„Kiváló természeti adottságainknak, évszázados halász-pákász örökségünknek hála, a magyar halételek egyedi és kiemelkedő ízvilággal büszkélkedhetnek” – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az ötödik Tiszaderzsi Kárásznapon.
Így: ízvilággal és büszkélkednek. Bár meglehet, ez az egyedi és kiemelkedő „ízvilág” nem az évszázados rákász-pákász-hókuszpókusz örökségünk, csupán a paprikás liszt és a halászlékocka „felfedezésében” érhető tetten.
És milyen az már, hogy Kárásznap? Magyarország a fesztiválok országa, van itt Vállfanap, Rendőrolimpia, Tejberizsfesztivál, Pillangók Éjszakája, amit csak akartok, s a jobb helyszíneknek kijut egy miniszter is. Mert kell a muri. Bár a tiszaderzsiek nem sokra mentek vele, hisz Fazekas az ízvilágozás után gyorsan le is tolta őket, hogy nem táplálkoznak helyesen, hisz „annak ellenére, hogy Magyarország vízrajzi és történelmi adottságai kedveznek az édesvízi haltermelésnek és halászatnak, ráadásul a halhús finom és egészséges, nem képezi részét mindennapjainknak. A rendezvény remélhetőleg a halételek népszerűségét is növeli, hiszen míg itthon 2,8 kilogramm halat eszünk meg évente, addig az uniós országokban átlagosan 22 kilogramm a fejenkénti éves halfogyasztás.”
Óh persze, kedveznek a történelmi adottságaink a halnak. Most éppen a kárásznak, jövő héten majd a halászlékockának (halászlékocka-napok), aztán az aranyhalnak (kívánságműsor a Magyar Televízióban).
Fazekas Sándor a fentiek szerint egyszerre fejlesztené a vidéket Marie Antoinette és Jézus Krisztus módszerével; ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot, illetve lakjanak jól azzal (a hallal), amit ő ad be nekik – szóban.
