Lázárék 750 milliója – Így számol el a Fidesz

  • narancs.hu
  • 2016. január 25.

Villámnarancs

Miután Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője felszólította Lázár Jánost, hogy számoljon el azzal a több mint 750 millió forinttal, amelyet rokonai az állami földek megvásárlására költenek, ezt tudta reagálni a kormánypárt.

„Míg Lázár János régóta mezőgazdasággal foglalkozó rokonai nyilvános, átlátható, szabályozott pályázaton vásárolnak földet, addig Gyurcsány ifjúkommunistából lett újkapitalistaként nyúlt le állami vagyont. Gyurcsány először a privatizáción keresett milliárdját és a fillérekért lenyúlt balatonőszödi üdülőt adja vissza! Gyurcsány Ferenc harmincszoros áron, kilencszázmillió forintért adta el a napokban az egyik vállalatát, amelyet az MSZP–SZDSZ-kormány idején szerzett meg anyósa, Apró Piroska segítségével. Gyurcsány Ferencnek ma is birtokában van az a Balaton-parti villa, amelyet egy kormányüdülőtől fillérekért nyúlt le, későbbi minisztere, Szilvássy György segítségével.”

Egyébként emlékeznek még arra, hogy Gréczy mire szólította fel Lázárt?

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.