárnyaló meghatározást, hogy egy konzervatív újságíró soha, de soha nem kérkedik párttagságával, hát még azzal, hogy ő az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa.

Love Me Tender



Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.